A fénylények birodalmában – Interjú J. J. Hurtak professzorral

A fénylények világát is megjárt Dr. J. J. Hurtak professzor – aki egyben az amerikai Jövőtudományok Akadémiájának alapítója – előadásaiban sajátos jövőképet vázol fel, a régészet, a vallások, az ufológia és az idegen civilizációk tudományos kutatásainak legújabb eredményeit tárja a hallgatóság elé. Szerinte a Föld és az emberiség a közeljövőben ... Tovább

Eltérítések az ősi Indiában

A jelenkori ufológia legismertebb esetei közé tartoznak az eltérítések, amelyek indítékai igen különbözőek lehetnek, köztük orvosi vizsgálat, nemi kapcsolat, információátadás és egyebek. A Védákból sem hiányzik ez az esemény és az okok szinte teljesen ugyanazok, mint manapság, bár kiegészülnek politikai és stratégiai célokkal is. A Mahábhárata oldalain olvashatjuk például Durjódhana király ... Tovább

David Icke – Mi folyik Szíriában?

Sokak számára talán még nem világos, hogy mi folyik Szíriában. David Icke segít megérteni: „Egy olyan földről fogunk beszélni, ahol 2013-ban még 22 millió ember élt. Egy olyan földről, ami alig valamivel nagyobb, mint Észak-Dakota. Természetesen Szíriáról beszélek. És ezt az országot, ahol 22 millió embernél kevesebb él most, és ... Tovább

HAARP – A kezdetek

A HAARP projekt elindításakor Alaszkában meglehetős nyíltsággal kezelték az ügyet. De amint a nyilvánosság mélyebb érdeklődéssel fordult a kutatás felé, a kezdeti nyitottság fokozatosan mérséklődött. A korai szakaszban, Alaszkában az állami törvényhozó testület nyilvános fórumot tartott a HAARP-pal kapcsolatban. Az alaszkai sajtó a következőképpen reagált az eseményre: „A HAARP projekt ... Tovább

Az Aveszta és a csillagharcosok

Az „Aveszta” a párszik szent iratainak gyűjteménye, mely zend nyelven íródott, ezért általánosan Zend-Avesztaként emlegetjük. Pársziknak hívjuk a Zarathustra próféta tanításaihoz ragaszkodó perzsákat. Mivel a perzsák többsége ma muzulmán, hazájukban, Iránban a párszik száma nagyon csekély. Többségük száműzöttként él Indiában. Az Aveszta nem meglepő módon a földönkívüliekről is beszámol, s őket a ... Tovább

A negatív szemlélet születésünktől fogva velünk van – Lépjünk túl a korlátainkon!

Pár éve egy ügynökség nyereményjátékot szervezett, amelyben száz ingyenes utazást lehetett nyerni tetszés szerinti helyre. A szerencsés nyertesek elrepülhettek Párizsba az Eifel-toronyhoz, vagy Ausztráliába, hogy felmászhassanak a híres Ayres Rock tetejére, vagy a hasukat süttethessék valahol a Karib-szigeteken. És tudod mi történt? A nyertesek kilencvenöt százaléka a lakóhelyétől négyórányira választott ... Tovább

Ha egy információ nem illeszkedik a hitrendszerünkbe, akkor megváltoztatjuk

1970-ben a Cambridge University két kutatója, Colin Blakemore és G.F. Cooper izgalmas kísérletet végzett macskákkal. Ez még azelőtt lehetett, hogy az állatvédők felemelték szavukat az állatkísérletek ellen, ugyanis a két tudós sötétkamrába zárt egy alom újszülött kiscicát. Naponta egyszer, egy-két órára kaptak csak annyi fényt, hogy láthassák a fehér falra ... Tovább

Oroszország titkos aktái

A Szovjetunió egy baljós, zárt világ volt, tele titkokkal, mendemondákkal és bizonytalansággal. A vasfüggöny lehullása után aztán az egyik napról a másikra feltárult ez a félhomályos (rém)mesebirodalom, s az újságírók a nyomába eredhettek a legendák alakjainak. Az izgalmas jelenetrekonstrukciókat bemutató filmben többek közt zombikutyákról, hegyi vademberekről és a Halottak Hegyének ... Tovább
Katana kard

A szamurájkard

Japán csatamezőit több mint ezer éven át egy fegyver uralta. Egy félelmetes fegyver amely a torkától az ágyékáig képes volt kettéhasítani egy embert. Ugyanakkor egy új művészeti ágat és egy spirituális életformát is megteremtett. Egy kard, mely olyan hibátlan műszaki és olyan gyönyörű művészi alkotás, hogy az arisztokratikus harcosok új ... Tovább

Az élelmiszeripar trükkjei

Az NDR észak-német televízió dokumentumfilmje az élelmiszeripar leggyakoribb fogásait mutatja be, melyek egytől-egyig a fogyasztók megtévesztésével, félrevezetésével trükköznek. Ilyen például az imitált ételek előállítása (pl. a préselt sonka, műsajt), az ízfokozók használata, a frissesség meghosszabbítása a védőzáras csomagolás segítségével, és természetesen a marketing fogások (attraktív címkék). A film számos tipikus, ... Tovább
Tai Chi Chuan

Álom a Tai Chi Chuanról

A Tai Chi Chuan atyjának Chang San-fenget, a 14. században élt taoista szerzetest tartják. Hosszú megfigyelés után Chang arra a megállapításra jutott, hogy a legtöbb harcművészeti formagyakorlat túl erőteljes és túlságosan függ a fizikai erőtől. Egy nap tanúja volt egy kígyó és egy madár párviadalának. Ennek a harcnak a zaja ... Tovább

A szabad akarat illúziója

Van az embereknek szabad akaratuk? Ha nincs, akkor ki rángatja a zsinórokat? Ki választotta ki a biológiai családodat számodra? Hogyan tettél szert a képességeidre és tehetségedre? Az asztrológia az ok? Vagy Isten? Vagy az angyalok, akik vezetnek téged az utadon? A szellemi vezetőd? Vagy a felettes éned? A vaksors és ... Tovább

You cannot copy content of this page