Tiltott találmányok

Amikor valaki feltalál valamit, először is örül neki, ezt követően egy sor ellenőrző kísérletet végez, hogy megbizonyosodjon róla, valóban működik a szerkezet, hatásos-e a gyógyszer, majd a nyilvánosság elé tárja azt.

Manapság bejegyezteti a szabadalmat, nehogy ellopják az ötletét, és megfelelő anyagi eszközök birtokában, vagy szponzor segítségével közkinccsé teszi a találmányát.  De biztos, hogy pont így történnek a dolgok?

Egely György egyik könyvében, mely a  Tiltott találmányok címet viseli, hitelesen számol be róla, hogy a feltalálók helyzete – főleg az energetika terén – egy cseppet sem rózsás. Persze nem csak manapság ez a helyzet, már az 1700-as évek elején is akadt erre példa.

egely-gyorgy-kutato
Egely György

Orffyreus örökmozgó kerekéről, a Perpetuum mobiléről úgy tudjuk nem létezhet, de a szerkezet mégis működött. Egy bezárt teremben, melynek ajtaját lepecsételték, s őrök álltak előtte, hat héten át mozgott a találmány mindenféle energia-utánpótlás hiányában is.

Bár különféle politikai és gazdasági okokból, Offyreus nem tudta hasznosítani szerkezetét, így az elveszett az utókor számára. Erre persze mondhatjuk, hogy a régmúltban annyi minden megeshetett, nézzünk tehát egy időben valamivel közelebbi esetet.

Victor Schauberger nevéről a náci csészealjak juthatnak eszünkbe. Amit ő felfedezett, az egy speciális, spirál alakú áramlási cső, melyen ha megfelelő tömegfluxus halad keresztül, akkor a kilépő folyadék több energiával távozik, mint amennyivel belépett. Nesze neked energia-megmaradás! Schauberger ugyan szabadalmaztatta találmányát, ám tudományos riválisai még a saját szemüknek sem hittek, és persze megfúrták azt.

Nikola Tesla szintén nem szorul bemutatásra. Érdemes felidézni szavait:

„Elérkezik majd az idő, amikor nem kell (nagyfrekvenciás váltóáram segítségével) továbbítani az energiát. Abszolút nem lesz szükség az energia szállítására. Gépeinket néhány generáció múlva olyan energia fogja hajtani, amely az univerzum minden pontjában rendelkezésre áll. De ez az ötlet nem új. Anteus csodás legendájában már megtalálható, aki a földből merítette az erejét. A térben mindenhol energia van. Statikus vagy kinetikus ez az energia? Ha statikus, akkor kár reménykednünk, ha azonban kinetikus, akkor csak idő kérdése, hogy az ember mikor fogja megoldani, hogy szerkezeteit közvetlenül a természet kerekéhez kapcsolja.”

nikola-tesla-tudos
Nikola Tesla

Vajon megvalósulhat-e majd valamikor ez az elképzelés? Felhasználhatjuk-e az ún. nullponti energiát egy egyszerű berendezés segítségével a hétköznapjainkban? Sajnos egyelőre sok érv szól ez ellen, például az olajkitermelők sem lelkesednének érte. Hisz mi lenne akkor a „bizniszükkel”…

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Share via
error:
Send this to a friend