Az elme képes rá, hogy meggyógyítsa a testet

Miközben változik az agyunk, a gondolataink vegyületeket állítanak elő benne. Ezek között úgynevezett neurotranszmitterek is vannak. Valószínűleg sokan hallottak már a szerotoninról vagy a dopaminról – ez két jól ismert neurotranszmitter.

Amikor gondolkodunk, neurotranszmitterek szabadulnak fel az egyik idegsejt ágából, és eljutnak egy másik idegsejt ágvégződéséhez. Ez elektromos kisülést eredményez, amire azt szokták mondani, hogy a neuron „tüzel”.

Amikor egy gondolat többször ismétlődik, egy másik kémiai anyag (protein) lép működésbe, és bejut az idegsejt közepébe (a sejtmagba), ahol találkozik a DNS-sel. Itt számos gént aktivál (bekapcsol), amelyek olyan anyagot (fehérjét) termelnek, amelyek új kapcsolatokat létesítenek az idegsejtek között.

Ily módon, ha megismétlünk egy gondolatot, új kapcsolatok jönnek létre az idegsejtek között. Így változik az agy a gondolataink és tapasztalataink hatására.

Ez a folyamat gyorsan zajlik. A gének pár percen belül aktiválódnak, és egy idegsejt nagyon rövid idő alatt több ezer új nyúlványt növeszthet. Az egyik legfontosabb dolog, amit itt meg kell jegyeznünk, hogy a géneket egy bizonyos elmeállapot aktiválja mindössze néhány perc alatt. Ez a szellem hatalma az anyag felett a gének szintjén, és kulcsszerepe van számos csodásnak nevezett gyógyulásban.

Egy másik vegyi anyag, a neuropeptid szintén az agyban termelődik. Sok fajtája van, és mindegyik más-más elmeállapotot, érzelmet, beállítottságot jelez. Úgy lépnek kapcsolatba az idegsejttel, hogy hozzákapcsolódnak az idegsejt felületén lévő, receptornak nevezett részhez. A receptorok lényegében olyanok, mint a dokkok a kikötőben. Képzeljünk el egy csomó hajót, amelyek megérkeznek a kikötőbe, ahol számos különféle méretű és formájú dokknak kell lenni, hogy fogadni tudja a sokféle formájú és méretű hajót.

Az idegsejtek felszíne is hasonlóan működik. Az idegsejtekben receptorok ezrei teszik lehetővé, hogy a különféle méretű, formájú és elektromágneses tulajdonságú neuropeptidek megtapadhassanak rajtuk. Ezeket úgy is elképzelhetjük, mint azt a gyerekjátékot, amelynek segítségével a gyerekek a különböző formákat tanulják. Van egy színes doboz, amelyen kör, háromszög, négyzet és csillag alakú lyukak vannak, és a gyereknek a megfelelő lyukon kell bedugnia a hasonló, kör, háromszög, négyzet és csillag alakú formákat. Ebben a hasonlatban az egyes formák jelképezik a különféle neuropeptideket, és az agyban mindegyiknek megvan a saját jellegzetes receptora.

De a gyerekjátékkal ellentétben az idegsejtek változtatják a receptoraikat. Ha az agy egy bizonyos részében egy bizonyos fajta neuropeptid termelődik újra meg újra, akkor azon az agyterületen az idegsejteken újabb receptorok alakulnak ki, hogy meg tudják kötni őket. Ha például endorfin (egyfajta neuropeptid) termelődik újra meg újra, akkor az idegsejteken is újabb endorfinreceptorok képződnek.

Ha például eleinte egy sejten száz van, később lehet belőlük akár ezer is. Ha az endorfintermelődés csökken, akkor az idegsejtek is fokozatosan leépítik a receptoraikat. Tehát az elme nemcsak az agysejtek közötti kapcsolatok számát képes befolyásolni, és nemcsak a géneket tudja aktiválni, de a sejtek felületét is át tudja alakítani. így alakul ki a gyógyszer-tolerancia és a drogfüggés.

Ha például valaki rászokik a heroinra, akkor az idegsejteken több heroinreceptor képződik. Hamarosan azonban, ahogy ezerszámra alakulnak ki az agyban az újabb és újabb receptorok, már nagyobb adag kábítószerre lesz szükség, hogy elérje ugyanazt a hatást. Sok neuropeptid nem marad meg az agyban. Egy csomó bekerül a véráramba, és eljut mindenhová a testen belül, ahol fontos feladatokat hajt végre. Tehát ebben az erős kapcsolatban, ami test és elme között fennáll, gondolataink és érzelmeink neuropeptideket termelnek, ezáltal hatással vannak a testre. Sok neuropeptid egyenesen a testben termelődik, és onnan jut el az agyba.

Például bizonyos immunsejtek is állítanak elő neuropeptideket. Ily módon viszont a test befolyásolja az elmét. Az elme hatással van a testre, és a test az elmére! A folyamat kétirányú.

A neuropeptidek fontos szerepet töltenek be a májban, a vesében, a hasnyálmirigyben, a belekben, a nemi szervekben és a bőrben. Befolyásolják emellett a vércukorszintet, a vérnyomást, a pulzusszámot, a légzést, a testhőmérsékletet, az endokrin rendszert, az immunrendszert, a nemi vágyat, sőt még az étvágyat is. Az elme tehát befolyást gyakorol mindezen szervekre és szervrendszerekre.

Vagyis az elménk nemcsak az agyunkra van hatással, hanem a testünkre is, a sejtek szintjén.

Hogyan befolyásolja az elme a testet?

Dr. Joe Dispenza nagyszerű könyve, az Evolve Your Brain azokról a valószínű változásokról szól, amelyek a test sejtjeiben következnek be, ha egy embernek megváltozik a gondolkodásmódja. Leírja például, milyen változások történnek egy olyan ember testi sejtjeiben, aki régen türelmetlen volt, de megváltozott, és türelmes lett a természete.

Ahogyan az idegsejtek újabb és újabb receptorokat képesek növeszteni, ugyanígy a különféle szerveinkben lévő sejtjeink is képesek megváltozni. Ha dr. Dispenza példáját vesszük, a kiindulási állapotban a türelmetlenséggel összefüggő neuropeptidek valósággal elárasztották az egyes szervek sejtjeit. A sejtek ezért újabb receptorokat növesztettek a neuropeptidek számára. Amikor az illető türelmesebb lett, a türelmetlenséggel kapcsolatos neuropeptidek áradata megszűnt, és a türelmességgel összefüggő neuropeptidek vették át a hatalmat. Ekkor a sejtek lecsökkentették a türelmetlenségreceptorok számát, hiszen már nem volt rájuk szükség, és helyettük több türelmességreceptort növesztettek.

Ha tehát megváltozik az elménk, megváltozik a testünk is, a sejtek szintjén.

Próbáljuk meg a neuropeptidek áradatát olyannak elképzelni, mint valami színes festéket, a véráramot pedig olyannak, mint egy folyót. Ha megváltozik a gondolkodásmódunk, megváltozik a festék színe, amit a folyóba csöpögtetünk. A folyóban lévő sziklákat gondolataink különböző színűre festik.

Képzeljük el, hogy a vízben álló sziklák a testünk sejtjei. Különböző színű festékeket öntünk a folyóba, a sejtek pedig alkalmazkodnak a változó körülményekhez, és azok alapján változtatják az adott színre érzékeny receptorok számát.

Változtasd meg gondolataid színét, és megváltozik a tested a sejtek szintjén!

Amikor tehát egy türelmetlen emberből türelmes lesz, vagy megnyugszik, vagy egyik gondolatról átvált egy másik gondolatra – például az ebédre gondol, majd egy fára -, megváltozik az idegsejtek közötti kapcsolat, kémiai anyagok szabadulnak fel az agyban, és befolyásolják a test sejtjeit az összes szervrendszerben.

Egyes tudósok szerint a gondolataink csak arra szolgálnak, hogy csökkentsék vagy növeljék a stresszt, és hogy az elme és a test közötti kapcsolat nem több a stresszhormonok és a sejtek közötti kapcsolatnál. Minden elismerésem, hogy erre a következtetésre jutottak, egyetérteni azonban nem tudok velük.

A test és az elme viszonya nem fekete-fehér.

A gondolataink sem feketék vagy fehérek – nem olyan egyszerű, hogy vagy van stressz, vagy nincs. A két véglet között számos színárnyalat lelhető fel. Gondolatok és érzések végtelen skáláját tudjuk produkálni. Az agy és a test kémiai anyagok ezreit állítja elő, és ezek közül több is rendszeresen eljut a test minden részébe.

Ha az egyik lelkiállapotból a másikba kerülünk, legyen szó akármilyen kis változásról, a gondolatainkat tükröző színkeverék árnyalata módosul. A muzikális beállítottságú olvasó ezt akár úgy is felfoghatja, hogy a különböző gondolatok eltérő zenei tónusokat hoznak létre.

A türelmetlen-türelmes példában nagyon valószínűtlen, hogy csupán egyetlen neuropeptid lenne érintett. Az egyszerűség kedvéért egyetlen neuropeptid hatását írtam le, valójában azonban minden lelkiállapot többféle színárnyalatot (vagy zenei tónust) foglal magába. Egy apró, finom változás az elmében hasonlóan finom módosulást idéz elő a tónusban, és ez apró változásokhoz vezet a testi sejtekben.

A sejtek testszerte az elme zenéjére járják a táncukat. Következésképpen, amikor valamilyen gyógyulásra gondolunk, többről van szó, mint a testi sejtek működését befolyásoló stresszhormonok számának csökkenéséről. A gondolatainknak megfelelő neuropeptidek egész sora jut el az agyból a test különböző pontjaira, és azokat képletesen szólva eltérő színárnyalatúra festi, különböző dallamot játszik nekik.

Az elme és a DNS kapcsolata

Az elme ugyanúgy képes hatást gyakorolni a testi sejtek DNS-ében található génekre, mint ahogy hatással van az idegsejtek génjeire. Amikor a neuropeptideket a receptorok megkötik, üzenetek jutnak el a sejtekhez. Ezek elérik a DNS-t, ahol bizonyos gének ki- vagy bekapcsolódnak. A DNS-ben mintegy 25 000 gén található.

Képzeljük el a géneket színes izzókként. (A magam részéről karácsonyfaizzóknak szeretem elképzelni őket, mert egyszerre mindig több gén vesz részt a folyamatban.)

Ha egy gén bekapcsolódik, fehérje képződik. A fehérje részt vehet valaminek az építésében, például egy új sejt felépítésében valamilyen szövetben, csontban, ínban, a vérben vagy az immunrendszerben; de az is lehet, hogy enzim lesz belőle, amely abban segít, hogy egy bizonyos dologból valami más legyen.

A pepszin nevű enzim például azt segíti, hogy az elfogyasztott élelmiszerből olyan kisebb egységek jöjjenek létre, amelyeket a test fel tud használni. Még az is lehet, hogy a fehérjéből hormon lesz, amely üzenetet szállít egy másik sejtnek. Tehát amikor a gének bekapcsolódnak, előállítanak mindent, amire a testnek szüksége van. A gyógyulás szempontjából ez azt jelenti, hogy bekapcsolódnak a gének, és fehérje termelődik, amely új sejtek, ínszalagok, bőr, csontok vagy a vér készítéséhez használódik fel.

A gének olyan fehérjét is előállítanak, amely az immunrendszerben használódik fel, és ha például egy vágás keletkezik a testen, olyan anyagok termelődnek, amelyek segítik a véralvadást a seb környékén. Más gének olyan fehérjéket állítanak elő, amelyeknek további fontos szervrendszerekben van szerepük, tehát az egész organizmus (a test) a gyógyításra van berendezkedve.

Tegyük fel például, hogy valaki ellenséges és ingerlékeny volt. Agyában ezért az ennek megfelelő neuropeptidek szabadultak fel, amelyek elárasztották a testét, és megkeresték a szervekben és szövetekben azokat a sejteket, amelyekkel kapcsolatba tudtak lépni; azokat a sejteket, amelyeknek ugyanolyan receptoraik voltak.

A sebgyógyulás nagyon erősen függ attól, hogy milyen a lelki, érzelmi állapotunk. Ismert tény, hogy az ellenségesség és a stressz lassítja a gyógyulás folyamatát. Az ingerültséghez és az ellenségességhez kapcsolódó neuropeptidek reakcióba lépnek a sejtekkel, és üzeneteket juttatnak el a DNS-állományhoz. A gének aktiválódnak, és fehérje termelődik. Egyes, a gyógyulás folyamatában fontos szerepet játszó gének csak részben (vagy bizonyos esetekben egyáltalán nem) aktiválódnak – mintha a fényerőszabályzós kapcsolót csak egy kicsit tekernénk fel.

Más gének kikapcsolódnak, képletesen szólva a fényerőszabályzós kapcsolójuk lejjebb tekeredik (ilyenek például a növekedési hormonok, amelyek fontosak a gyógyulásban). Az ingerlékenység és az ellenségesség tehát azt jelenti, hogy a gyógyuláshoz szükséges proteinek nem termelődnek olyan mennyiségben, mintha egy nyugodtabb elme vezérelné őket.

Az Ohio State University munkatársainak megfigyelése szerint, az ellenségesség jelentős mértékben befolyásolja a gyógyulás gyorsaságát. Egy 2005-ben, az Archives of General Psychiatry című folyóiratban megjelent, 42 házaspár bevonásával készült tanulmány arról számolt be, hogy a legellenségesebb emberek gyógyulásának gyorsasága mindössze 60 százaléka volt a legkevésbé ellenségesekének.

Egy másik 2005-ös tanulmány azt állapította meg, hogy a stressz csökkenti a sebek környékén a növekedési hormonok mennyiségét. A növekedési hormonok (amelyek szintén fehérjék) akkor keletkeznek, amikor bizonyos gének bekapcsolódnak. Az a feladatuk, hogy segítsék a gyógyulást. A kutatók azt állapították meg, hogy a mentális és érzelmi stressz csökkenti a növekedési hormon szintjét a sebek környékén. Ezért a sebek lassabban gyógyulnak, ha a beteget stressz éri.

Ami az érintett géneket illeti, a tudósok felfedezték, hogy a stressz több mint száz gén működését fogja vissza, és másik hetven gén működését erősíti fel. Ha a villanykörte-hasonlatot továbbvisszük, ez azt jelenti, hogy száz izzó fénye halványul el, és hetven izzó fénye lesz erősebb.

A kutatók megállapították, hogy a száz visszafogott és a hetven felerősített gén működése a genetikai egyensúlyt a sejtképződés helyett a sejthalál irányába tolja el – márpedig a sebgyógyuláshoz sejtképződésre van szükség.

Ha azonban a beteg nem stresszel, hanem nyugodtnak érzi magát, például, mert pozitívan áll a gyógyuláshoz, vagy bízik az orvosaiban, és hisz abban, hogy minden rendbe jön, más gének működése csökken és erősödik fel, ami gyorsítja a gyógyulást. A sérülés környékén több növekedési hormon keletkezik, ami szintén előmozdítja a gyógyulás folyamatát.

Az Ohio State University egy másik tanulmányt is megjelentetett a Psychoneuroendocrinology című folyóirat egyik, 2004-es számában. Ebben a kutatók azt mutatták ki, hogy a szociális támasz, ami nyugalmat kelt a betegekben, gyorsítja a sebgyógyulást.

A gének tehát az egész testben az elme utasításait hajtják végre.

Dawson Church, a The Genie in Your Genes című könyv szerzője azt írja: „Most kezdjük megérteni, hogy a tudatunk minden pillanatban hatással van a génkifejeződésre.” Ezért amikor magunk elé képzeljük a gyógyulást, gondolataink hatással lesznek a génjeinkre, segítik a sérült vagy elpusztult szövetek regenerálódását. Emellett, mint már utaltam rá, jóllehet, a fenti példák csupán a stressz meglétét vagy hiányát említik, a különböző gondolatok különböző árnyalatokat hoznak létre, amelyeket nem lehet egyszerűen elhelyezni valahol a stressztől a stressz hiányáig ívelő skálán. A változatos gondolkodásunk sokféle neuropeptidet eredményez, és ez számos gén működését befolyásolja. A legutóbbi példánkban százhetven gén volt érintett.

A tudósok korábban azt gondolták, hogy „egy gén – egy funkció”, vagyis minden egyes gén egy bizonyos feladatot lát el. Ma már azonban tudjuk, hogy minden funkciót gének csoportjai látnak el. Vagyis a gének esetében a kép nem fekete-fehér, inkább a dallamok harmóniába olvadása valósul meg.

Ha minden egyes gén egy szín vagy egy hang volna, akkor a különféle lelkiállapotok különféle szín- vagy hangharmóniákat eredményeznének. Ez a tudományterület minden bizonnyal virágzásnak indul a következő esztendőkben.

Felhasznált irodalom: David R. Hamilton – Az elme gyógyító ereje (Édesvíz kiadó 2011)

error:
Share via
Copy link
Powered by Social Snap