exöszájzbúk

Az emberi energiamezőt látó orvosok

Bár az emberi energiamező létezését az orvosi ortodox közösség nem ismeri el, a gyakorló orvosok mégsem teljesen mellőzik.

Egy az energiamezőt komolyan vevő orvos, Shafica Karagulla neurológus és pszichiáter. Karagulla doktori diplomáját belgyógyászatból és sebészetből szerezte a Bejrúti Amerikai Egyetemen, Libanonban, és pszichiáteri gyakorlati képzését a jól ismert pszichiáternél, Professzor Sir David K. Hendersonnál végezte a Royal Edinburgh Hospital for Mental and Nervous Disorders-ben.

Ugyanakkor három és fél évet töltött munkatársként Wilder Penfield, a kanadai idegsebész mellett, akinek korszakalkotó tanulmányai az emlékezőképességről útjára indították Lashley-t és Pribram kutatásait. Karagulla hitetlenként kezdte, de miután számos aurát látni képes személlyel találkozott, és azok pusztán a látottak alapján képesek voltak pontos orvosi diagnózissal szolgálni, hívővé vált.

Karagulla az emberi energiamező látására való képességet magasabb érzékelésnek nevezte el, s az 1960-as években elindult kideríteni, hogy van-e még ezzel a képességgel rendelkező tagja az orvosi szakmának. Tapogatódzott barátai és kollégái körében, de kezdetben lassan haladt.

Még azok az orvosok is vonakodtak felfedni képességüket, akikről mások állították, hogy rendelkeznek vele. Miután egy bizonyos orvos számtalanszor elutasította, végül betegként sikerült találkozót egyeztetnie vele. Bejutott a rendelőjébe, de ahelyett, hogy fizikai vizsgálatot engedélyezett volna állapota felmérésére, próbára tette, hogy használja a magasabb érzékelését. Felismerve, hogy sarokba szorították, az orvos beadta a derekát.

„Rendben, maradj, ahol vagy,” mondta neki. „Ne mondj semmit.” Ezután végigpásztázta a testét, és gyors áttekintést adott egészségéről, magába foglalva egy sebészeti beavatkozást igénylő belső állapotot, amit titokban előzetesen kivizsgáltatott. „Minden részletében pontos volt” – mondta Karagulla.

Ahogy Karagulla kapcsolatrendszere nőtt, egymás után találkozott hasonló tehetséggel megáldott orvosokkal, és e találkozásokról a Breakthrough to Creativity (Áttörés a kreativitáshoz) című könyvében számolt be. Ezeknek az orvosoknak a többsége nem volt tudatában, hogy más hasonló tehetséggel rendelkező személyek is léteznek, s e tekintetben egyedülinek és különcnek érezték magukat.

Ennek ellenére, mindegyikük változatlanul „energiamezőnek” vagy egy „mozgó frekvenciahálónak” írta le, amit látott a test körül és összefonódva a testtel. Néhányan láttak csakrákat, de mivel nem volt tudomásuk a kifejezésről, körülírták, mint „energiaörvények a gerinc bizonyos pontjai mentén, kapcsolódva vagy befolyásolva a belső-elválasztású mirigy rendszert”.

S szinte kivétel nélkül titokban tartották képességüket attól félve, hogy ártana szakmai tekintélyüknek. Magánéletüket tiszteletben tartva, Karagulla keresztnevükkel azonosítja őket könyvében, de azt állítja, hogy van köztük híres sebész, a Cornell Egyetem orvosprofesszorai, nagy kórházak részlegvezetői, valamint a Mayo Klinika orvosai.

„Egyik ámulatból a másikba estem amiatt, hogy az orvosi hivatás mennyi tagja rendelkezett a magasabb érzékelés képességével” – írja. „Legtöbbjüket kissé feszélyezte tehetsége, de hasznosnak találta, így alkalmazta. Az ország minden részéből származnak, s habár nem tudtak egymás létezéséről, mindannyian hasonló tapasztalatokról számoltak be. Értekezése végén megállapítja: „Amikor egymástól független személyek sora ugyanarról a jelenségről számol be, itt az ideje, hogy a tudomány hivatalosan is tudomásul vegye.”

Egyébként felmerül a gyanú, hogy a hivatalos tudomány nem a tudás, a megismerés, a haladás érdekeit szolgálja, hanem valami egészen mást. Nem minden egészségügyi szakember szabódik képességeivel a nyilvánosság elé állni. Egy ilyen személy Dr. Dolores Krieger, a New York Egyetem betegápolás tanára.

Krieger azután kezdett el érdeklődni az emberi energiamező iránt, miután részt vett egy jól ismert magyar gyógyító, Oscar Estebany képességeinek tanulmányozásában. Miután felfedezte, hogy Estebany képes megemelni a betegek hemoglobin szintjét egyszerűen mezőjük manipulálásával, Krieger eldöntötte, hogy többet akar megtudni ezekről a titokzatos energiákról.

Belemerült a prána, a csakrák és az aura tanulmányozásába, és végül Dora Kunz, egy másik jól ismert tisztánlátó tanítványául szegődött. Kunz vezetésével megtanulta megérezni a blokkokat az emberi energiamezőben, és gyógyítani a mezők kézi manipulálásával. Miután felismerte Kunz technikáinak rendkívüli gyógyászati lehetőségeit, Krieger úgy döntött, hogy másoknak fogja tanítani a tanultakat.

Mivel tudja, hogy olyan kifejezések, mint aura és csakra sértően csengenek sok egészségügyi szakember fülében, úgy döntött gyógyítási módszerét „terápiás érintésnek” nevezi. Az első terápiás érintésről tartott tanfolyam egy nővér mesterkurzus volt New York-i Egyetemen, „A betegápolás határterületei: a gyógyászati mező kölcsönhatásai” címmel. Mind a kurzus, mind pedig a technika olyan sikeresnek bizonyult, hogy azóta Krieger szó szerint nővérek tízezreinek tanította a terápiás érintést, amit ma már világszerte használnak a kórházakban.

A terápiás érintés hatékonyságát több tanulmány is bemutatta. Például Dr. Janet Quinn, egy egyetemi docens és betegápolás-kutatási igazgatóhelyettes, a kolumbiai Dél-Karolina Egyetemen úgy döntött, hogy megvizsgálja, vajon a terápiás érintés le tudná-e csökkenteni a szívbetegek aggodalomszintjét. Hogy ezt megvalósítsa, megtervezett egy kettős-vak kísérletet, amiben a nővérek egyik, a technikában képzett csoportja tagjai ráteszik a kezüket a szívbetegek egyik csoportjának testére.

A másik csoport, amelynek tagjai nem kapták meg a képzést, ráteszik a kezüket a szívbetegek egy másik csoportjának testére, anélkül, hogy ténylegesen végrehajtanák a technikát. Quinn úgy találta, hogy a képzett nővérek által kezelt betegek aggodalomszintje 17%-kal csökkent, csupán ötpercnyi kezelés után, és nem volt változás azoknál a pácienseknél, akik a „hamis” kezelést kapták. Quinn kísérlete a vezető történet volt a New York Times 1985. március 26-i Science Times rovatában.

Egy másik egészségügyi szakember, aki széles körben tart előadásokat az emberi energiamezőről, a Dél-Kaliforniai Egyetem szív- és tüdőspecialistája, W. Brugh Joy, a Johns Hopkins és a Mayo klinika végzettje. Adottságát 1972-ben fedezte fel, miközben egy pácienst vizsgált rendelőjében.

Ahelyett, hogy látta volna az aurát, Joy kezdetben csak kezével volt képes érzékelni jelenlétét. „Egy egészséges húsz év körüli férfit vizsgáltam” – mondja. „Ahogy a kezem áthaladt a napfonat terület fölött, a gyomorszájnál, éreztem valami meleg felhőszerűt. Úgy tűnt, hogy a felületre merőlegesen, hatvan, kilencven centire, tíz centiméter átmérőjű henger alakban sugárzott ki a testből”.

Joy folytatta a vizsgálódást, és felfedezte, hogy minden páciensének volt egy henger alakú, tapintható kisugárzása, nemcsak a gyomrából, hanem testük különböző más pontjaiból. Csak miután elolvasott egy ősi hindu könyvet az emberi energiarendszerről, akkor jött rá, hogy felfedezte – vagy inkább újra felfedezte – a csakrákat.

Mint Brennan, Joy is úgy gondolja, hogy a holografikus modell kínálja a legjobb magyarázatot az emberi energiamező megértésére. Azt is érzi, hogy az aura látásának képessége mindannyiunkban megvan. „Szerintem a tudatosság kitágult állapotainak elérése csupán központi idegrendszerünk behangolása olyan fogékony állapotokra, amelyek mindig is léteztek bennünk, csak a külső mentális idomításunk gátolja őket” – mondja Joy.

Hogy igazolja álláspontját, Joy manapság idejének legnagyobb részét mások tanításával tölti, hogy hogyan érzékeljék az emberi energiamezőt. Joy egyik tanítványa, Michael Crichton olyan bestsellerek írója, mint az Androméda törzs, a Gömb, és olyan filmek rendezője, mint a Kóma, és Az első nagy vonatrablás. Jelenlegi bestseller önéletrajzában, a Travels (Utazások) Crichton, aki orvosi diplomát szerzett a Harvard Egyetemen, leírja, hogyan tanulta meg érezni, és végül látni az emberi energiamezőt Joy és más tehetséges oktatók segítségével. A tapasztalat megrázta és átalakította Crichtont. „Nincs semmi érzékcsalódás. Teljesen világos, hogy ez a testenergia valamiféle valódi jelenség” – állítja.

Felhasznált irodalom: Michael Talbot – Holografikus univerzum