Parapszichológia

Szellemek nyomában

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

„Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat…Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék…Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém…”

Jób könyve 4. fejezetében így találkozik a szellemmel. Sok ember – köztük Jób – számára egy szellemmel való találkozás szó szerint hajmeresztő. Szerencsére vannak olyan emberek, akik egyáltalán nem félnek a szellemektől, hanem inkább keresik és vizsgálják őket.

A történelem során majdnem minden kultúrában vita nélkül elfogadták a szellemek létét. Csak az utóbbi néhány évszázadban a Nyugaton kialakuló racionalista, tudományos hozzáállás révén kérdőjeleződött meg a szellemek létezése és természete.

A szellemek létezésének gondolata sok emberből irracionális félelmet, sokakból viszont nevetést vált ki. A mai tendencia szerint inkább elutasítjuk, amit nem értünk, semmint hogy szembenéznénk azzal a lehetőséggel, hogy több dolog van földön s égen, mint amiről álmodni mernénk. Ennél már csak az lenne kívánatosabb, ha a tudós társadalom is komolyan venné ezeket a jelenségeket.

Gyakran még azok is tagadják a szellemek létét, akik már láttak szellemet. A „láttam, de nem hiszem el!” gyakori reakció, mivel az emberi agy ösztönösen elutasítja az olyan információkat, amelyeket nem tud feldolgozni és beilleszteni. Nyilvánvalóan több és jobb bizonyítékra van szükség, hogy a szellemek bekerülhessenek a fizika- és biológiakönyvekbe.

Mi is az a szellem? Az értelmező szótár szerint egy halott ember szelleme vagy lelke, amely kilépett a testből. A brit Pszichikai Kutatók Társasága végzett egy nagyszabású felmérést a szellemekről, a következő kérdést téve fel:

„Volt-e olyan élménye, amikor teljesen éber állapotban úgy érezte, mintha egy élőlényt vagy élettelen testet látna, az megérintené Önt vagy hangot hallana – és ez az érzés, már amennyire meg lehetett állapítani, nem külső fizikai forrásból származott?”

A 17 000 válaszadó 10 százaléka mondta azt, hogy „igen”. Később más országokban végzett felmérések is igazolták ezt az arányt.

Egy-egy szellem megjelenésének elszigetelt esetei nem túl izgalmasak, de amikor a jelenség hosszú időn át újra és újra megismétlődik, akkor már érdemes alaposabban megvizsgálni. A következő esetről egy orvostanhallgató számolt be:

„A lépcső tetején fekete ruhába öltözött, magas hölgy alakját vettem észre. Néhány pillanat múlva lejött a lépcsőn, én pedig közelről követtem, mert kíváncsi voltam, hogy ki lehet az. Csak egy kicsiny gyertya volt nálam, ami egyszer csak magától kialudt. Mivel már nem láttam semmit, visszamentem a szobámba.”

A szellem újra és újra megjelent. Az ezt követő hét évben a diáklányon kívül még hat ember látta a szellemet, „aki” nagyon hasonlított a ház egykori lakójára. Húszan pedig hangokat hallottak, amelyeket vélhetően a szellem idézett elő.

Az észlelések ugyanazt a sémát követték: az alak lemegy a lépcsőn (a bátor diáklány néha fonalat kötött keresztbe a lépcsőn, de az érintetlen maradt), majd bemegy a nappaliba, és az ablaknál álldogál; aztán kimegy a szobából, végigmegy a folyosón és eltűnik.

Bár a szellemek természete még mindig rejtély,a viselkedésüket már elég részletesen tanulmányozták. Például G. N. M. Tyrell Apparitions (Szellemek) című könyvében a szellemeket viselkedésük alapján négy csoportba osztja.

Az első csoportot azok a szellemek alkotják, amelyek bizonyos helyeket látogatnak. Ezek az úgynevezett „helyközpontú”, és nem „személyközpontú” szellemek. Egészében véve nem keltenek félelmet, és gyakran a család egyik tagjának tartják őket. Ritkán ártalmasak.

A második csoportban a „post mortem” szellemek vannak, akik a személy halála után keletkeznek, és nem köthetők egy bizonyos helyhez vagy eseményhez.

A harmadik csoport a „krízis-esetekből” áll, amikor is a szellem egy olyan ember szelleme, aki valamilyen megrázó élményen megy keresztül (gyakran úgy, hogy a „fogadó” nem tud róla), ami lehet például baleset, betegség és természetesen a halál.

Tyrell utolsó csoportja a szellemek legkevésbé ismert megjelenési formája, de valószínűleg az összes közül a legérdekesebb: az „élményindukált” szellemek. ebben az esetben a szellem nem halott vagy haldokló ember szelleme, hanem olyan emberé, aki jó egészségnek örvend, és aki szándékosan igyekszik megjeleníteni magát mások előtt, akik bizonyos távolságra vannak tőle.

szellem

You cannot copy content of this page

Send this to a friend