Márciusban J. D. Vance amerikai alelnök egy podcast interjúban meglepő kijelentést tett Benny Johnsonnak, ami később a címlapokra került, és sok embert felháborított.
A műsorban Johnson és Vance épp az UFO-jelenségekről társalgott, illetve arról, hogy ki (vagy mi) állhat az egész mögött, amikor az alelnök a következőket mondta:
„Nem hiszem, hogy földönkívüliek. Szerintem démonok, de ez egy hosszabb téma”.
„Úgy értem, minden világvallás, beleértve a kereszténységet is – melynek jómagam is követője vagyok -, hogy vannak odakint furcsa dolgok, amelyeket nehéz megmagyarázni” – tette hozzá.
Dr. Steven Greer, az UFO-kutatás jól ismert alakja, egy új vidójában bírálta Vance-t megjegyzése miatt, és úgy véli a politikus kijelentése része a földönkívüliekkel kapcsolatos dezinformációs kampánynak.
Greer egyébként azon a véleményen van, hogy az 1950-es évek óta észlelt UFO-k valójában olyan földi eszközök, melyek a földönkívüli technológia visszafejtésének eredményei.
Az UFO-kutató szerint az idegenek „démonként” való ábrázolása egy „pszichológiai hadművelet” része, ami pánikot vagy szélsőséges vallási cselekedeteket is könnyen kiválthat a társadalom egy részében.
Greer a földönkívüliekkel kapcsolatos információk nyilvánosságra hozatalának egyik szószszólója, és úgy véli, a megszerzett idegen technológiák az emberiség javát is szolgálhatnák.



