Popol Vuh – A maja biblia

0Shares
0 0

A Popol Vuh a maja civilizációhoz tartozó guatemalai Kiesé (Quiché) Királyság szent könyve, jelentése ‘a közösség könyve”, bár egyes fordítók ‘írott lapok könyvének’ fordítják.

A népszerű nevén ‘maja biblia’ a maja teremtéstörténetet tartalmazza: származásukról mesél, valamint arról, hogyan kerültek Közép-Amerikába, és hogyan alapították meg a Kiesé (Quiché) Királyságot.

A meglehetősen kalandos történetet megélt könyvet az 1800-as évek közepén dr. Carl Scherzer fedezte fel, vagyis pontosabban, fedezte fel ismét. Úgy tűnik, egy sokkal régebbi, latin betűkkel írt könyv maja nyelvű példányáról van szó, amit az magyaráz, hogy a maja hieroglif írást a spanyol hódítás után betiltották.

Carl Sherzer
dr. Carl Scherzer

A könyvet 1702-ben egy Fransisco Ximénez nevű spanyol pap találta meg egy guatemalai városban. Ahelyett azonban, hogy a bevett szokás szerint megsemmisítette volna a pogánynak minősülő művet, lemásolta, sőt lefordította spanyol nyelvre.

Ez a változat azután Guatemala város könyvtárába került, ahol a többi dokumentum közé keveredve több mint száz éven át rejtve maradt. Dr. Scherzer volt az, aki Brasseur de Bourbourg-ral együtt 1854-ben újra felfedezte a könyvet.

A négy kötetből álló Popol Vuh néhány bevezető fejezete – amelyből megtudhatjuk, hogy az első emberek fából készültek – a Föld keletkezésével foglalkozik. Az istenek azonban elpusztították ezeket a teremtményeket, mivel nem volt lelkük, és nem tudták dicsőíteni teremtőjüket:

„És azután elárasztották őket vízzel, és ezt az Ég Szíve határozta el. És nagy árvíz keletkezett és ömlött a fejére a bábuknak, amelyeket fából faragtak. Tcitéből készült a férfi teste, amikor a Teremtő és Alakító faragta. Nádból az asszony akit a Teremtő és az Alakító faragott,”

Ám ezek a teremtmények is elpusztultak:

„De ezek a teremtmények nem gondolkodtak, nem beszéltek Létrehozójukkal, Megvalósítójukkal, ezért megsemmisítették, vízbe fojtották őket. Nehéz gyantaeső hullott az égből. És jött a Szemkivájó, ahogy nevezik, és kivájta szemüket; és jött a Haláldenevér, és levágta fejüket; és jött a Leselkedő Jaguár, és felfalta húsukat. És jött a Dühöngő Jaguár, és széttépte őket, összezúzta csontjaikat és idegeiket. Összemorzsolta és megőrölte csontjaikat. Arcuk büntetése volt ez, mivel nem gondoltak sem az Anyára, sem az Atyára, az Ég Szívére és Egylábú Villanásra. Elsötétült a Föld színe. Fekete eső zuhogott nappal és éjszaka.”

Végül embereket teremtettek, akik egy Tulan nevű helyen gyűltek össze. Azonban sok gonddal kellett szembenézniük, míg végül a törzsek nyelvei elkülönültek; ekkor egy végső vándorlásra szánták el magukat. Tohil isten vezetése alatt indultak útnak, és számos nehézség árán elérték a tengert. Ekkor a tenger kettévált előttük:

„Nem egészen világos, hogyan keltek át a tengeren, úgy keltek át, mintha nem is lett volna tenger. Sok-sok kövön lépkedve jutottak át. A kövek ott voltak halomban a homokban, és azokon mentek át. Sok-sok sziklasor volt, és Meghasadt Homoknak hívták. Hogy át tudjanak menni, ott a tengeren. A víz kettévált, amikor ők ott áthaladtak.” 

(Boglár Lajos és Kuczka Péter fordítása)

Vajon lehetséges-e, hogy a „sorban álló kövek” valójában szigetek voltak, amelyeken keresztülhaladva a törzsek elérkeztek új otthonukba? Ez érdekes gondolat, és más kielégítő választ nem is találhatunk erre a kérdésre, hacsak nem maguk az istenek léptek közbe.

A Popol Vuh egyik részében azt meséli el, hogy egyes törzsek hogyan jutottak el Keletre, míg mások Nyugatra; azokból, akik Közép-Amerikába mentek, lett a kiesé nép. Ez érdekes hasonlóságot mutat az Oera Linda Bookban szereplő észak-európai fríz nép történetével, mely szerint Nef Tunis és Nef Inka követői keleti, illetve nyugati irányba indultak, miután otthonuk, Atland elpusztult.

Egyéb közép-amerikai mítoszok is beszámolnak nagy vándorlásokról: az aztékok egyik legendája azt beszéli el, hogyan érkeztek Közép-Amerikába egy Aztlan nevű helyről, miután hosszú hajóutat tettek meg. Sok más törzsnek is vannak hasonló történetei arról, miként menekültek meg egy nagy árvízből, és jutottak el új otthonukba.

Aztlán
Aztlán elhagyásának ábrázolása a 16. századi Boturini kódexben.

A Popol Vuhban felidézett eredeti haza az a hely, ahol az emberiség született, és ahol minden faj békében, egyetértésben élt egymás mellett: „Azután nagy számban voltak ott fekete emberek és fehér emberek, sok osztályhoz tartozó emberek és sok nyelven beszélő emberek, és csodálatos volt hallani őket.”

Bár a Popol Vuhnak a birtokunkban lévő változatát valamikor a 16. században írták, olyan eseményekről számol be, amelyek jóval a történelem előtti korokban estek meg. A kicsék szent könyvének első angol nyelvű fordítását Lewis Spence jelentette meg 1908-ban. Úgy vélte, a Popol Vuh története szájhagyomány útján szállt egyik generációról a másikra, és a benne lévő mítoszok ily módon maradhattak élők:

„A maja civilizáció valószínűleg nagyon távoli múltba nyúlik vissza, bár ezt a felvetést nem támasztják alá megfelelő bizonyítékok. Egy valami mégis bizonyos: a spanyol hódítás idején az írott nyelv már a piktografikus formából a fonetikus-ideografikus formába való átalakulás folyamatában volt, és ezért a Popol Vuhnak semmilyen rögzült irodalmi formája nem maradhatott fenn hosszabb ideig. Sokkal valószínűbb, hogy sok generáción át szájról szájra adták át történetét –az irodalmi művek megőrzésének ez a módja rendkívül elterjedt az amerikai népek körében. Az amerikai őslakosok emlékezőtehetsége mindig is kiváltotta azok csodálatát, akik kapcsolatba kerültek velük. A spanyol hódítókat ámulatba ejtette az a könnyedség, amellyel a mexikóiak elképesztő hosszúságú verseiket és szónoklataikat adták elő, és az indiánok nagyszerű memóriateljesítményeinek is számos példája ismert.”

Könnyen meglehet tehát, hogy egy ókori mesét tartunk a kezünkben, amely az Atlantiszról szóló más beszámolókat visszhangozza. Ezek az egymástól független történetek minden bizonnyal a számos civilizáció kiindulópontját jelentő közös hazáról szólnak, amelyet azok alapítottak, akik elhagyták a pusztuló őshaza süllyedő partjait, és új otthont teremtettek Keleten és Nyugaton.

Felhasznált irodalom: Simon Cox és Mark Foster Atlantisz című munkája
0Shares
0 0
blank
error: