Az Élet Virága egy igen régi és a földgolyó minden táján megtalálható szimbólum

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Első ránézésre körök halmazának tűnik – gyermekkorában szinte mindenki rajzolt ilyet.

Ha fog az ember egy körzőt,és rajzol egy tetszőleges méretű kört, annak kerületére hat másik ugyanakkora kör rajzolható, és a körökből összeáll egy egyszerű virág.

Ki ne emlékezne még, hogy gyermekként mennyire elbűvöltea körzőrajzból kibontakozó egyszerű szépség!

Az ábrát széltében bármeddig lehetett bővíteni újabb és újabb körökkel – ennek legfeljebb az ember kézügyessége szabott határt –, aztán nekiállhattunk szépen kiszínezni az egészet.

Egészen húsz évvel ezelőttig az Élet Virága a legtöbb ember számára ismeretlen volt. Senki sem hallott róla, csak alig néhányan tudtak a létezéséről.

A kilencvenes évek elején aztán az amerikai Drunvalo Melchizedek egyszer csak elkezdett Az Élet Virága (Flower of Life) címmel tanfolyamokat tartani.

Előadásain az Élet Virágáról szóló tudást a megkapó ábra alapjául szolgáló geometriával és a merkabának nevezett mértani testben végzett meditációval együtt oktatta.

A merkaba az emberi testet körülvevő erőtér, amely évezredek óta ismert számos hagyományban. Drunvalo az előadás során azt is elmondta, hogy a virágot ábrázoló körzőrajza világ minden táján felbukkan.

Drunvalo Melchizedek

Ám mivel ekkor esett szó először az Élet Virágáról, még hihetetlennek tűnt, hogy ennyire elterjedt lenne ez az ábra.

Drunvalo Melchizedek munkásságának ismertebbé válásával azonban egyre több olyan fénykép és lelet látott napvilágot, amelyek bizonyossá tették, hogy az Élet Virága valóban a világon mindenütt megtalálható.

Mára már az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálták az Élet Virágát. Az első ismert lelőhelyek egyike az abüdoszi Ozirisz-templom Egyiptomban – ez a különleges és nagy jelentőségű templom I. Széthi fáraó híres temploma mögött található. Oszlopai közül legalább kettőn látható az Élet Virága, több példányban is.

Egyiptom egész területén több, általában kopt eredetű lelőhely ismert, ahol felbukkan az Élet Virágának ábrázolása.

A sivatag mélyén azonban áll egy rendkívül figyelemreméltó kolostor, amelyben elsőként fedezték fel az egyiptomi keresztény szerzetesség és kolostori élet nyomait.

A Szent Pál-kolostor egyik kápolnája közkedvelt zarándokhely. Látogatói közül azonban csak kevesen tudnak arról, hogy a kápolna kupolájában látható rajz az Élet Virágának kicsinyített mását, az élet magjának nevezett alakzatot ábrázolja.

Az Élet Virága Ázsiában is felbukkan. Peking Tiltott Városában látható két őrt álló kőoroszlán. A jobb oldali a férfierőt jelképezi, és mancsában egy gömböt tart, a birodalom egységének és erejének szimbólumát.

A gömb felszínén világosan felismerhető az egész gömböt átölelő élet virágának a mintája.

Számos indiai templomban ésmás vallási helyszínen is megtalálható ugyanez a minta.

Európában is sok ősi vagy szimbolikus lelőhelyen felbukkan a körökből álló alakzat, amely közkedvelt motívuma a 17–18. század népművészetének.

Németország északkeleti csücskében, Rügen szigetén található egy kis település, Altenkirchen. Nevét 12. századi templomáról kapta, amelynek fala még a korai szláv kultúra idejéből származó követ is őriz.

A templom szentélyében az oltár fölött látható az Élet Virágának legbelső köre, a hat virágszirom, csillagként az égre festve.

A Rügen szívében, Bergenben található Benedix-házat az élet magjának képe díszíti.

Még északabbra egy svéd szigeten, Gotlandon számos templomban feltűnik az Élet Virága falvéseteken, festményeken és fametszeteken.

Az Élet Virágának titkai

Az Élet Virágának kiemelkedően szép ábrázolása látható a Kréta szigetén található Preveli kolostorban.

Az ősi kolostor közepén áll ez a kéthajós kápolna, amelynek felépítése erősen emlékeztet az agy két féltekéjére.

Mindkét kápolnahajó falának feltűnő díszítőeleme az Élet Virága. Alaposabban megfigyelve látható, hogy a két hajó virágábrázolásai nem egyformák.

Az ábra három tengelye közül az egyiket általában vagy vízszintesen, vagy függőlegesen rajzolják.

A krétai kolostor falán a női agyféltekét vízszintes tengelyű, a férfi oldalt pedig függőleges tengelyű ábra jelképezi, ami arra utal, hogy az Élet Virágának két fajtája létezik.

A felsorolt lelőhelyek csupán csekély hányadát jelentik azoknak a helyszíneknek, ahol az Élet Virága felbukkan. De már ebből a rövidke áttekintésből is látható, hogy többségük világszerte templomokban, kolostorokban és beavatási helyeken található.

Érdemes tehát a szimbólumot még egyszer alaposabban szemügyre venni.

Drunvalo Melchizedek Élet Virága szimbólum
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend