Hasznos tanácsok UFO-észleléshez

Az 1960-as évek során nagyon népszerű dolog volt UFO-lesre járni a nyári hónapokban. Az emberek csapatostul látogattak el azokra a helyekre, ahol már több UFO-t is láttak, és órákon át bámulták az eget abban a reményben, hogy valami fantasztikusat láthatnak.

Ez akkor ment ki a divatból, amikor az UFO-kutató csoportokhoz megszámlálhatatlan, valójában földi fényekről szóló jelentés özönlött, s a kutatók kevés sikerrel próbálták meggyőzni a szemtanúkat arról, hogy igazából nem ufót láttak.

Az 1970-es években számos szervezett, UFO-megfigyelő csoport jött létre, amelyek egy adott ország területén rádiókapcsolatot tartottak egymással. A cél az volt, hogy fényképes bizonyítékot szerezzenek egy megmagyarázhatatlan jelenségről. Született néhány megdöbbentő eredmény, de semmi olyan, amiből messzemenő következtetéseket lehetne levonni.

Ennek ellenére az UFO-megfigyelés nagyon hálás szórakozás lehet, már ha megfelelő módon van megszervezve, és a megfelelő várakozásokkal fogunk hozzá.

Az UFO-megfigyelés megszervezése

Egyedül is lehet UFO-kra “vadászni”, de sokan érdekesebb lehet, ha csoportokba szerveződve, és különböző helyszíneken állunk lesben, amelyeket kommunikációs lánc köt össze. Fel kell készülni rá, hogy lesznek hosszabb időszakok, amikor alig történik valami. Ha rádióval vagy valami más zajkeltő eszköz segítségével próbáljuk meg elütni az időt, gondoljunk a helybéliekre.

ufo-megfigyeles

Fontos, hogy ne városi környezetben végezzük a megfigyelést. Az UFO-k megjelennek a beépített területeken is, de a bizonyítékok szerint vidéken sokkal gyakoribbak. Ez csakis azért lehetséges, mert könnyebben látni az eget ott, ahol az épületek nem takarják el a horizontot, és semmilyen mesterséges fény nem zavarja a látást. Részben pedig azért is lehetséges, mert vidéken az emberek többször néznek fel az égre.

Persze némelyik nagyon messze van, más helyszíneken pedig csak az év bizonyos szakában jelentkeznek az UFO-k. A Hessdalen-fények például az Északi-sarkkör közelében lévő egyik völgyben láthatók, télen, amikor a hőmérséklet alig emelkedik fagypontig. 

Persze nincs szükség ekkora eltökéltségre. Ha nincs a közelben egy ilyen “UFO-lelőhely”, akkor a térképről kell kiválasztani a helyszínt. Oda érdemes menni – különösen az első alkalommal, amikor az ember még azonnal látni akar valamit -, ahol egy dombról polgári repülőtérre vagy katonai légi támaszpontra lehet látni.

Mindig a dombos környék az ideális helyszín az UFO-leshez. Aki kiismeri magát egy geológiai térképen, vagy módja van konzultálni egy geológussal, az keressen egy olyan hegyoldalt, amely egy völgyre vagy olyan síkságra néz, ahol törésvonal található. Ezek a földfelszín alatti törésvonalak néha földrengéseket idéznek elő, ám úgy tűnik, sokkal gyakrabban kapcsolódnak a kevésbé pusztító hatású UFO-észlelésekhez.

Ha nem akarunk olyan éjszakán lesben állni, amikor rossz idő van, és rövid idő alatt meg tudunk szervezni egy megfigyelést, kitűnő időpont erre egy vihar utáni nap.  Ilyenkor ugyanis tiszta az ég, és friss a levegő. Az ilyen időjárás-változásokért felelős frontok életre kelthetik az UFO-aktivitási helyeket.

Ha minden más próbálkozás csődöt mond, álljunk lesben egy teliholdas éjszakán, ugyanis ilyenkor állítólag szintén megnövekszik az UFO-aktivitás. Ha mást esetleg nem is, de azt legalább lehet látni, hogyan kél és nyugszik a Hold, valamint azt is, hogy az előtte elhaladó felhők, hogyan változtatják meg az alakját.

ufo-telihold

Persze ne felejtsük el ellenőrizni, hogy nem tévedtünk-e magánterületre, és ha igen, kérjünk engedélyt, különösen akkor, ha táborozni akarunk vagy tüzet gyújtani. Soha ne hagyjunk maga után szemetet, és ne rongáljuk a természetet.

Feljegyzések készítése

Az éjszakai megfigyelések messze a legtermékenyebbek. Az összes észlelés több mint háromnegyede történik este tíz és reggel hét óra között. Sőt, éjjel három óra körül van egy UFO-aktivitási csúcs is, amelyre eddig egyetlen UFO-kutató sem tudott magyarázatot adni. Ez a tény az összes észlelés hosszas statisztikai vizsgálata során derült ki.

Öltözzünk fel jó melegen, vigyünk magunkkal ételt és meleg italt, sőt annyi mindent vigyünk magunkkal a következő listáról, amennyit csak bírunk:

–  fényképezőgépet (egy tartalék sem árt)

– egy zseblámpát, hogy megvilágítsa a sötét környezetet

– egy órát, hogy feljegyezhessük a történések pontos időpontját

– egy távcsövet, amely alkalmas éjszakai megfigyelésre is

– egy hőmérőt, hogy félóránként feljegyezhessük a levegő hőmérsékletét

A feljegyzésekhez szükségünk lesz egy kisméretű, vonalas noteszre, és néhány tollra is, arra az esetre, ha az egyik kifogyna. A lap bal margójára írjuk fel a megfigyelés kezdetének időpontját, a hőmérséklet leolvasásának összes időpontját, és az összes feljegyzés időpontját.

Jegyezzünk fel mindent, ami feljegyzésre érdemes, mégpedig olyan részletesen, ahogy csak tudjuk.

A látottak lefényképezése

Ha lehetséges, vigyen magával fényképezőgépet. Egy háromlábú állvány segítségével, amely szilárdan tartja a fényképezőgépet, kiküszöbölhető az UFO-lesen készített fényképek leggyakoribb hibája.

Próbáljunk meg az UFO-n kívül másról is felvételt készíteni, még a felhők is nagy segítséget jelenthet. Másképp nagyon nehéz analizálni a fényképeket, különösen akkor, ha nem lehet meghatározni a méretarányokat. Nagyon fontos, hogy gondosan jegyezzük fel a fényképek készítésének pontos időpontját és a beállításokat is.

Legújabb cikkek

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

2022-12-086 perc olvasási idő

Spirituális szempontból erőhelynek nevezzük azokat a helyeket, ahol érezhető módon erősebb életenergiák vannak jelen. Ha tehetjük, keressük fel…

Ezek is érdekelhetnek

Találkozás a titokzatos Janusszal

Találkozás a titokzatos Janusszal

Sir Peter Horsley légimarsall, korábban a Royal Air Force (RAF, Királyi Légierő) légicsapásmérő parancsnokságának helyettes főparancsnoka, kilencvenféle repülőgépet…

Az eltérítések általános jellemzői

Az eltérítések általános jellemzői

Az alábbiakban olvasható lista az eltérítések azon jellemzőit tartalmazza, melyekről az idegenek által elrabolt személyek gyakran beszámolnak. Nézzük, melyek…

error:
Share via
Copy link