Barack Obama nemrégiben egy olyan kijelentést tett az idegenekről, amely rögtön beindította a találgatásokat a közösségi médiában.
A volt amerikai elnök Brian Tyler Cohen podcastjában vendégeskedett, s mikor a műsorvezető a földönkívüliekről kérdezte, Obama ezt válaszolta:
„Az idegenek léteznek, de én még nem láttam őket”.
„Nem tartják fogva őket az 51-es körzetben vagy más földalatti létesítményben, hacsak nincs valami összeesküvés, amit eltitkoltak az Egyesült Államok elnöke elől.”
A műsor után heves viták kezdődtek a közösségi platformokon, és mindenki azt találgatta, vajon mire is gondolhatott pontosan az egykori elnök.
Később, látva az általa elindított lavinát, Obama tisztázta a helyzetet.
„Mivel a szavaim ekkora figyelmet kaptak, engedjék meg, hogy pontosítsam őket. A világegyetem hatalmas, így elképzelhető, hogy máshol is van élet. A naprendszerek közötti távolságok viszont óriásiak, így kicsi a valószínűsége annak, hogy földönkívüliek látogattak volna meg minket. Én legalábbis nem találkoztam erre utaló bizonyítékokkal az elnökségem alatt.”
Obama utólagos magyarázata nem mindenkit győzött meg. Sokak szerint a podcastban szimplán csak elszólta magát, s mikor látta a heves reakciókat, megpróbálta csillapítani a kedélyeket.
Tekintettel arra, hogy Obama elnöksége alatt hozzáférhetett az idegenekkel kapcsolatos titkos anyagokhoz, kérdéses, hogy mennyire hihető mindaz, amit utólag mondott.
Tényleg nem tudott semmiről, vagy csak az elszólása utáni „tűzoltás” volt a cél?



