Tesla úgy gondolta, hogy azt az energiát, ami a Faraday-dinamót működtetné, pusztításra is fel lehetne használni (Pedig békeszerető ember volt.
Egyszer azzal váltotta ki az amerikai közvélemény rosszallását, hogy nem vállalta, hogy egy gyilkos perében, amelyik halálbüntetéssel is végződhetett, esküdt legyen. De úgy látszik, a nagy alkotóerejű emberek kényszerpályán mozognak amiről úgy látják, hogy meg lehet csinálni, azzal meg is próbálkoznak.)
Itt is volt olyan reális kiindulópontja, mint a tökéletesített Faraday-dinamó: Ő állított elő a technika történetében először olyan intenzív nagyfrekvenciájú elektromágneses teret, amelyben a katódsugár csövek maguktól is elkezdtek világítani.
Az elképzelés másik összetevője már alighanem téves megítélésen alapult. Tesla úgy gondolta, hogy mivel a föld vezeti az elektromosságot, a földgolyó sok tekintetben éppen úgy viselkedik, mint egy kis fémgömb. A töltetlen fémgömb szabad töltései különféle módusú rezgésekre képesek. A kvadrupólnak nevezett rezgések során például a pozitív töltések váltakozva dúsulnak fel a „sarkokon” és az „egyenlítőn”.
Teslát a földgolyó méretei nem gátolták meg abban, hogy hasonló jellegű, az egész földgolyóra kiterjedő töltésrezgéseket képzeljen el. Sőt, úgy gondolta de ebben szinte bizonyosan tévedett , hogy az ilyen rezgések létezését kísérletileg ki is mutatta. (Az egész Földre kiterjedő rezgések önmagukban korántsem tartoznak a fantázia birodalmába.
A geofizikusok évtizedek óta tudják, hogy a Földnek, mint egésznek, jól meghatározott rugalmas sajátrezgései vannak. A 0S2 rezgések például a nyújtott és a belapult alak között történnek, és a periódusidejük 54 perc. De a rugalmas rezgések csak a matematikai formájukban hasonlítanak az elektromos rezgésekhez, a két rezgésfajta alapjául szolgáló fizikai folyamatok gyökeresen különböznek egymástól.)
Valószínűleg ezt a két jelenséget az elektromágneses térenergiát és a Föld töltésrezgéseit, kombinálta Tesla azzal a feltételezéssel, hogy a mindenütt jelenlévő éter belső energiájának a rovására egy viszonylag kis gerjesztésnek, mint egy „szikrának” a segítségével óriási robbanást lehet előidézni éspedig a Földnek gyakorlatilag azon a pontján, ahol csak kívánja.
Ehhez ki se kellene mozdulnia híres Long-Island-beli laboratóriumából, amelyet a Pierpont Morgantól kapott 150 000 dollárból épített fel, elég, ha a „szikrát” a kívánt helyre „fókuszálja”. Idézek egy 1908-beli nyilatkozatából:
„Amikor a jövő háborújáról beszélek, ezen azt értem, hogy az elektromos hullámok közvetlen felhasználásán kell alapulnia, repülő szerkezetek vagy más pusztító eszközök alkalmazása nélkül… Ez nem álom. Már most fel lehet építeni egy olyan vezeték nélküli erőművet, amelynek a segítségével a világ bármely pontját lakhatatlanná lehetne tenni anélkül, hogy a környező részekben bármilyen kárt okoznánk.”
A század első évtizedében Tesla erőfeszítései a vezeték nélküli energiaátvitel megvalósítására összpontosultak. De az évtized közepe táján mély depresszió vett rajta erőt, amiben sok különböző tényező játszott közre: a rivális Marconi sikerei a rádiózásban, financiális problémák, a tudományos világ elutasító magatartása. És ekkor, 1908 június 30-n Közép-Szibériában, a Tunguzka folyó körzetében iszonyatos robbanás következett be, amelynek ereje 10-15 megatonna TNT-vel lehetett egyenértékű.
Minden valószínűség szerint meteor volt, noha meteorkrátert máig se találtak. A történetünkbe pedig azért kerül be ez az esemény, mert olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy talán az elkeseredett Tesla hozta működésbe pusztító energia-fegyverét.
De miért ekkor és miért pont ott? A világ azokban a napokban a híres sarkkutatóra, Pearyre figyelt. A csalódott Tesla a legenda szerint, azzal akarta felhívni magára a figyelmet, hogy óriási detonációt idéz elő Peary téli szállása, az Ellesmere szigeti Alert és az Északi Pólus közötti lakatlan területen.
A célzás azonban nem sikerült pontosan. Az irányzék jó volt, mert a Long-Island-i laboratóriumot és a Tunguzka vidéket összekötő hosszúsági kör pont áthalad Peary akkori szálláshelyén, de a távolság túl nagyra sikerült.
Végjáték
Nikola Tesla 1943 január 7-én hunyt el New York City-ben. A St. John katedrálisban százak vettek részt a gyászszertartásán. Három Nobel díjas közös táviratban fejezte ki tiszteletét „a világ egyik legkiemelkedőbb szelleme előtt, aki a modern idők jelentős technológiai eredményeinek a megszületésénél bábáskodott.”
Szerző: Hraskó Péter
