Miért leveleztek az ókori egyiptomiak a holtakkal?

Az ókori Egyiptom múlhatatlan bűvöletében tart bennünket. Társadalma és kultúrája, úgy tűnik, már-már karnyújtásnyi távolságra van tőlünk – az egyiptomiak sok gondolata és meggyőződése, viselkedésmódja és értéke rokon a miénkkel.

E kultúra ugyanakkor számunkra egzotikus és ismeretlen elemekben is bővelkedik -másfajta értékekről, másfajta tudásról, más életmódról árulkodik.

Bármennyire is rejtélyesnek és furcsának tűnjenek azonban e jelenségek, az egyiptológia egyik feladata megvizsgálni őket, és megkísérelni olyan magyarázatot adni rájuk, amely saját kulturális közegükbe helyezi őket.

Jó példa minderre az a gyakorlat, hogy az egyiptomiak levelet írtak elhunyt rokonaiknak. Az írás különleges helyet töltött be az ókori Egyiptomban, használata is sajátos volt, s nem hatotta át a mindennapi életet annyira, mint a modern korban.

Az ókori egyiptomiak is írtak levelet, de az első időkben a legtöbb ilyen levél adminisztratív célt szolgált, hivatalos ügyeket oldott meg. A személyes levelekre csak szegényes, szórványos példákat találunk, ahol azonban akad ilyen, ott igen ragyogó fényben tűnik fel – mint például Hekanaht levelezése esetében, melyet újabban a XII. dinasztiabeli I. Szenuszert uralkodásának elejére datálnak, s amely a családi birtokkal és viszonyokkal foglalkozik.

Ilyenek a holtaknak írott levelek is, melyeket levélként fogalmaztak meg, ám legtöbbször agyagedényekre (némelykor szövetre vagy áldozati állványokra, nagy ritkán pedig a hagyományos levelek anyagára, papiruszra) írtak, s áldozat gyanánt helyeztek el az elhunyt hozzátartozók sírkápolnáiban.

Élők és holtak

Már az is elég furcsa, hogy valaki levelet ír meghalt rokonainak, ám e levelek tartalma ennél is meglepőbb. Nem a család további életének eseményeit foglalják ugyanis össze, s nem is afelől érdeklődnek, hogy megy az elhunyt sora a túlvilágon.

Ehelyett igen aktuális problémákkal foglalkoznak: adósságokkal, betegségekkel, gyermekáldással, a mindennapi élet gondjaival – sőt, mi több, az élők számítanak a holtak támogató segítségére.

A holtaknak írott leveleket rendszerint tálakra rótták fel, amelyeket aztán étellel töltöttek meg, és a segítségül hívott személy szellemének áldoztak. Ritkábban, de előfordult, hogy a levelet vászonra vagy papiruszra írták amelybe aztán szobrocskát csomagolhattak.

Az is megesik, hogy egyenesen a néhai rokont korholják, amiért eddig nem tett meg mindent az érdekükben. A következő példa az ún. berlini tálról való:

Anélkül hoztak téged ide, az örökkévalóság városába a ˙(temetőbe), hogy bármi okod lett volna haragudni rám. Na a helyzet az, hogy e csapások (melyeket a szöveg nem részletez) a tudtoddal történnek, akkor lásd, a ház saját gyermekeid kezében van, s még így is újra erőt vesz rajtunk a szükség. (cselekedj hát, legalább gyermekeid érdekében.) Ha a helyzet az, hogy ezek az irántad való gyűlölet miatt történnek, akkor (néhai) atyád elég nagy a holtak városában (tehát vedd rá, hogy ő segítsen) Ha a helyzet az, hogy a vád saját testedben van (vagyis te vontad ránk e csapásokat), akkor feledkezz el róla gyermekeid érdekében.

Az ókori egyiptomiak szemében sok minden kívül állt az emberek közvetlen fennhatóságán. A betegségek láthatóan rendszertelenek voltak, s a derült égből is lecsaphatott a villám. Még mi, a tudomány korának emberei is bajosan szelídíthetjük meg a természetet és a véletlent.

LEVÉL A HOLTAKNAK (KAIRÓI TÁL)

Dedi küldeménye Junaht fia Intef papnak [az elhunytnak]: Ami Imiut, a szolgálóányt illeti, aki beteg, nem küzdesz érte éjjel és nappal; azzal a [halott] férfival vagy (halott) nővel vagy talán, aki ellene tesz? Miért kívánod, hogy „kapud” ilyen kihalt legyen [az utalás homályos]? Küzdj ma újult erővel érte, hogy fennmaradjon házad népe, és vizet önthessünk neked [utalás az áldozati kultusz vízkiöntési részére].Ha nem jön tőled semmi, házad népe porrá lesz. Lehetséges, hogy nem tudod, a szolgálólány az, aki egyedül tartja fenn házad népét? Küzdj érte, s óva védelmezd! Mentsd meg őt attól a (halott) férfitól vagy (halott) nőtől, aki ellene tesz. Akkor maradnak meg házad népe és gyermekeid. Jó lesz, ha hallgatsz szavamra [szabványos levélzárás].

Az ókori egyiptomiak úgy vélték, világuk erőit magasabb hatalmak irányitják, s az események nem vakon és gépiesen történnek meg (mit sem tudtak a fertőző baktériumok terjedéséről és megsokszorozódásáról), hanem alá vannak vetve az isteneknek és a szellemeknek, akik befolyásolhatják is őket. Ha egy nehézséget egy láthatatlan, rosszindulatú szellem számlájára lehetett irni, akkor ki mást állítsanak a saját oldalukra, mint a maguk jóindulatú szellemét, mondjuk egy néhai rokont, aki immár a másik létsíkon él?

Az úgynevezett berlini tálon egy férfi levele olvasható elhunyt feleségének. Fehételezhetó, hogy a tálat a levél megírása után helyezték el a nő sírjában. Nem biztos, hogy az állvány eredetileg is hozzá tartozott

Áldozati kultusz

Az egyiptomi hitvilágban a boldog halottak átléptek ugyan a túlvilágra, ám a túlvilágon is megmaradtak az élőkhöz fűződő kötelékeik. E kölcsönös viszony középpontjában az áldozati kultusz állt.

A család tagjai ápolták meghalt hozzátartozóik emlékét, s a sírkápolnában mutattak be nekik áldozatot. Ez nem puszta megemlékezés volt. A halott ka-ját (az ember „szellemének” egyik egyiptomi megnevezése) olyan áldozatok révén kellett táplálni és fenntartani, amelyek egyrészt konkrét ételekből, másrészt pedig általánosabb szükségleti cikkekből, például ruhákból álltak.

Az előkelő sírok kápolnáiban sírrajzok és feliratok formájában is megörökítették ezeket az áldozatokat, s egyúttal a családtagok által ápolt kultuszról vagy a tisztelet szertartásait vezető szerződéses papról is akadnak feljegyzések.

Cserébe a halottak – vagy, egy másik egyiptomi szellemfelfogás, az ah képviselői – közbenjárhattak azon problémák megoldásában, amelyeknek nyilván volt valami oka, ám ezt az élők nem láthatták vagy nem érthették meg. Az egyik levél nem kevesebbet kér, mint hogy az elhunyt jelenjen meg az író álmában, és mutassa meg, hogy az ő oldalán száll síkra.

E kölcsönösség nyer világos megfogalmazást az egyik halotti levélben (az ún. hui tálon):

„Az ah-szellemnek éppen azért mutatunk be halotti áldozatot, hogy vigyázzon azokra, akik még a földön járnak.”

Épp ilyen érdekesek a halott lelkek viselkedésével szemben támasztott elvárások. Ez az ókori Egyiptom másvilágképéről is sokat elárul. Nem a kényelmetlenségek puszta elhárításáról volt szó, hanem arról, hogy egy láthatatlan, rosszakaratú cselekvő (például egy megbántott halott) által okozott bajt kellett megszüntetni.

Lényegében a holtak kötelessége, hogy megbirkózzanak egy-egy ilyen gonosz szellemmel, például azáltal, hogy az istenek elé terjesztik az ügyet. A hui tál például, amely egy konkrét probléma körül táncol, egészen pontosan megfogalmazza, mit kellene tennie a néhai rokonnak:

„Bárki legyen is, kérj ítéletet arról, aki az engem szorongató dolgot műveli – hogy jogosan szegülhessek szembe azzal a halott férfival vagy asszonnyal, aki ezt cselekszi a lányom ellen.”

A halottaknak írott levelek a távoli múltba nyúlnak vissza. A legelső fennmaradt példányok az Óbirodalom vége felé keletkeztek, míg az utolsók mintegy 1000 évvel később, az Újbirodalom utolsó szakaszában.

Utóbb azonban feleslegessé váltak. Az Újbirodalomban az istentisztelet erősen személyes töltésre tett szert, s mind több és több ember vélte úgy, hogy maga is szoros kapcsolatban áll az istenekkel.

Egyre gyakrabban kérték közvetlenül ők maguk az istenek segítségét, s az imádságon és reménykedésen kívül írásban is esdekeltek a problémák megoldásáért. Mindent egybevetve a holtak is jó szolgálatot tehettek ugyan, de az istenek még hasznosabbak voltak.

Egyiptom

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error: