Szezám tárulj, hókuszpókusz, csiribú-csiribá. Hallhattuk már bűvészektől és szemfényvesztők szájából, de mi mindnyájan is használjuk ezeket a varázsszavakat a mindennapokban. De vajon azt is tudjuk, mit jelentenek és honnan erednek? Mit is mondogatunk tulajdonképpen?
Szezám tárulj
Azt már leszögezhetjük, hogy a közhiedelemmel ellentétben, semmi köze a szezámmaghoz…
Ellenben biztos emlékszel az középkori arab eredetű mesére, az Ali-Baba és a negyven rablóra? Ali-baba véletlenül meghallotta a negyven rabló titkát, akik éppen a kincses raktárukat látogatták meg egy titkos sziklafalnál. A kincs egy vasajtóval elzárt barlangban volt, ami ráadásul varázslattal volt elzárva.
A „Szezám, tárulj!” szavakra nyílt ki és a „Szezám, zárulj” szavakra záródott. Aztán amikor a rablók leléptek, Ali Baba kimondta a varázsszavakat, sikeresen bejutott a barlangba és hazacsent magával egy kis kincset. Ma az egyik legnépszerűbb varázsige, amit szinte minden nap használunk. Például ajtónyitáskor, ajándékok bontogatásakor és egyáltalán mindennek a felnyitásakor, „feltárásakor”.
Hókusz Pókusz
Ezen a varázsszón a mai napig folyik a vita, honnan is eredhet pontosan. Ha minden igaz, akkor egy vándorszó, amely a magyarba a német nyelvből kerülhetett.
Mégis, a legkorábban az angol nyelvterületen bukkan fel, ezért leginkább angliai keletkezése feltételezhető, illetve, és onnan került át a németbe holland közvetítéssel.
Annyi biztos, hogy egy XVII. század végi német varázskönyvben varázsigének használt értelmes latin mondatok szövegkörnyezetében bukkan fel.
Tótfalusi István Idegenszó-tárában azt olvashatjuk, hogy a hókuszpókusz a latin miseszöveg egy részletéből alakult ki. Pontosabban a „hoc est corpus”-ból, melybek jelentése: „ ez az (én) testem”, ami a kenyér átváltoztatásakor hangzik el a misén.
Zaicz Gábor, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában ez áll: „Végső forrása számos szellemes megfejtési kísérlet ellenére sincs tisztázva. Talán varázsmondásként használt, önmagukban értelmetlen, eredeti alakjukból kiforgatott latin szavakból keletkezett” (II. kötet, Akadémiai, 1970, 132.).
Valaki pedig a norvég mágus/démon nevéből eredezteti, akit Ochus Bochusnak hívtak.
Csiribú-csiribá
Először Dante, a dán mágus (Harry August Jansen) használta ezt a kifejezést a huszadik század elején. A műsorai közben mindig ezzel varázsolt, bár eredetileg úgy szólt „Sim sala bim”.
Szerinte a kifejezés azt jelenti, hogy ezer köszönet. A versikét azonban sokszor használták német mondókákban is napjainkban is használatos, ha valamit hirtelen előteremtünk, elővarázsolunk, meglepetést okozunk.
forrás: Wadolowska Balogh Orsolya – noiportal.hu
