Betty és Barney Hill elrablása

A legismertebb negyedik típusú találkozásról 1961 szeptemberében hallott először a világ. Betty és Barney Hill történetét, John G. Fuller a The Interrupted Journey, (A megszakított utazás) című munkájában írta le. 1961. szeptember 19-én, késő éjjel Betty és Barney Hill — kanadai nyaralásuk után — éppen hazafelé, New Hampshire-be tartott. Betty ... Tovább

A hajmáskéri UFO-eset

Hogy a hajmáskéri esetről szóló első híradás hol jelent meg először, azt ma már lehetetlen kinyomozni, de tény, hogy Keviczky Kálmán és szervezete, az ICUFON által fémjelzett nemzetközi sajtóhíradásokban; nyilatkozatokban és könyvekben rendre felbukkan. Az esetet leggyakrabban a földönkívüliek katonai akcióinak tipikus példájaként szokták említeni. A beszámolók alapján ma már ... Tovább

A „Pajarillo-jel” – UFO az Uritorco-hegy felett

1986-ban córdobai lakosok láttak egy repülő szerkezetet, mely után egy 100 méter átmérőjű körben megperzselt fű maradt a hegyoldalon. A „Pajarillo-jelből” ezután ufológiai világszenzáció lett. A szemtanúk, akik beszámoltak Argentína egyik legjelentősebb és a világ szélesebb körében elterjedt UFO-jelenségéről, egy idős hölgy, Esperanza de Gómez asszony, a lánya Sara és ... Tovább

UFO-k a NATO légitámaszpontján – Izgalmas titkok Avianóban

Az észak-olaszországi Aviano egyike a legnagyobb NATO-légibázisoknak Európában. A földrész harmadik legnagyobb légikikötője, amelyet azonban a Velencébe utazó magyar turisták aligha láthatnak, pedig nincs messze a legszebb olasz várostól. Az elmúlt években erről a támaszpontról indultak harci bevetésekre az euroatlanti védelmi szervezet támadó gépei és bombázói. Itt szálltak fel és ... Tovább

A lubbocki fények megoldatlan rejtélye

1951 augusztusában néhány hétig szokatlan fény játszott az éjszakai égbolton egy texasi kisvárosban, amelyek később eltűntek. Azóta sem látták őket. A megmagyarázhatatlan és különös fénycsóvák halálra rémisztették a helybélieket: UFO-t láttak, vagy csak az utcai világítás verődött vissza a város fölött elszálló madarakról? (A kiemelt kép illusztráció) Senki nem számított ... Tovább

„Chupa-Chupa”, avagy a Colares-i UFO-rejtély története

A 70-es évek végén a brazíliai Amazonas peremén, egy kisvárosban döbbenetes jelenséget tapasztaltak. Több tucat helyi lakost vittek kórházba, akiket állítólag UFO-ból érkező fénysugarak égettek meg. Az emberek feszült, felfokozott állapotban voltak. Rettegtek és össze voltak zavarodva. Brazil katonai erőket küldtek, hogy kivizsgálják az esetet. Eddig soha nem látott UFO-nyomozás ... Tovább

A nap, amikor 62 diák volt szemtanúja egy UFO landolásának

1994. szeptember 16-án a zimbabwei Ruwában az Ariel magániskola hatvankét diákja volt szemtanúja egy különös harmadik típusú találkozásnak. Előzmények Az a szerda, 1994. szeptember 14-e Cynthia Hind írónő és ufológus számára úgy kezdődött, mint bármely más nap. Estére a túlságosan meleg tavaszi nap heve valamelyest enyhült a zimbabwei felföldön, a ... Tovább

Magyar észlelések is voltak az amerikai légierő által nyilvánosságra hozott UFO-aktákban

Máig nincs magyarázat arra a két magyarországi észlelésre, amelyekre a 2015-ben nyilvánosságra hozott amerikai UFO-aktákból derült fény. A Magyar Honvédség hivatalos álláspontja szerint hazai UFO-akták nincsenek, de a Kádár-kor állambiztonsági szervei rögzítettek UFO-eseteket. Az amerikai légierő 2015-ben UFO-észlelések hatalmas adatbázisát tette közzé. A Project Blue Book 12 ezer 1947 és ... Tovább

Rejtélyes öltönyösök töröltették a Nimitz UFO-észlelés adatait

Több amerikai tiszt is arról számolt be, hogy a hírhedt 2004-es Nimitz UFO-észlelést követően ismeretleneknek kellett átadniuk a rögzített adatokat – írja a Live Science. A Nimitz hordozóhajó 2004 novemberében több napon át észlelt radarjeleket egy gyorsan mozgó, 12 méter hosszú, időnként felragyogó, azonosítatlan repülő objektumból Karolina déli partjainál. Végül repülőgépeket küldtek az objektumhoz, amelyet ... Tovább

UFO-incidensek magyar földön

A cím minden bizonnyal meglepi a kedves olvasót, hiszen sokan úgy tudják, nem igazán történnek olyan magyarországi UFO-esetek, amikről a nemzetközi UFO-irodalomban oly sokat hallani, és amelyek során katonák, pilóták kerültek volna közvetlen konfliktusba UFO-kkal. Pedig, amint az a szemtanúk beszámolóiból kiderült igenis történtek ilyen esetek, ráadásul nem is kis számban. ... Tovább
Taylor UFO-eset

Máig lezáratlan az egyetlen UFO-nyomozás, a Taylor-incidens aktája

A második világháború utáni évtizedekben ugrásszerűen megnövekedett az azonosítatlan repülő objektumok, közismert nevükön az UFO-észlelések száma. A rengeteg beszámoló, illetve fénykép, valamint film és videofelvétel kilencven százalékáról utóbb bebizonyosodott, hogy valamilyen ritka légköri jelenség, műhold, repülőgép, vagy meteorológiai ballon állt e megfigyelések hátterében, de szép számmal akadtak ezek között nyilvánvaló ... Tovább

5 felettébb érdekes UFO-eset, melyre máig nincs magyarázat

1. Az eltűnt francia férfi esete Három francia fiatalember, a 26 éves Jean-Pierre Prévost, a 25 éves Solomon N’Diaye és a 18 éves Frank Fontaine abból élt, hogy farmernadrágot árult a piacon. Egyszer egy novemberi reggelen éppen az autóba pakolták a nadrágokat Párizs Cergy-Pontoise nevű külvárosában, a ház előtt megpillantottak ... Tovább

You cannot copy content of this page