
Egely György kísérletei sikeresen bizonyították a pszichokinézis létezését
1984 decemberében szerencsi és budapesti középiskolások három csoportja olyan kísérletben vett részt, amelynek megdöbbentő eredményei akár napjaink tudományos paradigmáját is eloszlathatják. Az Egely György által vezetett kísérletben azt próbálták meghatározni, lehetséges-e az emberi elme számára – szigorúan ellenőrzött és megismételhető körülmények között – hogy közvetlen hatást gyakoroljon egy fizikai anyagra. ... Tovább

Ördögűző nagyanyjának köszönheti egyedi dobstílusát Ringo Starr
Kevéssé ismert tény, hogy Ringo Starr játékstílusa attól olyan egyedi, hogy kisfiúkorában a nagymamája, Annie Bower többféle ördögűzést is kipróbált rajta. A Beatles-szakértő, Mark Lewisohn könyvében olvasható ez az érdekesség – a zenekarról Tune In (Hangolás) címmel írt életrajza az egyik legjobb, legrészletesebb beszámoló. Az ördögűzésről mégsem tudunk meg sokat. ... Tovább

Miért repülnek seprűn a boszorkányok?
A tündérmesék seprűn repülő boszorkányai nem csak a fantázia szüleményei – habár repülni nem repültek a középkor „boszorkányai”, de gyakran lovagoltak seprűn. A középkori boszorkányperek nagyrészt a tömeghisztérián alapultak, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki feddhetetlen lett volna. A korabeli „boszorkányok” egyik kevésbé varázslatos típusát azok a vajákos asszonyok ... Tovább

Kísérteties találkozásáról mesélt a Stranger Things sztárja
A Stranger Things sztárja, Finn Wolfhard elárulta hogy az ‘Az’ című film forgatásán egy furcsa élményben volt része, de nem a gyilkos bohóc miatt. A 21 éves Finn a nagy sikerű Stranger Things mellett a Szellemirtók sorozat két legutóbbi részében, és Stephen King „Az” című regényének filmadaptációjában is főszerepet vállalt. ... Tovább

Brazíliában jelent meg a legújabb gabonakör
Újabb gabonakörrel bővült a 2024-es „kollekció”, ezúttal Brazíliában bukkantak egy rejtélyes ábrára. Október 14-én bejelentés érkezett, hogy a Santa Catarina állambeli Ipuaçu egyik búzaföldjén egy különös ábra jelent meg. Luiz Prestes Junior ufológus és csapata egy több mint nyolc órás utazást követően érkezett meg Ipuaçuba, hogy tanulmányozzák az újonnan megjelent ... Tovább

Láthatatlan elmeprogramozás tudatalatti üzenetekkel
Vegyél még több üdítőt! Vegyél még egy autót! Nagyobb lakást! Szebb ruhát! Legújabb mobiltelefont! Évente, félévente! Vedd meg most! Egyelőre még csak hatalmas óriásplakátokon, filmeket, tévé műsorokat negyed óránként megszakító reklámokkal kínálják ilyen-olyan portékájukat a különböző cégek, vállalatok, szolgáltatók, hamarosan azonban eljöhet az idő, amikor már reklámtáblákra sem lesz szükség, ... Tovább

Egy tárgy teleportációja? – A három éve eltűnt amulett rejtélyes hazatérése
Jim DeKorne neve valószínűleg ismerősen cseng az ezoterikus témák szerelmesei számára. A szerző-kutató Pszichedelikus-sámánizmus című könyvében sok más érdekesség mellett a szinkronisztikus eseményekkel és az úgynevezett „hazatérő tárgyak” jelenségével kapcsolatban is különleges történeteket mutat be. Az alábbiakban most az egyik legérdekesebb ilyen beszámolót olvashatjuk tőle: „Mikor 1969-ben harmadik feleségemmel megismerkedtem, ... Tovább

A fekete macska régen szerencsét hozott?
Ki ne rezzenne össze, ha egy fekete macska átszalad előtte az úton? Mert 21. századi gondolkodás ide vagy oda, a fekete macska mint a balszerencse szimbóluma olyan mélyen gyökerezik az európai babonás hagyományokban, hogy a legracionálisabb ember lelki nyugalmát is megzavarhatja. Ugyanakkor a fekete macskát korántsem tartották mindig balszerencsét hozó ... Tovább

Tikoloshe: A dél-afrikai mitológia gonosz démona
A Tikoloshe a dél-afrikai hagyományokban szereplő gonosz démon, melyről úgy tartják, hogy többféle alakot is képes felvenni, így például törpeként vagy akár egy tűzgolyó formájában is megjelenhet. A Tikoloshe legendája A Tikoloshe-t egy boszorkánymester vagy varázsló idézi meg azzal a céllal, hogy bajt hozzon egy emberre vagy egy közösségre. Képes ... Tovább

Sok mindent elárul egy emberről, hogy milyen a kézfogása
Egy, a Social influence című folyóiratban megjelent tanulmány azt próbálta kideríteni, hogy a kézfogás segíthet-e az embereknek jobban megítélni másokat. Arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék öt ember személyiségét, miután találkoztak velük, de a résztvevők egyik fele kézfogással, míg a másik fele kézfogás nélkül üdvözölte őket. Mint kiderült, a kézfogást ... Tovább

A turáni átok és a magyar nemzet széthúzása
Ősi legendáink szerint, midőn eleink István király akaratának engedelmeskedve felvették a keresztséget és megtagadták ősi hitüket, a táltosok megátkozták a magyarságot. Legyen sorsuk széthúzás és belviszály, soha, semmiben ne egyezzenek, belső féreg rágja a nemzetet, lassú pusztulás végezzen vele… A kereszténység terjesztői persze ostobaságnak minősítették az átkot, mára mégis közhellyé ... Tovább

Egy chilei szenátor azt állítja, hogy 2012-ben elrabolták az idegenek
Karim Bianchi chilei szenátor úgy véli, 2012-ben földönkívüliek rabolták el. Az eset részleteiről nemrégiben beszélt az újságíróknak. Azon a bizonyos estén Bianchi egy autópályán haladt Punta Arenas irányába. Éppen egyik barátjával beszélt telefonon, amikor egy különböző színekben játszó, fényes tárgyra lett figyelmes a sötét égbolton. Félreállt, hogy jobban megfigyelhesse a ... Tovább