A karácsony, vagyis Jézus születésének ünnepe mindig is szoros összefüggésben állt a pogány időktől számon tartott téli napforduló ünnepével.
Ha jól belegondolunk, amióta csak ember él a Földön, azóta éli meg a természetben (és önmagában) a fény és a sötétség örök harcát. Erről szólnak már a gyermekmesék is, dolgozzák fel a művészi alkotások, és ezt tükrözi a természet örökösen változó, meghaló és újjászülető körforgása is. A nyári napfordulótól, június 21-étől folyamatosan rövidülnek a nappalok, egészen december 21-éig, a téli napfordulóig.
Készülődés a fényre
A szelíd lelkű népek ilyenkor visszahúzódtak az otthonukba, és a hosszúra nyúlt estéken inkább saját belső világuk felé fordultak, s várták a Fény újjászületését. A természet népei tudták, hogy a legsötétebb éjszaka után megérkezik a megváltó világosság.
Ezt a csendes várakozást szimbolizálja az advent négy hete is. Minél közelebb kerülünk a fény születésének napjához, annál több gyertyát kell meggyújtanunk az adventi koszorún, hiszen a sötétség is annál nagyobbá válik. Aki együtt rezdül az univerzum segítő erőivel, az tudja: ez az időszak a legalkalmasabb arra, hogy egyfajta éves számvetést készítsen önmagával. A léleknek kell megtisztulnia, lenyugodnia, hogy megszülessen az új remény.
Manapság azonban épp ez a lecsendesedés és türelem hiányzik az emberekből, különösen az ünnep előtti lótás-futásban. De valahol még ez a modern ünnepi rituális is ad egyfajta belső számvetésre alkalmat. Mert sokan végiggondolják, kivel, hogyan is legyen együtt a szeretet ünnepén. Miképpen tükröződik benne a másik, mi romlott, illetve változott egy év alatt a kapcsolatokban.
S bizony, ahol valami fájdalom, kellemetlen érzet van, ott kellene önkritikát gyakorolni. Csakhogy legtöbben önkritika helyett általában az ajándékok gazdagságával próbálják megmérni, kifejezni szeretetüket. Az ünnep közeledtével egyre több csillogó-tarka karácsonyi kacat díszíti az otthonokat, az adventi várakozás szertartását pedig leginkább a csokoládégyártók lovagolják meg a naponta kinyitogatható adventi naptárak dömpingjével.
Karácsony – a Nap ünnepe
Függetlenül attól, hogy kinek mennyire sikerül felkészülnie, december 21-én elérkezik a napforduló, amikor a fény végre legyőzi a sötétséget. Ettől a ponttól kezdve növekszik a nappalok hossza, s egyre nagyobb lesz a világosság.
Ez a kozmikus játék tükröződik a néhány helyen még most is élő regölés hagyományában is, ami eredetileg arról szólt, hogy a meglehetősen riasztó kinézetű, bekormozott arcú, ördöngős regősök jókedvű zajjal a maradék sötétséget is elkergették a Nap fényének útjából.
A magyar nyelvben a karácsony szó is a Nap ősi tiszteletével függ össze. Mivel pogány őseinknél a sólyom jelképezte a Napot, a téli napforduló idején megáldották, és az éppen megszülető Nap felé röpítették első útjukra a fiatal kerecsensólymokat. Ez volt a kerecsen, a Nap madarának ünnepe, amit ma karácsonynak nevezünk.
Erre a kozmikus időszakra esik a “világ világossága”, a kis Jézus születésének napja. Ezek után sokakban felmerül a kérdés, hogy miért nem 21-én van karácsony. A választ erre is az őseink hagyományaiban találhatjuk meg.A természetben élő népeknél ugyanis nem sokat számított a pontos csillagászati adat, számukra az volt a lényeges, amit a saját szemükkel láttak.
S mivel a napfordulók idején még nagyon lassan mozdul a Nap pályája a horizonton, elmozdulását csak három nappal később, 24-én tudták igazából érzékelni (és nemcsak decemberben, de júniusban is, amikor Szent Iván éjszakáján ünneplik a nyári napfordulót!). A népi meggyőződéshez igazodva az egyház is december 24-ére tette a legkeresztényibb ünnepet, a karácsonyt.
A hagyomány szerint ezen a napon lehet a legragyogóbb belső kincset megtalálni önmagunkban. A mindannyiunk lelke mélyén ott szunnyadó aprócska fénymagot, ami legerősebben Jézus, a Megváltó szívében izzott fel itt a Földön.
Ezt a védtelen, gyengécske belső világosságot szimbolizálja a kisded Jézus, aki voltaképpen isteni szellemként az égi hierarchia legmagasabb szintjéről költözött be egy gyengécske testbe. A karácsonyi ajándékozás egyébként éppen annak emlékére terjedt el szerte a világban, hogy Jézus is e napon ajándékozta magát a világnak.
Új időszámítás kezdődött
Számos vallási és féltudományos vita zajlott már annak kiderítésére, hogy ki is volt valójában Jézus. Megváltotta-e a világot, s ha igen, akkor miképpen.
Mindenesetre az első karácsony óta új időszámítás kezdődött a Földön. A misztikus tanítások szerint a Bibliában hosszan sorolt királyi felmenők azt a tiszta vérvonalat biztosították, amelybe évezredes előkészületek után beleszülethetett a megjövendölt rendkívüli szellempáros: először Mária, majd Jézus.
Ők voltak hivatottak arra, hogy az eredeti, és inkább csak szimbolikus emberpár: Ádám és Éva “bűnét” Itt kap értemet az Ádám -Éva névnapján ünnepelt Jézus-születésnap.
Kellett jönnie egy segítőnek, aki hatalmas szellemével megmutatja a sötétben botorkálók számára az utat. Olyan értelemben volt megváltó, hogy megtette azt, amit senki nem volt képes: saját példáján keresztül mutatta meg a visszautat az ember eredeti szellem-minőségéhez.
Jézus volt a megtestesült szeretet. Ám az általa képviselt szeretet nem holmi hangulatfüggő földi érzelem, hanem maga a legmagasabb rendű tudatállapot, amit nemcsak a szentestén lehet felfedezni, hanem voltaképpen bármikor. Krisztus óta ez már csak az egyes embereken múlik.
Ezt tudták a betlehemi barlangistálló messzi földről érkező látogatói, a háromkirályok, azaz a napkeleti bölcsek is. Ők képviselték földi világ tudását, gazdagságát és hatalmát, amely kész leborulni a látszólag legkisebb előtt. Mert a valódi bölcsesség számára nyilvánvaló, hogy egyedül a világot fenntartó szereteterő, a megtestesült ige a legnagyobb hatalom.
A betlehemi csillag
A kelet bölcsei már évek óta várták a megváltó születését, érkezésére tudatosan készültek. S a kétezer évvel ezelőtti páratlan csillagállások valóban egy égi hatalmasság érkezését jövendölték: valójában a Jupiter és a Szaturnusz bolygó háromszoros együttállása volt, ami szabad szemmel is páratlan égi fényjelenséget produkált.
Mindez a Halak jegyében történt, ami itt a legmagasabb rendű, önfeláldozó és feltétel nélküli szeretet jelenlétére utal, míg a Jupiter és a Szaturnusz bolygó különleges együttállása az emberi, földi korlátokon és a halálon is túlmutató isteni királyságot, a szellem egyedüli uralmát szimbolizálja az anyag és a véges emberi élet fele
