Hivatalosan is kerestette alattvalóival a halhatatlanság elixírjét Kína első császára

Újonnan feltárt dokumentumok tanúsága szerint Kína első császára, Csin Si Huang-ti mintegy 2200 évvel ezelőtt hivatalosan is elrendelte alattvalóinak, hogy kezdjenek bele egy olyan életelixír felkutatásába, amely halhatatlanságot biztosíthat számára.

Csin Si Huang-ti Kr. e. 259-ben született és 210-es halála idején már a kezén volt mind a hat kínai hadakozó fejedelemség, amelyek egyesítésével létrehozta a császárságot.

Uralkodása idején az egyesített Kínában bambuszcsíkokra és falemezekre írtak. 2002-ben a kínai Hunan tartományban 36 ezer, ősi írással teli „csíkot” fedeztek fel egy elhagyatott kútban, amely közül néhány nemrég komoly segítségére volt a kutatóknak.

Csang Csunlung, a Hunani Régészeti Intézet kutatója negyvennyolc, gyógyászati készítményekkel kapcsolatba hozható fa- és bambuszcsíkot vizsgált meg, és azt találta, hogy az uralkodó halhatatlanság elixírjének keresésével kapcsolatos parancsa határmenti területeket és távoli falvakat is érintett – adta hírül a Live Science.

„A közlekedési és kommunikációs eszközök korabeli fejletlenségét figyelembe véve rendkívül hatékony bürokráciára és erős végrehajtó hatalomra volt szükség ahhoz, hogy a régmúlt időkben egy kormányrendelet az alsóbb szintekre is eljusson” – nyilatkozta Csang Csunlung a Xinhua hírügynökségnek.

A facsíkocskák még néhány, a falusiak által adott választ is tartalmaznak. Egy Tuhsziang nevű faluból azt írták, sajnos a település lakóinak egyelőre nem sikerült az életelixír nyomára bukkanni, míg egy, a mai (Kelet-Kínában található) Santung tartományban fekvő településről egy helyi hegyen előforduló gyógynövényt javasoltak.

A régészek és a történészek már eddig is tudtak róla, hogy Csin Si Huang-ti a halhatatlanság megszállottja volt.

A Chemistry World nevű folyóirat holnapján megjelent cikk szerint a császárról úgy tartották, ennek érdekében cinnabaritot (más néven higany-szulfidot vagy cinóbert) is fogyasztott, annak ellenére, hogy – a tudósok munkájának köszönhetően ma már tudjuk – mérgező anyag.

Nem zárhatjuk ki, hogy a halhatatlanság elérése érdekében elfogyasztott szerek is hozzájárultak ahhoz, hogy a császár 49 évesen elhunyt.

Mivel tarthatott tőle, hogy a halhatatlanság forrását alattvalói nem fogják megtalálni, biztosította, hogy legalább a túlvilágon ne kelljen félnie ellenségeitől. Sírját több ezer agyagkatona védte, amelyek közül az első példányokra 1974-ben helyi parasztok bukkantak rá.

Ősi írások szerint a föld alatti palotaként berendezett sírkomplexum mennyezete a rajta csillagokként funkcionáló gyöngyöknek köszönhetően az égbolthoz volt hasonlatos, a sírt pedig higanyfolyam ölelte körül, mivel a higanyt is a halhatatlanság forrásának tartották.

Nem tudni, a korabeli beszámolókból mi felel meg a valóságnak és mi a fantázia szüleménye, mindenesetre tény, hogy a kutatók által a sír körüli talajból kinyert minták komoly higanyszintet mutattak ki.

forrás: Múlt-kor

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend