John Maynard afféle megtért bűnös. Az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese, a félreinformálás mestere, aki hosszú éveken át dolgozott az USA védelmi minisztériumának azon részlegén, amelynek legfőbb feladata az UFO-észlelések és eltérítési ügyek nevetségessé tétele.
Maynard a közelmúltban úgy döntött, hogy a közszereplést választja, mégpedig a Steven Greer vezette Disclosure (Leleplezés) Project (az UFO-król szóló titkos dokumentumok nyilvánosságra hozataláért küzdö tudósok, volt katonatisztek valamint kilépett FBI és CIA ügynökök által alapított szervezet) oszlopos tagjaként. Bár az ezredest számos titoktartási fogadalom köti, és válaszait mindig a legnagyobb óvatossággal fogalmazza meg, mégis olyan dolgokra világított rá, amelyek mindenképp megérdemlik az ufológusok és az UFO-jelenségek iránt érdeklődők figyelmét.
Üdvözlöm, Mr. Maynard. Köszönöm, hogy időt szakított ránk. A jól ismert kérdéssel kezdeném: hogyan került kapcsolatba az UFO-üggyel?
John Maynard: Az 1960-as évek elején. Ekkor kerültem a védelmi minisztériumhoz, és rögtön a tények meghamisítását végző osztályon kezdtem dolgozni, ahol már megkerülhetetlen volt az UFO-kérdés. A munkámat lelkiismeretesen végeztem, az életemet ekkoriban a legszűklátókörűbb katonai értékrend — 1. felsőbb vezetés, 2. parancsnok, 3. család — szerint éltem, és meg sem fordult a fejemben, hogy az embereknek esetleg joguk van ahhoz, hogy megtudják az igazságot arról, ami a hátuk mögött zajlik. Idősebb koromban azonban már máshogy kezdtem el szemlélni azokat a dolgokat, amikben részt vállaltam, és rájöttem, hogy egész életemben a rossz oldalon álltam.
Mindenképp szerettem volna beszámolni arról, amit megtudtam, ehhez azonban csupán a Greer professzor vezette szervezet segítségével tudtam bátorságot meríteni.
Meg tudná mondani, hogy milyen konkrét, egy idegen intelligencia létezésére utaló bizonyítékokkal találkozott a munkája során?
John Maynard: Természetesen: szigorúan titkos műholdfotókat, radarképeket, idegen járművekről és halott ufonautákról készült felvételeket láttam.
Mit szól ahhoz a feltételezéshez, miszerint az amerikai kormány aktív kommunikációt folytat az idegenekkel, és van-e valami elképzelése arról, hogy honnan származhatnak különös látogatóink?
John Maynard: Hogy honnan jönnek? Ezt szerintem még a legfelsőbb körökben sem tudják pontosan. Az idegenek nem hülyék: ismernek minket, és nem szívesen osztják meg velünk a lakóbolygójuk pontos helyének titkát. Egyesek szerint a kis szürkék az Alpha Centauriról jönnek, a magas szőkék a Vénuszról, a hüllő alkatúak pedig egy harmadik planétáról.
Én egyébként kizárólag a kis szürkékkel kapcsolatos információkkal rendelkezem, a másik két faj létezésére semmilyen bizonyíték nincs kormánykörökben, és erős a gyanúm, hogy ezek a lények csupán az emberek képzeletének termékei. Az amerikai kormány szigorúan ellenőrzi a Földünkön tartózkodó idegeneket, tevékenységüket pedig megpróbálják teljes mértékben az ellenőrzésük alá vonni. A kommunikáció természetesen igen régóta zajlik, és nem ritkák az összezördülések sem, ennek köszönhetőek azok az incidensek, amelyek után a hadsereg idegenek ellen intézett légi támadásairól, vagy hasonlókról olvashatunk.
Ön szerint mik az ufonauták motivációi?
John Maynard: Úgy tudom, hogy afféle galaktikus nagykövetek szerepét töltik be, akik az univerzumban található összes civilizáció nevében érkeztek hozzánk. Ez a szerepük azonban nem eléggé tiszta előttem… Az idegenek néhány éve már maguk is szeretnének megjelenni a nyilvánosság előtt, és közvetlen kapcsolatba lépni a Föld lakosságával, de a kormány ezt egyértelműen megtiltotta nekik.
Pontosan milyen régóta van tudomása az USA kormányának arról, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben?
John Maynard: Az amerikai kormány —természetesen soha sem a választott, hanem azok, akik a háttérben a szálakat mozgatják — már az 1800-as évek eleje óta tud az idegenek létezéséről, hivatalosan viszont csak az 1930-as években vették fel velük a kapcsolatot, bár egyes jelentések szerint ez már az első világháború előtt megtörtént. Bármelyik verzió is legyen igaz, a közismert elmélet, mely szerint a kapcsolatfelvétel az 1950-es években történt, így is úgy is megdől. A kormány egésze azonban valóban nem tudott az ufonautákról az 40-es évek végéig, ezért érte olyan váratlanul őket például a roswelli eset ís. Az ügyben érintett hivatalos személyek megbocsáthatatlanul bután és esetlenül viselkedtek, és ezzel alapot szolgáltattak a későbbi konspirációs teóriák létrejöttéhez.
Ha már olyan hosszú ideje fennáll a kapcsolat, ahogy Ön mondja, akkor miért csak mostanában döntöttek úgy az idegenek, hogy a nagy nyilvánosság elé szeretnének lépni?
John Maynard: Mint már említettem, az idegenek és a földi kapcsolattartók viszonya korántsem volt mindig felhőtlen. Az első évtizedek a totális bizalmatlanság jegyében teltek el, a feszültség csak az 1900-as évek második felében kezdett enyhülni, a hetvenes évek közepén azonban újabb atrocitásra került sor: Az 51-es körzetben dolgozó földönkívüli tudósok és a rájuk felügyelő földi megbízottak között egy heves vitát követően elszabadultak az indulatok: mindkét csoport tagjai fegyvert ragadtak és tűzharcba bocsátkoztak egymással, amely több katona és ufonauta életébe került. Ez a fölöttébb kellemetlen incidens ismét a lehető leghűvösebbé tette a két fél kapcsolatát, az idegenek bolygónkon tartózkodó társaik nagy részét visszarendelték az általuk létesített, ismeretlen helyen lévő központi űrállomásra. A kilencvenes évek derekán aztán megint beállt az enyhülés időszaka, és ekkoriban határozták el a földönkívüliek, hogy esetleg felfedik kilétüket az egész emberiség előtt.
Ön az előadásai során többször is utalt arra, hogy az USA területén számos olyan hely található, ahol szinte mindennaposnak számít az idegenekkel való kommunikáció. Elárulná az olvasóknak, hogy pontosan melyek is ezek a helyek?
John Maynard: A legnagyobb örömmel. Először is nézzük azokat a katonai és civil létesítményeket, ahol a kutatók napi rutinjához tartozik az idegen életformákkal való kapcsolatteremtés — tehát az adott körzetbén ufonauták is élnek, vagy a bázis összeköttetésben áll egy földönkívüli űrhajóval. Ezek a létesítmények a következők helyeken találhatók: Groom Lake-nél, Nevadában — ez a hírhedt 51-es körzet Dugwayben, Utah államban, a Cheyenne-hegységben Coloradóban, a Fehér-hegységben Arizonában.
Helyek, ahol a dolog nem számít mindennaposnak, de gyakran előfordul, a Lawrence Livermore laboratórium Kaliforniában, a Los Alamos-i laboratórium Új-Mexikóban, a Maxwell bázis Floridában.
A fent említett helyszíneken kívül még több tucatnyi hely van, ahol csupán néhány alkalommal került sor idegenekkel való kapcsolatfelvételre. Véleményem szerint az USA titkos létesítményeinek több mint 80%-ában már volt példa a földönkívüliekkel való kommunikációra.
Ha az idegeneknek mindig is ennyire viharos volt az amerikai kormányhoz fűződő viszonya, felmerül a kérdés, hogy miért nem inkább rögtön a polgári lakossággal kezdeményeztek párbeszédet?
John Maynard: A földönkívüliek nem hülyék. Bár már szeretnének a nyilvánosság elé lépni, mindezt azonban a lehető legvisszafogottabban és legkörültekintőbben tennék majd. Hatalmas kockázatot vállalnának, hiszen az emberek reakciói kiszámíthatatlanok. Egy intelligens, nem bolygónkról származó életforma létezését igazoló, kétségbe vonhatatlan bizonyítékoknak napvilágra kerülése óriási hatással lenne a Föld lakosságára mind vallási, mind társadalmi és politikai értelemben.
Az ősi vallásos iratok egy perc alatt átértelmeződnének, és a bennük szereplő isten/istenek helyét az idegenek vennék át. Gondolom, nem szükséges bővebben részleteznem, hogy csupán ez az egy dolog micsoda káoszt idézne elő. A szociális rizikófaktor is igen nagy: az emberiség elveszítené egyedülállóságának és felsőbbségének tudatát, ami akár véresen komoly konfliktusokhoz is vezethet.
A lakosság közönséges gyarmatosítókként kezelné a jóval fejlettebb technológiával rendelkező földönkívülieket, és könnyedén ellenük fordulna. A. politikában is számottevő változások állnának be: az, hogy a földi országok mellett egy másik bolygón élő civilizációval is politikai kapcsolatban kell állnunk, teljesen új helyzetet teremtene. Egyébként nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a planétánkon tartózkodó idegenek maguk is hivatalos személyek, saját kormányuk megbízottai, így mi sem természetesebb annál, hogy ideérkezésükkor rögtön földi kollégáikkal, és nem a civil lakossággal keresték a kapcsolatot.
Rengeteg olyan ember él köztünk, akinek úgynevezett eltérítési élménybén volt része. Mind arról mesélnek, hogy földönkivüli lények — a legtöbb esetben a kis szürkék fajához tartozó — akaratuk ellenére az űrhajójuk fedélzetére hurcolták őket, ahol aztán különféle orvosi vizsgálatokat végeztek rajtuk. Több eltérített is arról számolt be, hogy a lényeken kívül mintha egyenruhás földi személyeket is látott volna a csészealj fedélzetén. Ön hogyan magyarázza ezt a jelenséget?
John Maynard: Most aztán megfogott! Ez ugyanis egy olyan témakör, amiben nem igen szabad nyilatkoznom, mert ha ezt tenném, az eléggé súlyos következménnyel járna az egészségemet illetően… Annyit azért elárulhatok, hogy az eltérítések valóban megtörténnek, mégpedig a kormány tudtával és jóváhagyása mellett, tehát nem csupán unatkozó háziasszonyok fantáziájának szüleményei. De hogy a pontos céljuk mi, arról sajnos nem beszélhetek…
Még egy utolsó kérdést szeretnék feltenni: ugye nem sértem meg, ha azt mondom, Ön a múltjának köszönhetően meglehetősen kétes hírnévnek örvend UFO-s körökben, igy nem csoda, ha az emberek bizalmatlanok önnel. Nem gondolja, hogy az Ön és hasonló cipőben járó társainak Disclosure Project-beli szereplése teret adhat annak a feltételezésnek, hogy valójában egy újabb, kormánykörök által szervezett nagy átverésről van szó?
John Maynard: A kételkedőknek a következőt üzenem: teljesen jogos a bizalmatlanságuk, és én megértem őket. De ne felejtsék el, hogy mi, a project tagjai szó szerint a fejünkkel játszunk, amikor nap mint nap kiállunk egy nagy teremnyi ember elé előadást tartani. A legtöbbünk csupán a vallomásával erősítheti meg az általa mondottakat, és csak kérheti, hogy higgyék el amiről beszél. Ha tárgyi bizonyítékokat dokumentumokat, fényképeket — csempésztünk volna ki a munkahelyünkről, valószínűleg már nem lennénk az élők sorában. Hiába vállaltuk a nyilvánosságot, így is rengeteg dolog maradt, amiről kénytelenek vagyunk hallgatni, mint azt az előbb ön is tapasztalhatta. Ezért követeljük az UFO-kkal kapcsolatos mindennemű bizonyíték közszemlére bocsátását! Az embereknek joguk van tudni arról, hogy a hátuk mögött, hogy alakítják a sorsukat. Lejárt a hazugságok ideje, és csak remélni tudom, hogy a harmadik évezred végre meghozza azt a változást, amiért én és a társaim oly keményen harcolunk.
