Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A dél-amerikai indiánok különös szalmaöltözékükkel emlékeznek égi tanítómestereikre

img

Vélemény és kozmosz című könyvében Erich von Däniken 1972-ben első ízben mutatta be a Bep-Kororotival kapcsolatos mítoszt.

Ebben fontos szerepet játszott egy, a brazíliai kajapó-indiánok által készített, táncrítusban használt és meglepő módon modern űrhajósruhára emlékeztető szalmaöltözék.

A Däniken által ismertetett, ehhez kapcsolódó mítosz “égből érkezett látogatóként” mutatta be az öltözéket viselő Bep-Kororotit.

bep-koroti
Bep-Kororoti

A bakairi indiánok szalmaöltözékei

Karl von Steinen etnológus már 1884-ben, egy közép-brazíliai expedíció során lefényképezett a bakairi indiánoknál egy hasonló szalmaöltözéket, amelyre – már kissé kopott és megviselt állapotban – az egyik kunyhóban talált rá.

A bakairik elmesélték Karl von den Steinnek, hogy ezt a ruhát kualóhénak (háznak) hívják, a hozzátartozó fejfedőt, pedig “fejháznak”.

Azt is elmondta, hogy egy ilyen ruhába a nyaknyílásnál bújnak bele, ahol bősége kb. 1 méter, majd szorosan bekötik egy erre rendszeresített zsinórral, hogy köröskörül beburkolja a testet.

A fejrészt külön lehet feltenni, és az egész fejet befedi. A szalmaöltözék elkészítéséhez a bakairik pálma-szalmaleveleket használtak, mint ahogy a kajapó indiánok is.

szalmaruha

A bakairik tudták, hogy ilyen öltözéket viselt égi kultúraközvetítőjük, Keri. Az indiánok emlékeztek egy, a távoli múltban régvolt időre, amikor

szoros kapcsolat állt fenn az ég- és földlakók között.

Egy napon aztán az égi látogatók mobilnak tűnő, akkoriban a Föld közelében tartózkodó “égi világukon” messzire távoztak, fel az űrbe.

űrhajós és szalmaöltözet
Vajon egykor az indiánok ősi tanítómesterei is a mai űrhajósokhoz hasonló szkafandert viseltek?

A kauá és karajá indiánok kultúraközvetítői

Theodor Koch-Grünberg a 20. század elején tett kutatóútjai során szintén látott egy – ahogy ő nevezte – “nadrágkosztümöt”, ezúttal a kauá indiánoknál, a brazíliai Rio Negro (Fekete folyó) forrásvidékén.

Koch-Grünberg számára ez a rituális ruhadarab, amely meglepően különbözött az összes többi tánckosztümtől, “sajátos aláöltözék” volt, amely itt is bizonyára egy kultúraközvetítőt ábrázolt. Koch-Grünberg háncsból font, nadrágszárakkal ellátott, az egész testet beborító ruhadarabként írja le, amelynek külön fejrészére a kauák még kerek, fekete szegéllyel festett szemnyílásokat is festettek.

A kauák azt állítják, hogy az első ilyen öltözéket azoknál a kultúrahozóknál látták, akik az ősidőkben tanítómesterekként időztek a Földön.

Ők annak idején “kőházakban” laktak – mondják a kauák – akik előtt a tanítómesterek ezekben a ruhákban jártak-keltek. A legenda szerint az országot is beutazták, és mindenütt, ahová csak eljutottak, az indiánok később kosztümös táncot rendeztek, amelyekben megszemélyesítették – imitálták – az ősi idegeneket.

szalmaöltözet és indiánok

Később – mesélték az indiánok – ezek az idegen tanítómesterek, akik többek között a földművelésre is megtanították őket, visszatértek égi birodalmukba. A kauák még most is azt gondolják, hogy ugyanott időznek, és ugyanazokat a különös öltözékeket viselik.

A kajapó indiánok számára sem egzotikus elképzelés egy lakható világ “az égben”, hiszen tudják hogy a régmúlt időkben saját őseik is ott éltek egy Földhöz hasonló világban. Egy részük aztán kivándorolt a Földünkre, miután felfedezték “a Földet ott lent” (a mi bolygónkat). Miután a Föld tetszett az embereknek, úgy határoztak, “leszállnak” oda.

Azonban nem minden áttelepülni szándékozónak sikerült idejönnie. Egyeseknek ott kellett maradni régi hazájukban, mert “költözködés” közben valamilyen baleset történt, ami megakadályozta számukra az út folytatását. Ezeknek a hátramaradottaknak az utódai a kajapók szerint még mindig ott élnek, az égi világban.

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar