Gregg Braden – A rejtélyes gyógyító

Minden olyan gyorsan történt. Néha egy esemény hosszabbnak tűnik, mint amilyen a valóságban. így történt ebben az esetben is. Újra és újra lejátszottam agyamban a jelenetet.

Mintha lassított felvétel lett volna, minden egyes kockáját kimerevítettem. A megfigyelő biztos távolából tanulmányoztam a részleteket, és válasz után kutattam az általam ismert világban, válasz után, amelynek révén értelmet nyer mindaz, aminek az imént voltam szemtanúja.

Alig néhány másodperccel korábban vettem észre az idő­sebb urat, miközben keresztülballagtam a parkolón a tengerparti étterem felé. Láttam tehát őt és egy asszonyt, akiről azt feltételeztem, hogy a felesége, amint utat törnek egy kisebb embercsoporton keresztül a bejárat előtti járdához.

Épp az imént léptek ki a lengőajtón a nyári éjszaka forró, nehéz levegőjébe Georgia állam tengerpartján. A férfi minden lépésnél maga elé tette rozsdamentes acél járókeretét hogy szilárd támaszték segítségével tehesse meg a következő csosszanó lépést.

A ritmus ekkor hirtelen megváltozott. Váratlanul járdaszegélyhez ért, amely alatt nagyjából tizenöt centire folytatódott az úttest. Mintha lassított felvételen láttam volna, amint járókerete bizonytalanul megbillen, felborul, és az aszfaltra zuhan, amely még mindig ontotta magából a kö­nyörtelen nyári nap hevét.

A férfi, továbbra is elszántan markolva kerete fogóját, egyenesen rázuhant a szerkezetre. Én dermedten álltam az utcán, mint valami szürrealista kukkoló. Némán bámultam. A szél a fülemmel incselkedve el-elsodorta felesége rémült kiáltásainak foszlányait. – Segítség! Kérem, segítsen rajtunk valaki! – Az asszony hangjának erőssége még így is meghazudtolta a vékony, tö­rékeny testet, melyből származott.

Másodpercek alatt mellettük termettem, ám bármennyire rohantam is, mégsem én értem oda elsőnek. Míg az imént némán szemléltem az eseményeket, senkit nem vettem észre a közelben, és azt sem láttam, hogy valaki arrafelé tartott volna. Egy nő azonban már a földön fekvő férfi mellett térdelt, fejét az ölében tartotta.

A férfi fejének alsó részén, a fü­létől kicsivel lejjebb girbegurba vörös vonal kígyózott. A nő gyengéden elfordította a férfi testét, hogy a felülről érkező fény a vérzés forrására essen. Az étterem előcsarnokából kiszűrődő halvány derengésben jól kivehettem bőrének megannyi ráncát, melyek elfedték a sebet, a vérzés forrását.

A nő gondosan elsimította a ráncokat, míg végül megtalálta a sérülést. A vér színe furcsának tűnt a felülről rávetülő higanygőzlámpák fényében. Először olyan volt, mintha csak a bőr egy újabb rétege volna. Majd amikor a nő kisimította a bőrt, megpillantottam egy mélyebb árnyalatban csillogó, sötétebb foltot. Anélkül, hogy egyetlen szót szólt volna, a nő megérintette a sérült arcát, majd lágyan simogatni kezdte a sebet, mintha csak a házi kedvencét cirógatná.

Az arcára pillantottam. Szeme le volt hunyva, fejét az ég felé fordította. Mivel az étteremből többen is látták a balesetet, időközben egész kis csoport gyűlt körénk. Halk suttogás hagyta el egy újonnan érkezett ajkát, máskülönben egyetlen szó sem esett.

Az egész csoport mozdulatlanul és csendben állt, mintha egy némaságra intő végszó hangzott volna el. Aznap este a későbbiek folyamán a nézők közül néhányan úgy nyilatkoztak, hogy valamiféle áhítatot éreztek abban a pillanatban. Mások kertelés nélkül kijelentették, hogy szerintük egyenesen szent cselekedet játszódott le előttünk.

Mindannyiunkat megigézett a látvány. Először nem is akartunk hinni a szemünknek. Az érzékeink sugalltak valamit, a logikánk azonban mást diktált. Ott, annak a kis étteremnek a gyéren megvilágított parkolójában

olyasminek voltam a tanúja, amit a modern tudomány egyszerűen csodának tekintene.

Körülbelül tizenkét ember szeme láttára, miközben a nő gyengéden simogatta a férfi húsában nyílott sebet, az lassanként eltűnt. Pár másodperc múltán a seb begyógyult, és semmi nyoma nem maradt a nem sokkal korábban lejátszódott esésből származó sérülésnek.

Valaki az étteremből hívta a 911-et, és a mentők nemsokára a helyszínen voltak. Amint fényszóróik jelezték érkezé­ süket, a tömeg szétnyílt, utat engedve a mentősöknek a kis körbe, ahol a férfi még mindig az asszony ölében feküdt. Az asszony helyet csinált az elsősegélynyújtó orvosnak, miközben továbbra is tartotta a férfi fejét és vállát.

Végignéztük, amint az orvos megvizsgálta a vérfoltokat a férfi ingén. Szak­értő szemmel követte nyomukat a férfi fejének hátsó részéig, egészen a füle alatti pontig. Ahogyan a nő tette pár perccel korábban, most az orvos is széthúzta a ráncokat, melyek közt meggyűlt a vér. Ő maga elképedve, a nézők pedig megilletődve konstatálták, hogy nincs ott semmiféle seb.

Úgy tűnt, mintha a vér egy ponton csak úgy megjelent volna az idős férfi testén, hogy bőrén végigfutva, ráfolyjon ingének gallérjára. Nyoma sem volt sebnek, vágásnak vagy karcolásnak. Minden jel arra mutatott, hogy egyáltalán nincs is forrása a vérnek, amely még meg sem alvadt a férfi ingén!

Míg ezt figyeltem, kérdések villantak az agyamba: hogyan történhetett meg mindez? Ha a tudomány már olyannyira fejlett, hogy képes betekinteni az atomok világába, és olyan gépeket épí­teni, melyek Galaxisunk pereméig is eljuthatnak, akkor ugyanez a tudomány vajon miért tekinti azt a gyógyítást, melynek az imént tanúja voltam, egyszerűen csodának?

(Részlet Gregg Braden, Tudatos teremtés című könyvéből)

Gregg Braden

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend