Mit keres egy Yoda mesterre hasonlító figura egy középkori kéziraton?

yoda mester közékori kódexben

A Csillagok háborújából ismert Yoda nagymesterhez hasonlító figura látható egy több, mint hétszáz éves, a pápai dekrétumokat összefoglaló szövegben.

Az élénk fantáziájú középkori alkotó a bibliai Sámson-történet egyik szereplőjét ábrázolta zöld lényként.

Damien Kempf és Maria L. Gilbert, a British Library középkori szövegekkel foglalkozó blogjának szerzői a Smithfield dekretáliák néven ismert kéziratokat vizsgálták, amikor rábukkantak a Csillagok háborújából ismert jedi mesterhez hasonlító, zöld lényre.

A gyűjteményes kötet Dél-Franciaországban 1300 és 1340 között keletkezett, s azon pápai leveleket fogta össze, amelyekből később egyházi rendelet született. (1309 és 1377 között a pápák a ma Franciaországhoz tartozó Avignonban székeltek, ezt az időszakot hívjuk az avignoni fogságnak.)

„Bár nagyon szeretném azt mondani, hogy az ábrát egy középkori időutazó festette, ez kevéssé valószínű, az illusztráció Sámson bibliai történetéhez kapcsolódik, a művésznek pedig nyilvánvalóan igen élénk fantáziája lehetett”

– mondta Julian Harrison, a British Library kurátora. Hozzátette: nem tudjuk, hogy a történet melyik szereplőjét jeleníthette meg zölden.

yoda

Sámson, Izrael történetének utolsó nagy bírája egyedül szállt szembe a zsidó népet sanyargató filiszteusokkal, akik feleségét is megölték. Bosszúból felgyújtotta a vetéseiket, egy elbeszélés szerint pedig egyszer egy szamárállkapoccsal ezer filiszteust küldött a másvilágra. Sámson sok éven át magában tartotta gyengeségének titkát, azonban a szépséges Delila csábításának nem tudott ellenállni, s elárulta neki, hogy ereje a hajában lakozik.

A számító nő kihasználta a kínálkozó alkalmat, s leborotválta Sámson haját, akinek legendás ereje ily módon megfogyatkozott, s nem tudott kiszabadulni kötelékeiből.

A fogatlan „oroszlánt” ellenségei megkínozták, megvakították, s tömlöcbe vetették. Hónapokkal később, amikor a filiszteusok Dágon nevű istenüknek mutattak be áldozatot, a hecc kedvéért előhozatták a fogvatartott zsidót is, hogy szórakoztassa őket.

A fogságban újból kinőtt a haja, így a vak Sámson utolsó bosszújaként a ház oszlopainak támaszkodva kidöntötte az épületet, amely Sámsonnal együtt sok száz filiszteust temetett maga alá.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend