Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Saint-Germain gróf – Az időtlen férfi

img

Ki volt valójában a titokzatos Saint-Germain gróf? François Marie Arouet francia filozófus, történész és költő – művésznevén Voltaire (1694-1778) ezt mondta róla:

„Olyan férfi, aki mindent tud és sohasem hal meg.”

Valóban az a látszat, hogy azt a férfit, aki Saint-Germain grófjának mondta magát, nem viselte meg „az idő vasfoga” és látszólag kortalanul vándorolta végig az évszázadokat.

A legmagasabb körökben forgott, Európa császári és fejedelmi udvarainak szívesen látott vendége volt. Feltűnő volt rendkívüli műveltsége.

A kitűnő megjelenésű állítólagos arisztokratát „a 18. század szfinxének” nevezték. Számos nyelvet ismert: angolul, spanyolul, portugálul, németül és olaszul beszélt és valószínűleg francia volt az anyanyelve.

Saint-Germain a klasszikus ókor nyelveiben is járatos volt és ha hinni lehet anekdotikusan elmesélt történeteinek, számos történeti személyiséget ismert személyesen.

Élménybeszámolóit ugyanis azzal fűszerezte, hogy szemléletes előadásokat tartott Kleopátra, Pontius Pilatus és VIII. Henrik életének néhány, a kortársak által nem ismert epizódjáról.

Az volt a látszat, hogy Saint-Germain grófjának tetemes vagyona van, azt azonban senki sem tudta, honnan szerezte. Azt pletykálták, a diplomataként és futárként működő gróf ért az alkímiához és képes a legkülönbözőbb fémeket arannyá változtatni.

Saint Germain gróf

A sokoldalú Saint-Germain gróf

Az arisztokratáknak a grófról alkotott véleménye megoszlott. Például Charles henry de Gleichen báró, dán diplomata nagy lelkesedéssel ismertette 1813-ban megjelent emlékirataiban mindazokat a „csodálatos dolgokat”, amelyeket Saint-Germain állítólag megmutatott neki:

„Rengeteg színes gyémántot és egy rendkívüli méretű és tökéletes drágaköveket, sőt még Aladdin csodalámpáját is láttam”.

Horace Walpole angol rémregényíró ezt írta róla:

“A gróf nagyon szépen énekel és csodálatosan hegedül, komponál is, ennek ellenére bolond és igen tudatlan.”

A francia rendőrség a sokoldalú világpolgárt gyanúsnak találta. Minthogy kitűnően tudott németül (meg-ordult egyebek között Nagy Frigyes és Mária Terézia udvarában is), azzal gyanúsították, hogy kémkedik a poroszok javára. A többi európai titkosszolgálat sem tartotta ártatlannak: hol orosz ügynöknek, hol angliai jakobitának nevezték.

Mindezek azt bizonyítják: noha társadalmi rangját nem vonták kétségbe, a gróf mégis csak nagyon sokszínű jellem lehetett. Függetlenül attól, hogy bebizonyosodott-e, amit róla fecsegtek, annyi bizonyos, a gróf mindvégig nagyon ügyelt arra, hogy eltitkolja valódi kilétét.

Nyilvánvalóan nagy örömet okozott neki a rejtelmeskedés — és bármi lett-légyen is ennek a célja, azt sikerült el is érnie. Ebben nagy segítségére volt magas intelligenciája, általános műveltsége, széleskörű ismeretei.

Például Gertis grófnő Párizsban 1825-ben megjelent emlékirataiban megemlíti: Saint-Germain nemcsak a „fizikához értett”, hanem „igen jó kémikus is volt”.

Karl von hessen-Kassel herceg „Mémoires de Mon Temps” című művében a grófot „százada szfinxének” nevezte. Örült annak, hogy a valaha élt legnagyobb filozófus tanítványa lehetett. Saint-Germain grófot különösen a francia királyi udvarban becsülték nagyra. XV Lajos valósággal el volt tőle ragadtatva.

A grófot de Belle Isle hadügyminiszter mutatta be neki, kegyencnőjének, Madame de Pompadournak jelenlétében. A gróf pedig okosan felhasználta az alkalmat arra, hogy a főúri társaságnak bemutassa boszorkánykonyhájának néhány trükkjét.

Egyebek között azzal is eldicsekedett, hogy a birtokában vagy egy páratlan értékű életelixír receptjének. Amikor a király felajánlotta, hogy saját kastélyt bocsát a rendelkezésére és pénzzel is ellátja, ha hajlandó a részére az elixírt gyártani, a gróf azt ajánlatot ezekkel a szavakkal utasította vissza:

“Felség, nincsen szükségem sem kastélyra, sem pénzre. Van elég pénzem, hogy házat tudjak bérelni és a személyzetemet is mindenhová magammal viszem.”

Hogy bebizonyítsa, mennyire nincsen szüksége XV. Lajos pénzére, belenyúlt a nála lévő táskába és néhány szép, foglalat nélküli briliánst dobott az asztalra. Az eset Versailles-ban történt. A gróf ezután ezt mondta:

“Íme itt van néhány briliáns, amelyeket a tudományom segítségével állítottam elő.”

XV. Lajost szinte vakította a drágakövek csillogása és nagy őrömet okoztak neki a gróf kővetkező szavai:

„Kérem felségedet, kegyeskedjék átvenni szegényes ajándékomat.”

A király természetesen „kegyeskedett” egyben felkérte, magyarázza el neki a festékek készítési módját. XV. Lajos életének és uralkodásának nyilvánvalóan ez volt a legnagyobb hasznot hozó időszaka.

saint-germain
XV. Lajos

A brüsszeli német követ, Johann kari Philip Cobenzl gróf (1712-1770) főként őszinteségéért és lelki jóságáért tisztelte Saint-Germaint. Ő ezt azzal hálálta meg, hogy neki is és XV. Lajosnak is megengedte, hogy jelen legyenek az egyik alkimista kísérleténél.

Az eredmény Cobenzl gróf számára nagyon ne meggyőző lehetett, mert egy levelében azt írta az osztrák kancellárnak, Wenzel Anton Kaunitznak (1711-1794), hogy Saint-Germain gróf igen nagy tudású férfi és rendkívüli módon sikerült tökéletesítenie a selyem- és gyapjúszövetek festési módszereit.

A grófot azonban nem mindenhol látták szívesen. Például többnyire gyanakvással figyelték a tevékenységét. Horace Walpole író, akit már említettünk, egy olaszországi ismerőséneknek ezt írta róla:

„A közelmúltban letartóztattak itt egy Saint-Germain gróf nevű férfit, aki két esztendeje itt lakik. Azt nem hajlandó megmondani, honnan származik és mi az igazi neve, azt azonban elismeri, a név, amelyet használ, fölvett név.” Lehetséges, nem is volt főnemes? Mi célt szolgált a diplomáciai tevékenysége? Vajon milyen nemzetiségű és származású volt valójában? Vajon mikor és hol született? Vajon valóban a történelmi feljegyzések szerinti évben halt meg?

Ezeknek a kérdéseknek már csak azért is érdemes utánajárni, mert a válaszokból talán ki lehet deríteni, mi volt ennek a rejtelmes embernek az igazi célja. Nem lehetséges-e, hogy időutazó volt? Ha igen: melyik időszakból érkezett? Vagy pedig: A 18. század szülötte volt ugyan, de valamiféle módon sikerült hozzáférnie a „világemlékezethez”- azaz az „Akasha-krónikához”?

Saint-Germain gróf és az örök fiatalság

Saint-Germain gróf egyik nagy titka látszólag el nem múló fiatalsága volt. Erről számos 18. századbeli neves ismerője tanúskodik. Ugyanis bármikor történt a megismerkedésük, mindannyian azonos korúnak mondják.

Madame de Pompadour ötvenévesnek, intelligensnek és jó elbeszélőnek mutatja be. Egyszerűen, de ízlésesen öltözködik és számos pompázatos briliánsgyűrűt visel.

De Gergy grófnő a gróffal 1710-ben, Velencében ismerkedett meg. A férje akkoriban ott volt francia követ. Madame Pompadourhoz hasonlóan ő is legfeljebb ötvenévesnek ítélte Saint-Germaint.

De Gleichen dán báró (az az arisztokrata, akit Saint-Germain ékkövei oly csodálatba ejtettek) a már említett memoárjaiban további tanúkat idéz, akikkel a titokzatos gróf – szintén 1710-ben – megismerkedett. A báró (1735-1807) ezt írta:

“Azt hallottam, a híres zeneszerző, Jean Philippe Rameau (1683-1764) a francia követ egyik ismerősének a társaságában elmondta, mindketten 1710-ben ismerkedtek meg Saint-Germainnel, aki akkoriban körülbelül ötvenéves lehetett.”

Madame Pompadourt is nagyon érdekelte Saint-Germain kora. Valójában persze nem igazán a gróf életkora, hanem az az életelixír érdekelte, amely állítólag örök ifjúságot ad. Hogy megszerezze az elixírt, audienciára rendelte magához a grófot. Ez 1749-ben történt.

madame pompadou

Pompadour nem sokat köntörfalazott, hanem egyenesen megkérdezte, hajlandó volna-e őt az elixírrel ellátni. A gróf azonban nem adott egyenes választ. Csak annyit jegyzett meg, a nőket inkább az életelixír, a férfiakat viszont elsősorban a bölcsek köve érdekli.

A nők örök szépségre, a férfiak örök gazdagságra vágynak. A semmitmondó válasz természetesen nem elégítette ki Madame Pompadourt. A beszélgetésnek véletlenül tanúja volt a királyi udvar két tagja, akik nagyon kíváncsiak voltak, de az indiszkrécióktól sem riadtak vissza.

Nekik köszönhető, hogy pontosan ismerjük a gróf és Madame Pompadour között lefolyt beszélgetést. A két hallgatódzó nem volt más, mint de Belle Ide marsall, a hadügyminiszter és a király udvarhölgye, Madame du Hausset.

Ha igaz a beszámoló, akkor a gróf személye még rejtélyesebbé válik, mint amilyen eddig is volt. Madame Pompadour kertelés nélkül megkérdezte a gráftól: „Mennyi idős Ön?” „Nyolcvanöt éves vagyok — talán.”

„Ne akarjon engem átejteni, Monsieur de Saint-Germain. Majd a végére járok, mennyi az Igazság abban, amit mond. Higgye el, már több kuruzslót és sarlatánt lepleztem le, mint képzelné.”

„Ebben fel tudom Önnel venni a versenyt, Madame” — válaszolta a gróf, akit a támadás látszólag hidegen hagyott.

„Amennyiben megengedi, szeretnék elbúcsúzni Öntől…” Meghívója ehhez nem járult hozzá.

„Ön először is nem mondta meg nekem, hány éves, mégis úgy tesz, mintha nagyon idős volna” – folytatta a faggatást a Pompadour.

„De Gergy srófnő mintegy ötven esztendővel ezelőtt ismerkedett meg Önnel Velencében, de már akkor sem látszott fiatalabbnak, mint most…”

„Madame de Gergyvel valóban nagyon régen ismerkedtem meg – ismerte el diplomatikusan a gróf.

„De akkor már több, mint százévesnek kellene lennie…”

Saint-Germaint megnevettette a komikus és egyúttal kétségbeesett érzelemkitörés.

„Nem lehetetlen ugyan, de még mindig azt tartom valószínűbbnek, hogy a hölgy, akit nagyra becsülök, tévedett” – próbált ügyesen kibújni a további kellemetlen kérdések elől.

Lajos kegyencnője azonban tovább kíváncsiskodott:

„De Gergy grófnő azt mondta, egy csodálatos hatású elixírt kapott öntől és azt mondta, sokáig olyan maradt a külseje, mintha huszonnégy éves volna. Miért nem akarja a királyt is megtisztelni ilyen szerrel?”

Saint-Germain válasza az eddigieknél is kitérőbb volt:

„Ó, Madame, szó sem lehet róla, hogy a királynak egy ismeretlen szert merjek fölajánlani. Hiszen ez őrültség volna!”

Noha a beszélgetés egyáltalában nem úgy folyt le, ahogyan azt a pompadour elképzelte, a grófnak mégis sikerült őt megbékítenie. Megígérte, készít neki néhány hasznos oldatot.

Vajon közönséges szemfényvesztő vagy szélhámos volt-e Saint-Germain gróf? Volt-e komoly oka arra, hogy ne lássa el a királyt és kegyencnőjét valamilyen ártalmatlan folyadékkal, amelynek semmi köze sincsen az életelixírhez? Vagy inkább arra volt oka, hogy magának tartsa meg a „fiatalság” titkát?

Saint-Germain gróf sötét titkai

Saint-Germain gróf élete körül nagy a homály. Egyebek között mind a mai napig nem lehetett hitelesen megállapítani, hol és mikor született. Hasonlóan bizonytalan állítólagos halálának az időpontja is.

Életrajzírói hiába próbáltak világosságot vinni ebbe a sötétségbe. Saint-Germainnek azokat a mondásait persze senki sem veszi komolyan, hogy állítólag személyesen ismerte Krisztust és már a négyezer éves kort is elérte. Akkor már közelebb áll az igazsághoz az a mondása, amelyet egyik csodálója, de Geichen báró idéz:

„Az ostoba párizsiak azt hiszik, már ötszáz éves vagyok. Megerősítem őket ebben a hitükben, mert látom, ez megelégedéssel tölti el őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vagyok sokkal idősebb, mint amennyinek látszom…”

Mint látható, a gróf ravasz módon mindkét irányban bebiztosította magát. Egyrészt tagadta, hogy rendkívül öreg volna, egyúttal azonban azt is értésre adta, sokkal idősebb, mint amennyinek látszik.

Életrajzírói megpróbáltak személyleírást adni róla. Születési évét 1660-ban adták meg. A gróf ez ellen s talán pusztán jól felfogott diplomáciából nem tiltakozott.

A dátum helyessége tehát kérdéses. 1737-től. 1742-ig a gróf (saját bevallása szerint) a perzsa sah udvarában tartózkodott. 1743-ban Londonba költözött, ahol 1745-ben az angolok letartóztatták, mert azzal gyanúsították, hogy Jakab-párti. Bizonyítékok híján azonban szabadlábra helyezték.

1745-től 1746-ig a sokat utazgató arisztokrata Bécsben, mégpedig Ferdinand von Lobkowitz herceg palotájában vendégeskedett. 1749-ben ismerkedett meg a világutazó XV. Lajossal és befolyásos kegyencnőjével, Madame de Pompadoural. A megismerkedés a versailles-i palotában történt.

1756 a gróf életpályájának fontos állomása. Ebben az évben ismerkedett meg Robert Clive angol tábornokkal, az India fölötti brit uralom megalapítójával. Saint-Germain két esztendőt töltött ebben a rejtélyes rituáléknak hódoló országban. Maga később csak rendkívül lakonikusan nyilatkozott ottani tapasztalatairól és élményeiről.

Úgy tűnik, az okkultizmusra mindig is hajlamos alkimistának sikerült Indiában néhány mitikus titkot ellesnie. Talán azt is megtudta, miként lehet hozzáférni az „Akasha-krónikában” tárolt „világemlékezethez”.

Nem hallgathatjuk el, hogy Dr. Annie Besant (ő volt Madame Blavatsky utóda a londoni Teozófiai Társaság élén), azt állította, hogy 1896-ban találkozott a gróffal. Ez lehetetlenségnek tűnik, hiszen a gróf – életrajzírói szerint -barátjának, tanítványának és jótevőjének, Hessen-Kassel őrgrófjának a birtokán, Németországban, meghalt. Eckernförde egyházközség anyakönyvében mind a mai napig olvasható ez a bejegyzés:

„Saint-Germain és Weldon grófja meghalt 1784. február 27-én, eltemették 1784. március 2-án. Egyéb adatai ismeretlenek. Teljes csöndben ebben a templomban helyezték örök nyugalomra.”

De maradjunk meg a helyes időbeli sorrend mellett. Indiai tartózkodásának befejeztével Saint Germain gróf XV. Lajos udvarába tér vissza, ahol őt az előzőekben már említett egyik hallgatódzó, Madame de Hausset is legfeljebb ötvenévesre becsülte.

A francia udvarbeli áskálódások miatt a gróf 1760-ban kénytelen volt Angliába menekülni, amelynek azonban két év múlva ismét hátat fordított. A következő dolog, amiről értesülünk, hogy Oroszországban állítólag része volt III. Péter Cár uralmának a megdöntésében.

Azt mondják, jelentős mértékben hozzájárult Nagy Katalin cárnő trónra kerüléséhez. E kaland után Saint-Germain ismét Franciaországba tért vissza, a következő öt évben azonban nem lépett a nyilvánosság elé. Idejét – a XV. Lajos által rendelkezésére bocsátott laboratóriumban – kedvenc alkimista és egyéb kísérletei foglalták le.

Az utiláz 1768-ban fogta újra el. Először Berlinbe ment, majd Olaszországba utazott. Ott vállalkozóként és egyúttal művészként tevékenykedett. Velencében gyárat alapított, ahol lenből selyemszerű szöveteket készítettek. De az akkori írások szobrászi tevékenységéről is elismerően emlékeznek meg. Amúgy mellékesen Korzikát és Tuniszt is fölkereste a nyugtalan utazó.

1770-ben – bizonyára hálából Nagy Katalin cárnő trónra segítéséért – Alexej Orlov herceg vendége volt. Az orosz flotta ugyanis az ő parancsnoksága alatt a Livornói-öbölben tartózkodott. Hogy milyen nagy megtiszteltetésben volt része, az is bizonyítja, milyen ruházatot öltött a vendégség idejére: orosz tábornoki egyenruhát viselt!

Sain-Germain gróf a következő esztendőkben többször is lakóhelyet változtatott. Eleinte Németországban élt, ahol elsősorban a szabadkőművesek és a rózsakeresztesek iránt érdeklődött. 1774-hen Karl Alexander von Ansbach őrgróf triersbergi kastélyában vendégeskedett ahol a Weldon gróf nevet viselte.

1776-ban Hamburg, egy esztendővel később Lipcse volt a nyughatatlan gróf úti célja. 1779-ben Amalie von Preussen, Nagy Frigyes nőtestvére fogadta őt pártfogásába. Különböző híresztelések szerint a gróf 1776 és 1779 között több találmányát felajánlotta a porosz királynak. Ha Nagy Frigyes elfogadta volna azokat, valószínűleg az ipari forradalom úttörője lett volna belőle.

Franz Mesmer bécsi orvos, a mesmerizmus elméletének – ez az állati mágnesesség gyógyító célú alkalmazásáról szól – megalapítója pedig azt mondja, a gróf felhívta a figyelmét a tudatalatti énre és ezáltal rámutatott a modern pszichológia és pszichiátria felé vezető útra.

Mai látásmóddal szinte érthetetlen, miként tehetett szert ez a „szfinksz” ekkora tudásra. Ismeretei azonban nem korlátozódtak csupán a tudományok területére, hanem a művészetek terén is megmutatkoztak. 1780-ban Londonban megjelent egy hegedűre írt zeneműve, vagyis a zeneszerzéshez is értett.

Saint-Germain gróf valóban meghalt?

„Saint-Germain-aktát” halála időpontjában, 1784. február 27-én tulajdonképpen le lehetett volna zárni – ha nem következtek volna be olyan események, amelyek kételyeket támasztottak az iránt, valóban meghalt-e a gróf.

1785. február 15-én, tehát majdnem egy esztendővel a gróf sírba tétele után, Párizsban látványos szabadkőműves-kongresszust tartottak. Szinte mindenki jelen volt, aki valamilyen mértékben foglalkozott az okkultizmussal. Megjelentek a rózsakeresztesek, a kabbalisták, az illuminátusok és egyéb titkos szervezetek képviselői is.

Köztük volt egy olyan valaki is, akivel már megismertettük az olvasót. Hogy az illető valóban jelen volt a kongresszuson, azt az a feljegyzés bizonyítja, amely a francia szabadkőműves-testvériség kongresszusi beszámolója II. kötetének 9. oldalán olvasható:

„Azon szabadkőművesek között, akiket az 1785. február 15-i wilhelmsbadi nagygyűlésre meghívtak – Saint Martinen és sok máson kívül – ott volt Saint-Germain is.”

Saint-Germain gróf

És hogy a helyzet még bonyolultabbá váljék, a dokumentumban még arról is szó van, hogy a gróf még beszédet is tartott a kongresszuson. Arról is terjengtek hírek, hogy a gróf még ugyanabban az esztendőben (vagyis 1785-ben) még Nagy Katalin cárnővel is találkozott. Miként lehetséges ez? Vajon a rejtélyes férfi halálát csak megrendezték? Alighanem ez az igazság.

Annyi azonban biztos, a maga idejében számos csodálatos dolgot tulajdonítottak ennek az igazi vagy álarisztokratának. Mondják például, hogy amikor XV. Lajos másik kegyencnőjét, Madame Marie Jeanne Dubarryt a vérpadra akarták küldeni, Saint Germain grófja még a halála előtt megjelent előtte.

Azt is mondják, Marie Antoinette-et is fölkereste a cellájában, hogy megmondja neki halálának pontos napját és óráját. Tegyük fel a példa kedvéért, az utóbbi állítás igaz. Akkor honnan tudhatta a gróf a királyné halálának pontos napját és óráját. Amikor a kivégzés időpontja még ki sem volt tűzve? Talán a jövőbe látott? Ezúttal is felhasználta az „Akasha-krónikát”? Vagy esetleg időutazásra is képes volt? A jelek a kettő közül bármelyikre utalhatnak!

Meg kell azonban említenünk Saint-Germain egy furcsa tulajdonságát, amelyhez szinte mániákusan ragaszkodott. A nagy társasági eseményeken mindig hajlandó volt asztalhoz ülni, de soha semmit sem kóstolt meg a felszolgált finomságokból.

Erről Giacomo Casanova de Seingalt velencei kalandor emlékezik meg emlékirataiban. Ő ugyanis több ízben együtt ült az asztalnál a gróffal. Noha nem nagyon kedvelte a grófot, nem titkolta, bizonyos tiszteletet érez iránta:

„Hencegése, hazudozásai és túlzásai ellenére nem tartottam őt pimasznak. Nem találtam ugyan tiszteletre méltó egyéniségnek, mégis kénytelen voltam szinte akaratom ellenére csodálni.”

Casanova emlékiratainak egy másik részében ez olvasható:

„Ez a különös ember a legelőkelőbb családok díszvacsoráin is meg szokott jelenni, azonban semmihez sem nyúlt hozzá. Azt mondta, csak ő ismeri azokat az ételeket, amelyek őt életben tartják. A társaság elfogadta ezt a furcsaságát, hiszen csak arra tartottak igényt, hogy szóval tartsa őket. Jó elbeszélő volt és mindenhol csakhamar a társaság központjává vált…”

Egyáltalán nem meglepő, hogy Giacomo Casanova megpróbált rájönni, mi az oka a gróf furcsa étkezési szokásainak. Nyíltan felkérte, fogadja őt ebédidőben. Levélbeli kérésére levélben kapott választ. Az olasz nyelven írt válasz nagyon lakonikus volt:

„Elfoglaltságaim általában nem teszik lehetővé hogy látogatókat fogadjak. Önnel azonban kivételt teszek. Látogasson meg holnap. Azonnal be fogják engedni. A nevét azonban ne mondja meg a szolgáimnak. A meghívásom nem étkezésre szól, az ételek amúgy sem felelnének meg az ízlésének. Ez főleg akkor igaz, ha továbbra is megmaradt a régi jó étvágya.”

Ez elég furcsán hangzik. Miféle ételekről tudhatta előre a gróf, hogy nem fognak ízleni a nagy ínyenc hírében álló Casanovának? Önkéntelenül arra kell gondolnunk, egészen más típusú ételekről van szó, mint amilyeneket akkoriban nagy társaságban fel szoktak szolgálni. A „régi jó étvágyra” vonatkozó célzás pedig azt jelentheti, hogy a gróf csak kis mennyiségű ételt szokott fogyasztani.

giacomo-casanova
Giacomo Casanova

Vajon miféle ételekről lehetett szó? Lehetséges, Casanova vendéglátója – vegetáriánus volt? Vagy azért nem fogyasztott másutt ételeket, mert félt attól, azokban bizonyos kórokozók lehetnek? Esetleg veszélyesek is lehettek a számára?

Ismét felvetődik a kérdés: Időutazó volt-e Saint-Germain? Vajon jövőnk valamely időszakából érkezett-e a múltba? Ezek a feltételezések nagyon meglepők, de – figyelembe véve az „Akasha-krónikát” is – nem zárhatók ki teljesen. Egyébként is van valami, amit feltétlenül komolyan kell venni. Ez azzal az egyetlen írásművel kapcsolatos, amelyről bizonyos, hogy Saint-Germaintől származik.

A mű Troyes városának könyvtárában található és „La trés Sainte Trinosophie” a címe. A mű 5. fejezetében a következő furcsa élménybeszámoló olvasható:

„Az a sebesség, amellyel a téren átrobogtunk, kizárólag önmagához hasonlítható. Egy szempillantás alatt elvesztettem szem elől az alanti síkságot. A Földet már csak homályos felhőként láttam. Igen nagy magasságra emelkedtem. Hosszú ideig utaztam a világűrben. Láttam amint égitestek köröznek körülöttem és földgömbök süllyednek a lábaimhoz.”

Ennél sokkal jobb “jelentést” még a a mai asztronauták sem fogalmazhattak volna meg. Vajon ennek a “nagyon szentnek” nevezett szövegnek a szerzője szintén űrutazáson vett részt? Mikor lehetett ez? A mi jelenünket követően? És mi a szerepe ebben a világemlékezetnek – a rejtélyes Akasha-krónikának?

Az olvasó vajon csupán a fantázia művének tartja ezt az elképzelést? Teilhard de Chardin teológusnak nem ez a véleménye. Ezt mondja:

“A modern fizika azt tanítja, csak az lehet igaz, ami fantasztikus.”

Az ilyen megállapításokat nem szabad figyelmen kívül hagynunk…

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar