A reptiliánokról szóló irodalom egyöntetű véleménye, hogy ezek a hüllőszerű földönkívüli lények emberi vérrel és hússal táplálkoznak. A neves szerző, Andrew Hennessy a Reptiliánok véröröksége című cikkében ezt írja: „A hüllők és a félvérek azért isznak vért, mert szükségük van az egyén életerejére, másfelől ennek segítségével képesek megmaradni a mi ... Tovább

Az elmúlt évek egyik legrejtélyesebb eltűnése, Kenny Veach youtuber nevéhez fűződik, akinek még 2014-ben veszett nyoma, miután egy különös barlang felkutatására indult, nem messze a hírhedt 51-es körzettől. Veach lelkes túrázó és felfedező volt, aki gyakran vágott neki a vadonnak minimális felszereléssel, merész kalandjait pedig számos rajongója követte YouTube-csatornáján. A ... Tovább

A férfi nem tudott magyarázatot adni arra, hol volt 30 évig. 1991-ben a romániai Bákó település mellett élő 63 éves farmer, Vasile Gorgos búcsút intett családjának, majd ezt követően egy kisebb üzleti útra indult. Ebben még semmi szokatlan nem volt, hiszen a szarvasmarhákkal kereskedő férfi elég gyakran utazott vonattal kisebb-nagyobb ... Tovább

Alaszkai háromszögnek nevezik azt a területet, mely Juneau, Anchorage és Barrow városok között fekszik. Ismertebb „rokonához”, a Bermuda-háromszöghöz hasonlóan, itt is jelentős számú megmagyarázatlan esemény történt az utóbbi évtizedek során. Ebben a térségben is kiemelkedően magas az eltűntek száma, 1970 óta 20 000 embernek veszett nyoma. A legtöbb elmélet szerint ... Tovább

A múlt héten zajlottak az argentin elnökválasztás „selejtezőjének” tekinthető előválasztások, azonban egy Rawson-i választókerületben nem az eredmények szolgáltatták a beszédtémát, sokkal inkább egy rejtélyes eset. – írja a sanjuan.losandes.com A különös incidensre a Escuela 14 de Febrero Iskolában megnyitott szavazóhelyiségben került sor. Eleinte minden a megszokott menetrend szerint zajlott, majd ... Tovább

A független kutatásokkal szemben tanúsított hallgatás és kormányzati cenzúra ellenére számos szakember határozottan állítja, hogy a Bermuda-háromszögben eltűnt repülőgépek és hajók a földönkívüliek bolygónkon végzett tevékenységének tulajdoníthatók. Egy AFR 80-17-es jelzéssel ellátott körlevelet adott át a pilótáknak az amerikai légierő parancsnoksága 1966-ban, melyben utasításokat kaptak arra az esetre, ha véletlenül ... Tovább

Az 1960-as évek elejétől az 1980-as évek végéig több mint 200 hajó veszett oda a kínai Bermuda-háromszögként ismert Poyang-tóban. A tragédiákban 1600 ember tűnt el nyomtalanul, 30 túlélő pedig szó szerint megőrült. A Poyang-tó Kína délkeleti részén, azon belül is Csianghszi tartományban található, s ez az ország legnagyobb édesvízi tava. ... Tovább

Rejtélyek

Titokzatos eltűnések

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma. Többségük, persze, nem titokzatos fizikai jelenség következtében válik kámforrá, hanem nagyon is könnyen magyarázható ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új adatokkal, új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen menekülni. Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később, ... Tovább

1930 novemberében egy Joe Labelle nevű prémkereskedő közeledett a kanadai Angikuni-tó partján fekvő inuit település felé. Gyanúsnak találta a csendet, de az igazi meglepetés akkor érte, amikor megérkezett a településre, ugyanis egyetlen lelket sem talált, a kétezer fős lakosságot mintha a föld nyelte volna el. Kunyhóik és holmijuk érintetlenül állt, ... Tovább

Rejtélyek

Eltűnt hajók nyomában

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Sokáig hitték a szárazföldi emberek, hogy az efféle történetek csak a hosszú, unalmas tengeri úton születnek, és igazából a matrózok babonás félelme kel bennük életre. Ám az élet – mint annyiszor – ismét bebizonyította, hogy a hiedelmek és pletykák mögött valós okokat lehet és kell keresni. Évszázadok óta vész nyoma ... Tovább

Sokan nem értenek egyet a cikk címével. Véleményük szerint a szellemtalálkozások az összegabalyodott idősíkok elméletével egyszerűen megmagyarázhatók. Elképzelhető, hogy rövid pillanatokra ablakok nyílnak az időfolyamban, amelyeken keresztül más dimenziókba nyerhetünk betekintést. Ez lehet a magyarázata a viking harcosok feltűnésének az angliai Wight-szigeten 1969-ben, az időnként felbukkanó fantom falvaknak és városoknak, ... Tovább

Rejtélyek

Csoportos eltűnések a múltban

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

1941-ben, Svájcban egy mentőosztag indult el három alpinista felkutatására, akiknek se hírük, se hamvuk nem volt egy idő óta. Napokon át tartó keserves erőfeszítések után végre a három férfi nyomára bukkantak. Követték a nyomokat, és megdöbbenve állapították meg, hogy azok egy havas síkság kellős közepén hirtelen megszakadnak. Semmiféle hasadék sem ... Tovább

You cannot copy content of this page