Óriási piramison áll, amelynek hátsó része egy magas hegy meredek oldalára támaszkodik. Tiszta időben a fehér kőből épült piramis, a tetejét koronázó templommal, a síkságról sok kilométernyi messziségből látható.
Több mint hetven magas lépcsőfokon kell fellépdelni, hogy feljussunk a tetejére, ahol a templom pihen. A templom falait valamikor óriási lapok díszítették, amelyeket mindenütt elborítottak a szokatlan kifejező erejű és realista fél-domborművek és hieroglifák.
Innen kapta a templom a nevét. E feliratok segítettek megállapítani néhány dátumot, amelyek közül az egyik a 692. év (Palenque a késői klasszikus kor városa).
Az 1949-ben Palenquében dolgozó mexikói régészek felfigyeltek a templom padozatának szokatlan burkolatára. Ez gondosan csiszolt lapokból állt, köztük egyesek kitűntek óriási méreteivel.
A templom középső termében — rendszerint ez a fő helyiség az egyik lapon világosan látható két sor kis nyílás, amelyek, igaz, nem szorosan, de kődugókkal vannak elzárva.
Sőt mi több, a templom vastag falai nem a padlón feküdtek, hanem a mélybe nyúltak. Ennek alapján feltételezhető volt, hogy a kőpadozat alatt valamilyen építmény van. A körlapot felemelték, és alatta felfedeztek egy rejtett kamrát, amelyből lépcsőfokok vezettek lefelé!
Helyesebben, a régészek csak egy fokot láttak, de azt is földdel és kővel hányták be hajdanában. Elkezdődött az ásatás.
Leereszkedtek a piramis mélyébe vezető lépcsőn. Úgy érezték, mintha majdnem függőlegesen haladna lefelé. A lépcsőfokok magasak, és nedvesek a nyirkosságtól. Végre feltűnik egy kis térség.
Mozgásuk magabiztosabbá válik, és amint már csak két-három lépcsőfok van hátra, szeretnének leszaladni rajtuk, de … ez még nem az ereszkedő vége, csak fordulat következik jobbra, és ismét a hatalmas nedves lépcsőfoka kőtömbök, amelyeket csak a régi építészek iránti udvariasságból és tiszteletből lehet lépcsőnek nevezni.
Csak most értjük meg, miért volt szükségük a mexikói régészeknek négy ásatási szezonra ahhoz, hogy eljussanak a lépcső aljáig. Hány tonna követ és földet kellett felhordaniuk a felszínre, hogy megtisztítsák az utat!?
A lépcső egy kis folyosóban végződik, amelynek végén a régészek ládákba rakott ajándéktárgyakat fedeztek fel : cserép étkező-edényeket, vörös festékkel teli kagylóhéjakat, jáspis függőket s egyéb ékszereket és egy hatalmas gyöngyszemet.
És az alacsony fal, helyesebben korlát mögött öt-hat ifjú elenyészett maradványai hevertek. Tovább nem vezetett út. Ám a falak figyelmes tanulmányozása után, a régészek a bal oldali fal burkolatában egy kis háromszög alakú lap világos körvonalait fedezték fel. Ez minden valószínűség szerint bejárat volt. De vajon hova vezetett, és mi rejlett a kőlap mögött? A háromszögű kőlapot 1952. június 15-én sikerült kiemelni a falból.
Az, amit mögötte találtak, a régi amerikai kultúrákkal foglalkozó egész tudós világot meglepte. A háromszög alakú lap mögött óriási kamra, helyesebben, egy igen tekintélyes méretű kripta volt : 9 méter hosszú, 4 méter széles és 7 méter magas.
A kripta falait stukkó féldomborművek díszítették; a kilenc gazdag öltözetű figura valószínűleg az Éjszaka Urát — a föld alatti világ maja istenségét jelképezte.
Alul egy óriási lap feküdt (3,80 méter hosszú, 2,20 méter széles és 0,25 méter vastag). Az első pillanatban a lapot metszett díszítésekkel és rajzokkal ékesített padlónak vélték, ámde a lap és a kripta falai között viszonylag nagy volt a távolság majdnem egy méter.
A régészek alaposan körülnézve meggyőződtek róla, hogy nem a padló van előttük, hanem egy igazi kőlap, amely valami különös, hosszúkás dolgot takar : alakjára nézve egy földön fekvő, széles nyakú korsóra emlékeztetett, amelyet hosszában kettévágtak.
A lapot nagy nehezen sikerült felemelniük. És akkor a mexikói tudósok megpillantották a legfontosabbat: a lap alatt szarkofág volt, benne pedig egy negyven-ötvenéves nagy termetű férfi csontváza jáspis drágaságoktól elborítva.
A szarkofág belsejét pirosra festették. A csontok és az ékszerek szintén festékesek voltak, a halottat nyilvánvalóan vörös takaróba burkolták, és amikor az elenyészett, a festék rátelepedett a tetem megőrződő maradványaira és az ékszerekre.
A halotton jáspis diadém és sok egyéb jáspis ékszer volt függők, néhány nyaklánc, melldísz, karperecek, amelyek mindegyike kétszáz szemből állt, minden ujján gyűrűk.
Kezében olvasót „tartott”. Az elhunyt arcát nefritből készült mozaik halotti maszk fedte, kagylóhéj szemekkel és obszidián pupillákkal. A szarkofágban és alatta sok használati tárgy volt, amelyeket kétségtelenül a túlvilági élet céljára tettek oda, néhány szobrocska, jáspisból is, és két gipszből készült nagyszerű emberi fej.
Kétségtelenül valahonnan letörték őket, mielőtt a kriptába kerültek. Úgy látszik, az elhunyt ezeket a szobrokat különösen szerette, s ez igen kifinomult ízléséről tanúskodott.
Ezt tudván, az emberek annyira bőkezűek voltak a halott iránt, hogy összetörték a szobrokat, és a gipszfejeket örökös tulajdonába adták. Most már érthetővé vált a valaha itt lejátszódott események sorrendje: miután elhelyezték a lapot, és a kripta bejáratát a háromszögű kővel elzárták, a papok feláldoztak néhány ifjút, hogy az elhunytat elkísérjék síron túli életébe, majd a folyosót és az egész roppant lépcsőt teljesen betemették kővel és földdel, hogy senki se tudjon oda behatolni.
Az elhunytat azonban annyira tisztelték (legalábbis a papok), hogy a lépcső egész hosszában, a kriptától a piramis tetejéig mészkeverékből egy vékonyka kígyót fektettek le, amely mintegy összekötötte az elhunyt utolsó nyughelyét – a kriptát- és a templomot, és ezzel lehetővé tette az élők- nek és a halottnak, hogy állandó „összeköttetést” tartsanak fenn egymással.
Vajon ki volt ő? Az ősi Palenque uralkodója vagy főpapja? Lehet, hogy egyik is, másik is volt egy személyben, ez előfordult a régi maják történetében. Igaz, Diego de Landa azonban azt írta, hogy amikor papokat temettek el, rendszerint könyveket is temettek melléjük.
Sajnos, a szarkofágban nem volt maja kézirat, ámde ez még nem bizonyíték. Kivételek is előfordulhattak. Viszont maradtak kőbe vésett hieroglifikus feliratok mind magában a Feliratok templomában, mind pedig a kriptában és a kőlapon, a szarkofág fedelén.
Ráadásul a fedőlap egy embert ábrázol, aki nagyon hasonlít az elhunyt arcát fedő nefrit halotti maszkhoz (amelyet rekonstruáltak), és a fedőlap szélére ugyanazokat a titokzatos jeleket vésték.
