Alaszkai háromszögnek nevezik azt a területet, mely Juneau, Anchorage és Barrow városok között fekszik. Ismertebb „rokonához”, a Bermuda-háromszöghöz hasonlóan, itt is jelentős számú megmagyarázatlan esemény történt az utóbbi évtizedek során.

Ebben a térségben is kiemelkedően magas az eltűntek száma, 1970 óta 20 000 embernek veszett nyoma.

A legtöbb elmélet szerint ezekért a földönkívüliek, a Nagylábhoz hasonló teremtmények, illetve a különféle elektromágneses anomáliák a felelősek.

Az egyik legenda a Kenai-félsziget déli részén fekvő Portlockból származik. Lakosai az 1950-es években elmenekültek, miután állítólag a település lakói közül többeket is megtámadott egy ismeretlen lény, akit a helyiek Nantinaqnak hívtak.

illusztráció

1972-ben történt az első olyan eltűnés, amely már a média figyelmét is felkeltette. Hale Boggs és Nick Begich amerikai képviselők Anchorage-ból Juneau-ba tartottak repülőgépük fedélzetén, ám oda soha nem érkeztek meg. Feltételezvén, hogy repüőgépük lezuhant, kiterjedt keresésbe kezdtek, mely közel 40 napig tartott, ennek ellenére soha nem találtak se roncsokat, se holttesteket.

Hale Boggs és Nick Begich

A 39 éves Shanna Oman 2019. június 3-án tűnt el, miután Fairbanksbe indult, hogy meglátogassa egy közeli barátját. Eagle River-i otthonába azonban már soha nem tért vissza, a hatóságok pedig hiába vetették be a helikopteres és kutyás egységeiket, nem akadtak a nő nyomára.

Shanna Oman

2011-ben a tapasztalt hegyimentő, Gerald DeBerry csapatával egy eltűnt nő keresésére indult a Fairbankstől 70 mérföldre lévő Fehér-hegységbe. DeBerry-t ezután többé nem látták, autójára viszont egy év múlva rábukkantak, tulajdonosa holléte azonban továbbra is rejtély maradt.

Gerald DeBerry

Ken Gerhard terepkutató a History Channelnek elmondta, szerinte a háromszög területén egy elektromágneses „örvény” található, melynek köze lehet a különös eltűnésekhez.

A Discovery új dokumentumfilmje kapcsán készített interjúkat olyan személyekkel, akiknek paranormális jellegű tapasztalataik voltak az Alaszkai háromszög térségében. Így került a képbe, Wes Smith is, aki „nagyon furcsa”, hangtalanul repülő háromszögeket figyelt meg.

„Nem értettem, hogyan lehetséges ez….úgy éreztem, minden addigi tudásunkat kihajíthatjuk az ablakon.” – mesélte Smith.

illusztráció

Debbie Ziegelmeyer UFO-szakértő a Daily Mail-nek úgy nyilatkozott, szerinte Alaszka gyéren lakott területei „vonzóak” a földönkívüliek számára, mivel feltűnés nélkül tevékenykedhetnek.

A MUFON (Mutual UFO Network) – melynek Ziegelmeyer is tagja – azon a véleményen van, hogy az idegenek ittlétének az Alaszka területén lévő haditechnikai eszközökhöz is köze lehet. Mint mondják, a 2. világháború kezdete óta jelentősen megnőtt az UFO-tevékenység errefelé.

forrás

eltűnés

Kövess minket a Facebookon!

LEGÚJABBAK

error:
Send this to a friend