
Olaszország leghíresebb UFO-incidense – A Zanfretta-eset
1978. december 6. Marzano di Torriglia, Olaszország Az Olaszországban feltárt kevés számú UFO-incidensek közül minden bizonnyal a leghíresebb a huszonhat éves éjjeliőr, Fortunato Zanfretta esete, akit több alkalommal is magas lények raboltak el. Az első eltérítésére december 6.-án, éjjel került sor, amikor járőrözés közben fényeket látott mozogni az egyik udvaron. ... Tovább

Indigó gyerekek – Az Ég küldöttei
Az, hogy a hét és fél éves lányom apja lehetek, nagyon nagy áldás számomra; sok mély tapasztalatot éltem meg általa. Minden ilyen eseményt életem ajándékának tartok, mintegy felébredésnek. Sokszor mondták nekem, hogy a lányom egyike azoknak az indigó gyerekeknek, akiket az Ég küldött a földre. A szülő és a szakember ... Tovább

Beavatás az ókori Egyiptomban
Az ókori Egyiptomban a tanítványnak több fokozaton kellett továbbhaladnia, mire eljuthatott a kiválasztottak szintjére. Minden beavatás feltételezi az egyik létmódból a másikba való átmenetet, ám ezt egy sor kisebb-nagyobb próbatétel előzi meg, amelyet a jelöltnek ki kellett állnia. Az egyik első próbatétel ezen az úton a négy elemi próba kiállása. ... Tovább

A varázsvesszős vizsgálat módszere
Európában már a középkorban is voltak iskolák a varázsvesszős kutatások tanításaira. Tapasztalt varázsvesszős embereket hívtak, ha például az ember kutak építéséhez a legjobb helyet akarta megtalálni, vagy ha gazdag érclelőhelyeket kerestek. Az 1920-as és 1930-as évektől ezeket az ismereteket újra felelevenítették, és kísérleteztek a radiesztézia lehetőségeivel. Gyakran arról volt szó, ... Tovább

A pszichokinézis mesterei – Már Marco Polo is beszámolt a különös jelenségről
A klasszikus pszichokinézis esetében, pontosan behatárolható, hogy ki az, aki a mozgatást végzi, és nem egy bonyolult, nagy tárgyat kell mozgatni, így számos érdekes információt nyerhetünk. Számos történeti feljegyzés és nagyon sok néprajzkutató is leírja, ahogy a pszichokinézis, ez a furcsa paranormál jelenség elterjedt a világon, de ismét csak természeti népek ... Tovább

Eltűnt hajók nyomában
Sokáig hitték a szárazföldi emberek, hogy az efféle történetek csak a hosszú, unalmas tengeri úton születnek, és igazából a matrózok babonás félelme kel bennük életre. Ám az élet – mint annyiszor – ismét bebizonyította, hogy a hiedelmek és pletykák mögött valós okokat lehet és kell keresni. Évszázadok óta vész nyoma ... Tovább

Eckhart Tolle – Miért a nők állnak közelebb a megvilágosodáshoz?
A nő számára ugyanazok a megvilágosodás akadályai, mint a férfi számára? Igen, de a hangsúly eltérő. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy a nő könnyebben tud érezni és a testében lenni, így természetéből fakadóan közelebb van a Léthez, és potenciálisan a megvilágosodáshoz is, mint a férfi. Ez a magyarázata, hogy ... Tovább

A milliárdos megvett egy esőerdőt, hogy ne vágják ki
Johan Eliasch cirka tizennégy millió dollárt fizetett az amazonasi esőerdő egy részéért a helyi fafeldolgozó cégnek. Egyetlen egy szándék vezérelte: hogy ne vágják ki a fákat. Az 1962-ben született svéd férfi a Head N.V. nemzetközi sporteszköz csoport elnöke, emellett minisztériumban is dolgozott erdőpusztulással és környezetbarát energiával foglalkozó különmegbízottként. A multimilliomos ... Tovább

A DNS titkos nyelve: Megdöbbentő felfedezés a genom mélyén
Legtöbbünk számára a DNS hatalmas rejtély. Ismerjük ugyan ezt a kifejezést, van is némi fogalmunk arról, hogy mi lehet, de valójában nem is sejtjük, hogy milyen összetett vagy hogyan is működik pontosan. Úgyhogy most csodálkozzunk rá egy kicsit ezekre az esetleg nem annyira közismert dolgokra – először azokra, amiket tanítanak ... Tovább

A holografikus modell és az általánosan elfogadott valóság
A holografikus modellben folyamatosan minden információ vibrációk és formák „rezonáns mintájaként” tárolódik, így ha a kollektív tudat egyéni tagjai felismerik az információt, az az egészre is hatással van valamilyen szinten. Ez a holografikus modell szépsége. Sok ember önmagában véve teljes és egész, tapasztalataik pedig — jellegüknél fogva — egy még nagyobb egész részét képezik. A holografikus ... Tovább

A HAARP projekt lehetséges hatásai az emberi tudatra
A HAARP projekt antennái tevékenységük mellékjelenségeként nagy mennyiségben termelnek olyan elektromágneses hullámokat, amelyek frekvenciája 8 Hz körül mozog. Mérések szerint az emberi agy hipnotikus állapotban is dominánsan alfa-hullámokat termel. A vizsgálatok ugyanakkor azt is igazolják, hogy hipnózis alatt az ember huszonötször könnyebben befolyásolható szuggesztiókkal, mint normál éber állapotban. Nem kell túl ... Tovább

„A Pokol kapuja” – Türkmenisztán lángoló krátere
Már több mint öt évtizede lángol egy tátongó mélyedés a közép-ázsiai Karakum-sivatag közepén. A 60 méter széles és 20 méter mély kráter 1971-ben jelent meg egy rosszul sikerült szovjet bányafúrás következtében. A kísérlet során elértek egy nagyméretű földalatti gázkamrát, a felszín beomlott, ezzel megnyitva a metánnal telített óriási lyukat. A ... Tovább