Főoldal / UFO / Földönkívüli kontaktok / Elizabeth Klarer : A fény titkai

Elizabeth Klarer : A fény titkai

elizabeth-klarer-kontakt

Elizabeth Klarer előadása Wiesbadenben ( NSZK ),a 11. nemzetközi UFO-kutató kongresszuson 1975. november 2-án.

„Hét éves koromban ( 1917-ben ) láttam először űrhajót, mely az égbolton lassan délről észak felé repült. A két évvel idősebb nőverem is velem volt, és együtt néztük, ahogy az űrhajó a késődélutáni fényben ezüstfehéren csillogott, mint valami igazgyöngy, miközben fehér és rózsaszínű villámokat szórt maga köré. Addig néztük megigézve ezt a gömb alakú űrhajót, míg el nem tűnt az északi égbolton.

Már akkor tudtam, hogy ez az űrhajó egy másik világ bolygójáról jött. És a rá következő éveket azzal a belső bizonyossággal éltem, mely mélyen a lelkembe íródott: ez az űrhajó vissza fog térni!

Ezért elkezdtem felkészülni intenzíven mind szellemileg, mind lelkileg, mind ésszerűen erre a találkozásra, azaz elkezdtem dolgozni önmagamon, hogy eggyé tudjak válni az Univerzummal és a Végtelenre rá tudjak hangolódni, és hogy kifejlesszem a természettel és minden élő teremtménnyel való telepatikus kommunikáció képességét, vagyis hogy tökéletes harmóniában legyek minden fizikai élőlénnyel és Egésszé tudjak válni a lélek, a tudat és test szerint.

De tudatában voltam annak is, hogy reményem csak akkor fog teljesülni, és csak akkor fogok ezen civilizáció embereivel találkozni, akik tőlünk évezredekkel fejlettebbek, ha messzemenően felkészülök erre, azaz tudatosan elősegítem e találkozás létrejöttét.

Így attól a pillanattól kezdve, midőn az űrhajójukat az égbolton megláttam, gyakorolni kezdtem a telepatikus kommunikációt a lovakkal, a kutyákkal, a macskákkal, sőt a növényekkel és a gépekkel is! – Mindennel, ami egyáltalán az elektromos életszikrát magában hordja. Az elkövetkező években aztán az ilyen telepatikus módon szerzett tapasztalataim nagyon értékesnek bizonyultak, aminek következtében végül sikerült Akonnal összeköttetésbe lépnem, aki űrhajójával egy másik naprendszerből jött. A vele való telepatikus kapcsolat pedig a felkészülésem évei alatt fokozatosan egyre csak erősödtek.

Mert ha valaki eljut oda, hogy szeretettel, barátsággal, megértéssel és bölcsességgel tud a reagálni a dolgokra, félelem és gyűlölet minden nyoma nélkül, akkor az ilyen ember azt is remélheti, hogy olyan lehetőségek felé vonzódik és olyan emberekkel találkozik, akik csillagközi űrhajókat használnak.

A lelkem mélyéből már ismertem a nevét ( Akonnak ), meg azt is, hogy ő egy űrhajón található, és vártam rá – a személyes kapcsolat létre jöttére, ám először a szellemi képességeimmel kellett megtalálnom őt… és ez meg is történt egy viharos éjszakán, miközben nyugodtan az ágyamon feküdtem és meditáltam.

Ekkor a viharos erejű szélben eleredt az eső, melynek cseppjei a farmon álló házunk bádogtetején elkezdtek kopogni. A szél többször besüvített a kéménybe és magasra lobbantotta a kandallóban égő tüzet. Nővérem eközben a konyhába ment teát készíteni… ám ekkor hirtelen a szoba mennyezetén át teleportálva lettem és süvöltve száguldottam felfelé a felhőkön keresztül, miközben éreztem, hogy a viharos erejű szél az arcomba csapódik, és aztán… a felhők fölé érve megláttam a tiszta égbolton két űrhajót lebegni. Akon űrhajója valamivel lejjebb ereszkedett, én pedig rögtön tudtam, hogy végre megtaláltuk egymást.

Így szoros kommunikáció jött létre köztünk az Akonhoz kapcsolódó vonzalmam és szeretetem érzése miatt, amely a fizikai jelenlétéről tanúskodott, miközben sok információt adott át nekem az életmódjáról, származásáról és népének magasan fejlett civilizációjáról.

Később, mikor erre az időt alkalmasnak találtam, elindultam, hogy megtaláljam őt, Akont… és távol a városoktól, távol a földi ember szennyezett környezetétől, ezt a helyet Natal tartomány ( Dél-Afrika )csodálatosan szép Drakensberge ( Sárkány-hegység ) területén találtam meg, ott, ahol egykor megszülettem a Halley üstökös megjelenésének évében.

Mert már akkor is a natalbeli „Amazulus” ( Sárkány-hegység zulu neve ) hegycsúcsai hívtak engem, és hangjai a völgyeken át visszhangozták és vitték a sajátos kommunikációs módjukon a hírét annak, ami egy nagy égi járműről beszélt… egy mennyei ország „tüzes látogatóiról”, akik azért jönnek, hogy engem magukkal vigyenek; épp így egy fénylő madárról is, melynek teste tarka színekben csillog és ami egy napon azon a hegycsúcson fog felhőként leszállani, ahol találkozni fogunk.

Ez a legenda, amit „Inyanga Jezulu” ( vihardoktorok, azaz zulu sámánok ) nekem megjósoltak, gyermekkorom óta a lelkemben élt.” Téged, az aranyhajú lányt a „Mulungu” ( fehér emberek ) vissza fogják hozni az égből… mert Te vagy az egyike azoknak, akik békét hoznak…” Inkosazana! Kiáltották a hegység szellemei a völgyeken át, és ahogy figyeltem ezt a csodálatos beszédet, megértettem mindent, mintha a saját nyelvemen mondták volna el.

„Az ég lakosai el fognak jönni érted és magukkal visznek.”… így visszhangzott a daluk a hegyeken és völgyeken át.

Végül aztán eljött számomra az az idő is, mikor az űrhajók megérkeztek, és az ő közelségüket nagy kumuluszfelhők képében éreztem meg. A felhőknek a kék égtől élesen elütő kontúrjai voltak és a keleti széllel szálltak tova. A felhőalakot pedig az álcázásuk miatt vették fel, meg hogy a türelmemet és az irántuk való bizalmamat próbára tegyék – ami valójában a lelki tudásom próbája volt.

Akkor a fűvel benőtt hegytetőn állva izgatottan meredtem a mélykék égboltra, mikor egy fényfelvillanást vettem észre az egyik felhő pereménél, majd hirtelen ott láttam lebegni a felhők alatt egy nagy űrhajót, ami gyorsan és hangtalanul indult el a hegycsúcs felé. Ez az űrhajó felettem pár száz láb magasan lebegett, kissé délre az oromtól, de aztán lassan csökkentette a magasságát majdnem a talajig, kb.120 cm-ig, és felette lebegett folyamatosan.

Az űrhajó alatt lévő őszi sárga fűtenger egy hatalmas erő hatására felkavarodott majd teljesen lelapult. Közben egy pulzáló zümmögés, melyet az űrhajó bocsátott ki, betöltötte az egész környező levegőt és hirtelen olyan légnyomás-különbséget okozott, mely a dobhártyámat is feszíteni kezdte. Ez a gömbformájú űrhajó mintegy 18 méter átmérőjű volt, közepén egy kiemelkedő kupolával és rajta három kerek kémlelőablakkal, az egyik ilyen ablak mögött pedig egy emberi alak körvonalait ismerhettem fel…

Az űrhajóban tehát egy férfit vettem észre, aki engem nézett. Karba tett kézzel állt ott és szemei, melyek megigéztek és bizonyos mértékig hipnotikus vonzóerőt gyakoroltak rám már a közelségük miatt is, úgy tűnt, hogy befolyásolni és irányítani tudnak engem. Majd hirtelen – és ez sokkhatásként ért – világossá lett számomra, hogy teljesen elfeledkeztem arról, hogy az érzékszerveim saját akaraterőm ellenőrzése alatt legyenek, és csak nagy igyekezettel tudtam szemei varázsa alól kivonni magam.

Vizsgálni kezdtem az arcát, ami nekem minden eddig látottaknál szebbnek tűnt és a vonzalom és szeretet érzését ébresztette fel bennem. Finom mosolya pedig továbblágyította a nemes arcvonását, méghozzá oly gyengéden, hogy egy pillanatra még a szívverésem is elállt –  éreztem, mosolya a tekintetét még varázslatosabbá tette, úgyhogy nem mertem újra a szemébe nézni -, és hatalmának, befolyásának energiái teljesen áthatottak engem, de tudatában voltam annak is, hogy ez még több alkalommal lesz így.

A szívem hevesen dobogott és nagyon gyengének éreztem magam : egy férfi jelent meg itt előttem, aki egy másik bolygóról, egy másik világból jött, hogy befolyásolja az életem. Az idő ekkor egy pillanatra megszűnt számomra létezni és elszállt belőlem minden félelem, végül nem éreztem semmi mást, csak mély boldogságérzést, mely átjárja a lelkemet.

Elizabeth Klarer
Akon, az Alfa Centauri rendszer Meton bolygójáról

Majd magamat összeszedve egy párszor mély lélegzetet vettem és továbbfigyeltem az űrhajót, melynek kémlelőablakain ugyan keresztül tudtam látni, de sima, üvegszerű felülete mögül olyan pompás világosság áradt, ami nem a napfénytől származott, hanem úgy tűnt, magából az űrhajóból sugárzik.

Továbbá azt is észrevettem, hogy az űrhajó teste gyorsan az óramutató járása szerint forog a tengelye körül, míg a kupolarésze egy helyben marad. Majd a hajó egy kissé lejjebb ereszkedett, és a fényesség, mely a járművet körülvette, annyira intenzívvé vált, hogy a szemem fájni kezdett tőle, de épp úgy a fejem is az általa gerjesztett a levegőrezgésektől – miközben nőtt bennem a feszültség, hogy meddig tarthat még ez a fejfájást okozó pulzáló lüktetés, anélkül, hogy el ne szaladjak innen – , ám az űrhajó lassan ismét emelkedni kezdett függőlegesen felfelé, hogy a benne lévő férfi szépsége még egyszer jó láthatóvá váljék számomra a környező fehéres párafelhőn keresztül. Majd hirtelen az űrjármű kilőtt a mélykék ég felé és egy pillanat alatt eltűnt. Ami viszont visszamaradt utána, az csak egy hőhullám hatásában volt érezhető azon a helyen a légkörben, ahol néhány másodperccel azelőtt felemelkedett.

A kalapom annyira beleremegett az erős vibrálástól, mintha valami élőlény lett volna a fejemen, majd az űrhajó keltette hőhullám ért el. Ekkor a kalapom úgy elrepült rólam, mintha gravitáció, melynek rá is hatni kellett volna, nem is létezne, miközben magam is egy pillanatra a súlytalanság kivételes élményét éltem át, úgyhogy gyorsan le kellett ülnöm a fűbe.

Az űrhajó eltávozta után csak lassan tértem magamhoz, majd nyugodtan elgondolkoztam a velem történtekről. Megállapítottam, hogy ha most szemrehányásokkal kezdeném illetni magam az első találkozás kudarcával kapcsolatban, akkor ennek rám nézve csak káros következményei lennének. Mert tudtam, hogy még találkozni fogunk, és akkor, mint egyenértékű fél, talán kész lehetek arra, hogy vele szemtől szembe álljak..

Felismertem, hogy számomra mennyire fontos, hogy róla telepatikus úton még többet megtudjak és hogy tőle még több úrmutatást kapjak, mert csak így lesz egyszer lehetséges, hogy a fénysebességet túllépő űrhajóján lényem egészen feltöltekezzen, azaz járművével utazzam.

Mégis hónapok teltek el, de semmilyen jel sem mutatott arra, hogy Akon és űrhajója visszatér a Drakenberge fenséges csúcsaihoz; Amazulus élete nyugodtan folyt tovább és méltóságteljes hallgatásba burkolózva egyre csak várt és várt.

Azonban egy reggel, mikor korán felkeltem, rögtön megéreztem, hogy Akon vissza fog térni. Kinéztem az ablakon és a kék ég felé tekintve és újra annak az ismeretlen férfinek a kényszerítő vonzást éreztem a lelkemben. A szívemből egy rezdülés indult el az értelmem felé, amely az ő jelenlétéről adott hírt, egy olyan rezdülés, amely a déli széllel a rejtélyes mindenségből jött – erős belső hangként a mi földi egünkről túlról.

Ezután gyorsan felöltöztem és azonnal a Drakenberge hegycsúcsai felé vettem az irányt. Ám a  farmunktól még hosszú út vezetett el odáig. A friss hegyi szélben fagyoskodva a „repülőcsészealj-csúcs” most még messzebbnek tűnt nekem, mint valaha.

A gyaloglás a magas, nedves fűben mind fárasztóbbá kezdett válni, mégis továbbkapaszkodtam a meredek hegyoldalon a csúcs felé. Végül megláttam a csúcs egy mélyedésében magát az űrhajót, ami mellett egy magas embert állt. Ebben a csodálatos pillanatban most már tétovázás nélkül rohantam le a köves lejtőn ahhoz a mélyedéshez, ahol a férfit megláttam és néhány másodpercen belül mellette voltam.

Akon vidáman nevetve ragadott meg a csípőmnél és az űrhajója mellé ugrott. Szívből nevettünk egymásra, mint ha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Majd tökéletes angolsággal becéző hangon azt mondta : „Ezúttal nincs félelem, ugye?” Közben Akon szilárdan a karjai között tartott engem és barátságosan rám mosolygott, én pedig mélyen a barátságos szürke szemébe néztem : „ Tekintetedet mindig a szívem legmélyén őrzöm, amíg csak élek.”, válaszoltam neki. „Én nem arról a bolygóról való vagyok, melyet a Földnek neveznek,” suttogták az ajkai a szavait közvetlenül a hajamba. Eközben az űrhajó kabinjába léptünk, és ott Akon egy puha, körformájú padra ültetett. Egy másik férfi pedig, aki a vezérlőpultnál ült, üdvözlésképpen barátságosan rám mosolygott.

Ezután észrevettem, hogy a kettősfalazat között álló ajtó mögöttünk hangtalanul és gyorsan bezárult majd tökéletesen összeolvadt a fallal. Mély lélegzetet vettem, mert a kabin fénylő, körformájú falai most hermetikusan elzártak a külvilágtól. Ugyanígy tűntek el az űrhajó kerek ablakai is, melyekből már semmi sem volt látható. A falak viszont kellemes fénnyel világítottak, oly természetesen, mint amikor egy bolygó nappali fényben fürödik. Az egész űrhajókabint ez a lágyan sugárzó fény töltötte be – egy olyan fényhatás, melynek nem volt árnyéka. Nem láttam sehol elektromos vezetéket vagy kábelt sem. Mikor a kabinnak felerősödött a fénye, rögtön olyan oxigéndús levegőt lélegeztem be, mely élénkítően hatott rám.

Majd egy halk zümmögést lehetett hallani, gyenge vibrációval kisérve, mozgást viszont egyáltalán nem éreztem, jóllehet tudtam, hogy most lassan a levegőbe emelkedünk. „Lassan – de miért érzem ezt így egy olyan űrhajóban, amely a fénynél is gyorsabban tud menni?”- csodálkoztam el. Erre Akon azt mondta, hogy az első alkalommal még szükséges egy szinte észrevétlen átmenet az egyik idődimenzióból a másikba. A későbbi utazásaim során aztán valóban éreztem is, ahogy az űrhajó induláskor külső erők hatására hirtelen vibrálni kezdett, amikor a jármű egy pillanat alatt az antigravitációs mezőre váltott át, így a sebesség növekedésével a frekvencia-kölcsönhatás is megnőtt, ugyanakkor eltolódást is okozott a téridőben.

Az elektromágneses mezők minden részecskére, beleértve az emberi test atomjait is, egyidejűleg hatnak. Ezért volt számomra először feltétlenül szükséges, hogy ( az űrhajó által bekapcsolt ) mezőhöz fokozatosan alkalmazkodjak.

A meghajtórendszer bekapcsolásával az űrhajó egész külső rétege elektromosan feltöltődött, mely a ( külső ) elektromágneses mező ( a gravitáció ) csökkenését eredményezte a jármű körül. A fizikai szubsztancia e tiszta energiájára való átkapcsolása miatt az űrhajó külső borítása teljesen sima lett, minden kiálló szegecs nélkül, gömbformájúvá átalakítva az űrhajó egész tömegét, mely ezáltal az anyag és antianyag kombinációja lett oly módon, hogy az egész külső felület váltakozó pulzálással töltődött fel az anyagi és antianyagi elektromossággal.

Mivel a két elektromágneses mező állandó kölcsönhatásban van egymással, ez az egész űrhajó körül vákuumteret hoz létre, amelyben a jármű hangtalanul és sebességkorlátozás nélkül tud haladni.Az űrhajó fénykibocsátása pedig a felhasznált rövidebb vagy hosszabb hullámhosszú gravitációs hullámoktól függ. Minden sugárzás és minden molekula ( ilyen körülmények között ) különböző sebességgel és tömeggel verődik vissza, amely fénykibocsátással jár. A közöttük lévő kicsiny sebességkülönbséget a mi szemük színként érzékeli.

Ezek a mikrofényatomok elektrosztatikus védelmet biztosítanak a csillagközi ellenőrzőhajó körül, és három fénysugár harmonikus kölcsönhatásában ellenőrzi és irányítja az űrhajó irányváltásait. Mindhárom sugár kozmikus erők együttesét jeleníti meg, melynek egyenként elektromos, mágneses és időbeli jellegük van. Az egész rendszer a természet leképezésekét működik. Mert ahogy minden természetes égitest a rajta élő élőlényeket óvja, épp úgy a csillaghajó is védi az utasait, mikor a világegyetem végtelen messzeségeibe magával viszi őket.

Az időtulajdonsággal rendelkező mező az ellenőrző mező. Ez kormányozza az űrhajót az egyik időmezőtől a másikig az elektrogravitációs mező keretében, amely az űrhajó háromszoros védőrétegének összmezejéből származik. Ha ezt az ( idő )mezőt felerősítik, akkor a hajó láthatatlanná válik, teljesen eltűnik vagy hirtelen megjelenik.

Így lehetséges neki azonnal eltűnni vagy akár újra materializálódni, mikor leszáll; ennek az átváltozásnak az első jele nappal egy hőhullámszerű hatás a légkörben. Máskor ez az effektus azon légköri feltételektől is függ, hogy hogyan kondenzálódnak a molekulák felhőkké az űrhajót körülvevő atmoszférában, mikor a jármű a mi légkörünk kondenzációs szintjét eléri.

Ez a jelenség minden olyan alkalommal fellép, mikor az űrhajó mozdulatlanul lebeg vagy a légkörben mozog, épp úgy, amikor felhőkön keresztül látható válik vagy még láthatatlan az égen. Viszont minden más felhő, melyeket általában az égen láthatunk, természetes képződmény, mely olykor óriási kumuluszfelhővé terebélyesedik ki, így sokhelyütt nagy viharokat okoz vagy egyszerűen csak a magasabb légkörben elpárolog.

Az a minimum-hőmérsékleti szint, vagyis az a vákuum-tér, ami az űrhajót körülveszi, lehetővé teszi számára a teljes mozgásszabadságot és a korlátlan sebességet a szilárdság, a felhevülés, a légköri nyomás és a gravitáció korlátozó tényezője nélkül. Mindennek az eredménye pedig az űrhajó pihekönnyű landolása lesz súlytalan állapotban a bolygó bármely területén.

Az űrhajó közelében érezhető hőhullámot a körülötte hirtelen kiszoruló levegő okozza, mivel hamikrofényatomok mozgása egy pillanatra leáll, akkor ez hőhatást kelt. Ezek a mikroatomok visszapattannak az űrhajót körülvevő elektrogravitációs, hiperszonikus sebességgel forgó mezőről. Ez magyarázza az űrhajó mozgásának zajtalanságát is. A védő elektrogravitációs mező megakadályozza az állatokat abban, hogy az űrhajóhoz túl közel menjenek, de megakadályozza azt is, hogy maga az űrhajó az örvényzóna szélére kerüljön, amely miatt az egyre gyengülő összetartó erők hatása alá kerülne és a levegőben egyszerűen szétesne – ahogy ez már egy pár alkalommal előfordult.

A csillagokhoz felé vezető utat tehát olyan űrhajóval lehet megtenni, amely a kozmikus Örökkévalóság plazmikus anyagából nyeri az energiát – mindig élő és pulzáló anyagából, mint egy galaxisforma a glória fényével körülvéve.

Az egész Teremtés Fényből áll, Mely az univerzum kulcsa. Minden bolygórendszer, minden csillag, a bolygóközi tér mélysége : mind látható és láthatatlan fényhullámokból áll – legyen az mindenfajta szubsztancia, folyadék, gáz vagy bármilyen élet. Az oxigén felszabaduló mikrofényatomjai ( vagy prána )minden életnek a forrása, melyek elektromágneses hullámként, azaz fény formájában jelennek meg. A mikrofényatomok a mi  kozmoszunk építőkövei, mivel együtt nagyobb egységet alkotva az atomokat építik fel.

Az eszmei erők, a spirituális erők, a lélekképesség és a gondolatok, ezek mind különböző fényhullám-frekvenciákból vagy mikroatomokból épülnek fel. Az elektromosság maga is mikrofényatomokból áll. A hang- és fényjelenség létrejöttének az oka, hogy a mikroatomok különböző frekvenciával rendelkeznek. Ha a mikroatom mozgása megáll, hő keletkezik.

Akon elmondta nekem, hogy mikor űrhajójával utaztunk egy másik idő-dimenzióba, szellemi erőimet maga földi állapotában teljesen harmóniával a lénye részévé tette, a helyzetembe teljesen beleélte magát, mivel különben számomra nem lett volna lehetséges a fényfalon túl a téridő-eltolódás teljes folyamatának a részesévé válnom. Jóllehet az évek hosszú során át készítettem fel magam a találkozásra, mely gyermekkorom óta folytatott önfegyelmezésemnek volt köszönhető, mégis majdnem egy életbe tellett, míg Akon fel tudta velem venni a kapcsolatot.

Nyilvánvalóan azonban megvan az oka, hogy miért úgy történnek a dolgok, ahogy történnek. Mert az ember nem várhatja el, hogy majd neki mindent az ő előzetes elképzelései szerint tálcán fognak átnyújtani, ha közben nem rendelkezik a tudáson és a megértésen kívül olyan alapvető tényezőkkel, mint a harmónia, a félelemmentesség, a szeretet és az önfegyelem!

Akon fejlett civilizációja sohasem fog a földi nemzetek szeretetet nélkülöző politikájába belefolyni. Ők a háttérben maradnak, és távol tartják magukat a földi nemzetek lakosaitól is, éppen a politikai és faji viszálykodásaik miatt. Az ő egész civilizációjuk, de az űrhajóik meghajtó-rendszerének működése is az univerzális harmóniával együttrezgő harmonikus fényfrekvenciától függ. E forrás használta nélkül társadalmi haladás minden eredménye robbanásszerűen semmisülne meg. A természet szent titkait ugyanis nem lehet helytelen módon felhasználni, és Akon civilizációja ezeknek a titkoknak az ( egyik ) őrzője.

Az ember embertársaival szembeni kegyetlen bánásmóddal fel kell hagyni, különben a természet szent titkai sohasem fognak feltárulniuk előtte – fel kell hagyni, hogy ez az emberiség hasznára legyen a saját bolygóján, épp úgy a növényvilág hasznára és minden nemzet és nép hasznára is a sorsa alakulásában, hogy az univerzummal való egység és harmónia szintjét el tudja érni, és így eggyé váljon a kozmikus emberi közösséggel.

Ám az új gondolatimpulzusok robbanásszerű megjelenése az idő folyosóinak hullámhosszán csak akkor jöhet el, ha az emberiség élettapasztalata már egy magasabb, spirituálisabb szintet elért.

Életem Akonnal való egységben töltve egészen egy másik, nem-földi élet tanúságává vált, és olyan ( az ember által nem igazán ismert ) fényrészecskék tanúságává, melyeket Akonék a tér végtelen tengeréből, a fényfalon túlról, az Atya fényhullámaiból merítettek utazásukkor – olyan fényszikrák ezek, melyeknek ismertetőjelük van, ami bizonyos arcról is sugárzik : a szellemszikra, melyet az isteni Lélek ültet az emberi életbe.

Egy aranyos gyermekről van szó, akinek szelíd, szürke szemének pillantása a mindenséget fürkészi, amely túltekint a földhöz kötött ember behatárolt horizontján. Szemében az univerzum tudása és bölcsessége fénylik, egy négydimenziós pillantással belelátva az emberiség szívébe és értelmébe. Szíve alkalmazkodott ugyan a földi rezgés időfrekvenciájához, azonban az univerzum ( ilyen rezgéscsökkenéssel ) nem csak elvesz, hanem mindig ad is valamit. Fiúunokám most két és fél éves, és szelíd, szürke szemeiben a tudásnak és bölcsességnek az univerzumtól örökölt fénye csillog.

Van tehát egy aranyos gyermek ( Akonhoz ) hasonló arcvonásokkal, mégis a kisfiú szíve már a földi rezgés időfrekvenciájához alkalmazkodott.

( Megj : Itt Elizabeth Klarer azt sejteti, hogy Akon az unokájaként inkarnált! )

Végül a gravitáció ( valódi ) működésének fantasztikus példáiról szólva : ezek mind részletezve vannak a ’Beyond the Light Barrier’, ’A fényfalon túl’ című könyvemben.

Ebben meg van említve, hogy maga a fény a nagy sebességű gravitációs hullámoknak szekunder, másodlagos megnyilvánulása. A földi emberiség igazság utáni kutatása pedig egyszer el fog jutni oda, hogy felfedezi : az általa érzékelt „realitás” a világról alkotott gondolati koncepciójával együtt fejlődik, és a fény vagy gravitáció felhasználásának gondolata egy űrhajó meghajtására, nem csak elvben lesz lehetséges, hanem a mentális fejlődés következtében realitásként érzékelhető is.

Mégis a realitásként érzékelt természet messze elmarad az ember felfogóképessége mögött – az átszellemülés rövid pillanatait nem számítva, mikor a Lélek a valóság vagy igazság érzékelését a Szellemnek engedi át.

A halhatatlanság bizonyítékait is ilyen szinten lehet megtalálni, a szokásos ész-tevékenységtől függetlenül eljutva a mi mágikus örökségünkig : a csillagok fényéből született Örök Élet tapasztalata révén.”

Forrás: www.spiritufo.ditro.hu 

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár