UFO-k és földönkívüliek

„Gömbbe zárt kocka” – rendszeresen láttak UFO-kat amerikai vadászpilóták

A furcsa repülő tárgyak hiperszonikus sebességre voltak képesek, és olyan manőverekre, amiket az emberi szervezetnek lehetetlenség elviselnie. Radarképeken és szabad szemmel is látták az UFO-kat, egy majdnem össze is ütközött egy vadászgéppel. Az amerikai haditengerészet pilótái rendszeresen láttak azonosítatlan repülő tárgyakat az Egyesült Államok keleti partvidékén, 2014-ben és 2015-ben – írta a ... Tovább

Érdekességek

Kétméteres dinoszaurusz-combcsontra bukkantak Franciaországban

A franciaországi Cognac városa elsősorban a nevét adó italról ismert, ám a paleontológia világában valami másról is híressé vált. A délnyugati város közelében fekszik a világ egyik leggazdagabb dinoszaurusz fossziláinak lelőhelye. A paleontológusok 2010 óta már több mint 7500 kövületet találtak, amelyek több mint 50 különféle fajhoz tartoznak, beleértve a ... Tovább

Tudomány és technika

Állat-ember hibridekre kapott zöld utat egy japán kutató

Nemrég még Japánban is teljesen tilos volt olyan állati embriókat nevelni, amelybe emberi sejteket is ültettek, de ez a tiltás pár napja semmissé vált. Egy helyi őssejtkutató kapott először zöld utat arra, hogy állat-ember hibrideket neveljen, majd az így kapott szerveket átültethesse más állatokba. Korábban az embriókat a 14 napos ... Tovább

Tudomány és technika

Elon Musk szerint egy szimulációban élünk

Az üzletember úgy gondolja, hogy egy Mátrix-szerű álvalóságban létezünk, melyet egy fejlett idegen civilizáció hozott létre. Elon Musk szerint az Univerzum 13,8 milliárd éve alatt a kozmosz különböző pontjain felemelkedő civilizációknak rengeteg idejük volt technológiájuk tökéletesítésére – írja a Live Science. A SpaceX alapító-igazgatója erről egy rádióinterjúban beszélt. Musk úgy ... Tovább

Kvantumfizika

David Icke – Testünk és a holografikus valóság

Teljesen más nézőpontból tekintünk az emberi testre és annak egészségére, amint felismerjük, hogy a valóság illuzórikus, és minden szilárdnak tűnő csak egy 3D látszatát adó hologram. Az „üres” atomokból nem épülhet szilárd fal, és ugyanez igaz az emberi „testre” is. Testünk egy frekvenciamező, amit a DNS-nek és RNS-nek hívott másik ... Tovább

Érdekességek

Emberméretű medúzával találkoztak búvárok az angol partoknál

Óriási medúzát fedeztek fel búvárok az angol partoknál. Lizzie Daly biológus és Dan Abbott állatokra specializálódott fotós látta meg a cornwalli partoknál a hatalmas, felnőtt ember méretű, krémszínű gyökérszájú medúzát (Rhizostoma pulmo). A faj egyedei általában feleekkorára nőnek. A kutatók a közösségi médiában posztolták a felvételeket a különleges állatról. „Hihetetlen érzés volt ekkora ... Tovább

Érdekességek

Egy német erdész azt mondja, a fák beszélgetnek, barátkoznak, gondoskodnak az utódaikról és tanulnak is

2016 elején egy Peter Wohlleben nevű német erdész kalauzolta a New York Times újságíróját az általa gondozott erdőben. Némi csendes séta után Wohlleben megtalálta, amit keresett: két, egymáshoz közel növő, hatalmas bükkfát. „Ezek a fák barátok” – mondta az újságírónak, és a fák koronájára mutatva elmagyarázta, hogy a két bükk nem növeszt egymás ... Tovább

Egészség

10 növény, amely energiával ruház fel és kiegyensúlyozottabbá teszi az életedet

A pogány kultúrában mindig is nagy szerepet játszottak a különféle növények és virágok. Felismerték azt az emberek, hogy sok növény bizony különleges energiával rendelkezik, ami segít a mindennapokban. Ezúttal megismerkedhetsz azzal a 10 növénnyel, amelyek igencsak erős energiákat képesek árasztani, és segítenek az élet minden területén. Levendula A levendula a ... Tovább

Spiritualitás

Hogyan segíthetjük elő gyermekünk spirituális fejlődését?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre megtaláljuk a helyes választ, először is ismernünk kellene önmagunkat,  az önismeret magas szintjén kellene állnunk. Ha ugyanis mi magunk tudattalanok vagyunk, és nem tudjuk, hogy kik vagyunk és milyen céllal érkeztünk ebbe a világba, akkor csakis azon kondicionált elmeminták szerint gondolkodhatunk és cselekedhetünk, amelyre az ... Tovább

Ezotéria

A tudatosság fejlődése és az Univerzális Kalibrációs Háló

Peggy Phoenix Dubro nemzetközileg elismert előadó és tanár, aki 26 éve tanulmányozza az emberi energia anatómiáját, illetve terapeutaként gyakorolja az energiaegyensúly megteremtésének technikáját. Feltérképezte az úgynevezett Univerzális Kalibrációs Hálót, az emberi energetika anatómiai rendszerét, és annak világelső szaktekintélyévé vált. Peggy egész fiatal korától erős vágyat érzett arra, hogy „emlékezzen Istenre”. ... Tovább

Érdekes helyek|Ősi civilizációk

Több ezer agyagkatona a föld alatt. De vajon miért?

Vörösesbarna, sokan vannak és nagyon régiek. Ennél azonban összetettebb az agyaghadsereg története. Mi történik a halál után? Egy békés paradicsomban találjuk magunkat? Vagy soha véget nem érő kín és szenvedés vár ránk? Esetleg újjászületés? Vagy a nagy semmi? Fogalmunk sincs, de egy kínai császár jobbnak látta, ha minden eshetőségre felkészül, ... Tovább

UFO-k és földönkívüliek

Máig titkosítás alatt állnak a Roswellnél lezuhant UFO-val kapcsolatos dokumentumok

1947. július 9-én adott ki közleményt arról az amerikai légierő, hogy az új-mexikói Roswell városka környékén lezuhant egy meteorológiai ballon. Ám ezt sokan már nem hitték el, mert előző nap a helyi újság címoldalán öles betűkkel virított, hogy a katonaság egy szerencsétlenül járt repülő csészealj maradványaira bukkant egy farmon. A ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend