Élet az élet után

A halál közelébe került emberek tapasztalatai és az egyes személyek tulajdonságai közt nagy különbségek vannak, ugyanakkor a különböző személyek tapasztalataiban feltűnően nagy a hasonlóság is.

A szóban forgó közlésekben olyan sok a megegyezés, hogy minden nehézség nélkül mintegy 15 különböző elemet fedezhetünk fel. Engedtessék meg, hogy most ezekből az elemekből egy rövid, elméleti-ideális, ill. “teljes egész” élményt állítsak össze, amely az összes elemet tartalmazza, és ezek tipikusan a következő sorrendben fordulnak elő.

Egy ember haldoklik. Testi nyomorúságának csúcspontján hallja, amint az orvos őt halottnak nyilvánítja. Egyszer csak egy kellemetlen zajt: átható, sivító harsogást kezd hallani és azonnal az az érzése, hogy nagy sebességgel rohan át egy sötét alagúton. Aztán hirtelen saját testén kívül találja magát, de ugyanabban a környezetben, mint amiben az előbb volt. Mint szemlélő, bizonyos távolságból nézheti saját testét.

Tartózkodási helyéről szemlélve kellemetlen érzések töltik el, amikor látja testének újraélesztési kísérleteit. Egy idő után összeszedi magát és egyre inkább alkalmazkodik ehhez a különös állapothoz. Észreveszi, hogy még mindig van “teste”, de ez tulajdonságait tekintve lényegesen különbözik a fizikai testétől, amelyet elhagyott. Hamarosan új események történnek. Más lények közelednek a haldoklóhoz, hogy köszöntsék őt és segítsenek neki.

Meghalt barátokat, rokonokat pillant meg, majd egy szeretetet és melegséget árasztó Fénylényt, amilyet ő még soha nem látott. Ez a lény – szavak nélkül – kérdéseket idéz hozzá, amelyek a haldoklót arra indítják, hogy saját életét, mint egészet értékelje. Segít neki, hogy életének fontosabb állomásait panorámaszerűen villámgyorsan felidézi számára. Egyszer csak a haldoklónak úgy tűnik, mintha egy sorompóhoz, vagy határhoz közeledne, amely nyilvánvalóan a földi élet és az azt követő élet közötti határvonalat jelenti. Itt világos lesz előtte, hogy vissza kell térnie a földre, mert halálának ideje még nem érkezett el.

Küszködik ez ellen, mert a túlvilági élet tapasztalatai annyira megragadták, hogy többé nem szeretne visszatérni. Eltöltötte az öröm, szeretet és a béke lenyűgöző érzése. Belső ellenállása ellenére – anélkül, hogy tudná hogyan – újra egyesül fizikai testével és él tovább. Később, amikor megpróbálja másoknak közölni élményeit, nehézségekbe ütközik. Először is nem találja a megfelelő szavakat, amelyekkel a földöntúli eseményeket és élményeket kifejezhetné, aztán az emberek kinevetik. Majd lemond arról, hogy ezeket másoknak elmondja. Az élmény mégis nyomokat hagy életében, nevezetesen: hatással van életvitelére, megváltozik gondolkodásmódja és másként értékeli a saját és más emberek halálát.

Mielőtt értékelésre kerülne sor, néhány szempontra szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a halál-tapasztalatok magyarázatának hátterét képezik.:

1. Az egyes közlések közti feltűnő hasonlóság ellenére mégsem akad kettő, amely teljesen azonos lenne (bár néha figyelemreméltóan közel vannak egymáshoz).

2. Egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki az összeállított élménynek minden összetevőjét említette volna. A legtöbben sokat, a tizenöt elemből nyolcat, vagy többet említenek, sőt volt olyan is, aki tizenkettőt.

3. Az összeállított élménynek egyetlen olyan fix eleme sincs, amely a tanúk vallomása alapján minden elbeszélésben szabályszerűen visszatért volna, mégis az egyes elemeket körülbelül általánosnak tekinthetjük.

4. Az elméleti modellben említett elemek nemcsak egy elbeszélésben fordultak elő, hanem több elbeszélésben is (tehát nem egyéni, kivételes elemek. A szerk.).

5. A haldokló élményeinek sorrendje eltérhet az általam említett elméleti modell sorrendjétől. Egy példa a sok közül: sokan nem úgy közölték a Fénylénnyel való találkozást, ahogy a modellben szerepel, vagyis bizonyos eseménysor után, hanem már az elején, vagy az élmény egész folyamán tapasztalták azt. Az élmények sorrendje általában a modell sorrendje szerint történik. Erősebb eltérések ritkán fordulnak elő.

6. Hogy a haldokló milyen messzire jut ezekben a feltételezett élményekben, az úgy látszik attól függ, hogy a klinikai halál ténylegesen mikor következett be és mennyi ideig kellett neki ilyen körülmények között tartózkodnia. Általában azok, akik “meghaltak”, bőségesebb és teljesebb élményekben részesültek, mint azok, akik a halált csak érintették. Vagyis akik hosszabb ideig voltak “halottak”, messzebb jutottak, mint azok, akiknél ez rövid ideig tartott.

7. Beszéltem több olyan emberrel, akiket halottnak nyilvánítottak, majd életre keltettek. Visszatérésük után semmi ilyen élményről nem számoltak be, mert egyáltalán nem emlékeztek semmire. Meglehetősen érdekes dolog, hogy beszélhettem olyan személyekkel, akik különböző okok következtében (időben nagyobb különbséggel) – esetleg kétszer is a klinikai halál állapotában voltak. Az első alkalommal nem emlékeztek semmire, míg a második alkalommal voltak tapasztalataik.

8. Végül szeretnék rámutatni arra, hogy első kézből vett közlésekkel, tanúvallomásokkal és elbeszélésekkel foglalkozom.

Ebből a kiinduló helyzetből tekintsük át most részletesebben a halálközeli élmények ismételten visszatérő stádiumait:

Leírhatatlanság

Számunkra az emberi nyelv érthetősége attól függ, hogy milyen tapasztalatokkal rendelkezünk a minket körülvevő világból. Azok tapasztalatai, akik megközelítették a halált, a mi tapasztalati világunkon kívül esnek, ezért teljesen érthető, ha az illetők, élményeik visszaadásánál bizonyos nyelvi nehézségekbe ütköznek. Az ilyen élményekben részesülők úgy számolnak be tapasztalataikról, hogy azok kimondhatatlanok, mintegy “leírhatatlanok”.

Sokan a következőket mondják: “egyszerűen nincs olyan szó, amely pontosan kifejezné, amit megpróbálok elmondani.” Vagy: “a jelzőket és azok felsőfokát, amelyekkel kifejezhetném magam, még ki kellene találni. Mindazok a szavak amelyeket ismerek a három dimenziós világhoz tartoznak. De ott több van. A tér és az idő fogalmával ellentétben kellene magamat kifejezni. Nem tudok Önnek teljes képet adni.”

A halálhír meghallása

Többen elmondták, hogy hallották, hogy az orvos, vagy más jelenlévők halottnak nyilvánították őket. Egy asszony, akinek korábban többször voltak szívpanaszai a következőket mesélte el: “Szorító fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha vaspánt szorította volna össze. Férjem és egy ott tartózkodó barátunk hallotta, hogy elestem és sietve jöttek a segítségemre. Hallottam férjemet, mintha nagy távolságból mondaná: “most halt meg”. És én is azt gondoltam: igen ez a halál.”

A béke és nyugalom érzései

Élményeinek kezdeti szakaszáról sok ember azt mondja, hogy rendkívül kellemes érzései voltak. Egy asszony, aki szívroham után került vissza az életbe, ezt mondja: “Egyszer csak olyan jó érzések töltöttek el, amilyeneket csak el lehet képzelni. Nem volt más csak béke, harmónia és tökéletes nyugalom. Úgy éreztem, minden bajom elmúlt és ezt gondoltam magamban: Ó, milyen csendes és békés minden, semmi se fáj.

A zaj

Nagyon sokan különböző, szokatlan hallási benyomásokat tapasztaltak. A hangok néha különösen kellemetlenek voltak. Így beszél egy férfi, aki altesti műtétje közben 20 percig “halott” volt: “Nagyon kellemetlen dübörgés jött a fejem belsejéből. Rossz érzés volt. Ezt a zajt sosem felejtem el.”
Némely esetben a hanghatásokat örvendetes zenei hangoknak érezték. Egy fiatalasszony, aki véralvadási zavarok következtében hajszál híján meghalt, arról a pillanatról tudósít, amikor összeesett: “Egyszer csak zenét hallottam, fenséges csodaszép zenét.”

A sötét alagút

A beszámolókból kiderül, hogy a zaj feltűnésével egy időben gyakran azt érzik, mintha egy “sötét termen” nagyon gyorsan kellene átrohanniuk. A térség meghatározásához különféle kifejezéseket használnak. Ilyeneket hallottam: barlang, folyosó, cső, bányaakna, zárt terem, völgy, tölcsér, alagút, vákuum, üresség, henger. Bár az emberek különféle kifejezéseket használtak, mégis ugyanazt a fogalmat akarták kifejezni e szavakkal.

Nézzünk meg két beszámolót, amelyekben az alagút játssza a főszerepet: “Helyi érzéstelenítés hatására nagyon heves allergiás reakció lépett fel nálam. Nem tudtam lélegezni, megállt a lélegzetem. Az első ami történt – hihetetlen gyorsan zajlott le: óriási sebességgel sodródtam keresztül egy sötét, fekete ürességen. Alagútnak is mondhatnám. Úgy éreztem, mintha sebesvonattal utaznék, annyira nagy sebességgel rohantam át ezen az alagúton.”

Egy asszony, aki közlekedési baleset következtében került közel a halálhoz, párhuzamot vont tapasztalata és egy TV-adás között. “A legnagyobb nyugalom és a legteljesebb béke, a legteljesebb félelemmentes érzés közben egy alagútban találtam magam – egy koncentrikus körökből álló alagútban. Nemsokára ezután láttam a TV-ben egy adást, amelynek címe, “Az időalagút” volt, ahol az emberek egy csigavonalú folyosón, alagúton az időben visszafelé mentek. Ez az ami az élményemmel a legjobban megegyezik.”

Testen kívül

Azok a személyek, akikkel beszéltem, élményük előtt semmiben sem különböztek az átlagembertől. A haldokló személyt ezért éri sok meglepetés a sötét alagúton való gyors áthaladáskor. De abban a pillanatban, amikor öntudatra ébred, a saját fikai testét kívülről pillantja meg, mintha az alakokat, eseményeket szemlélve ő maga a teremben kívülálló, idegen személy lenne. A saját alakját és az ott lejátszódó eseményeket úgy nézi, mint egy színdarabot, vagy filmet, továbbá még a jelenlévők gondolatait is érzékeli. Az ebben az élményben részesülők mindegyike felhívta a figyelmet az időtlenségre.

Álljon itt ízelítőül két beszámoló, amelyekben egyes személyek a “testenkívüliség” állapotában tartózkodtak.

Egy lány, aki autóbaleset következtében került testen kívülre a következőket mesélte el: “A környékről odaszaladtak az emberek. A kocsiban láttam teljesen összeroncsolódott testemet, de annak látványa semmiféle érzést nem váltott ki bennem. Mintha az a test valaki másé lett volna, olyan volt, mint egy tárgy. Tudtam hogy az az én testem, de teljesen közömbösen hagyott.”

A következő részlet egy asszony elbeszéléséből való, akinek megállt a lélegzete, amit az újraélesztés alkalmával működésbe hoztak. “Láttam, hogyan élesztettek fel. Nagyon különös volt. Nem lebegtem magasan. Úgy tűnt, mintha emelvényen állnék, alig magasabban, mint a többiek. Legfeljebb annyira, hogy a fejük felett éppen átláthattam. Megpróbáltam beszélni velük, de egyikük se hallotta hangomat. Senki sem figyelt rám.”

 Találkozás másokkal

Sokan elmondták, hogy az élményük közben, a közelükben más szellemi létezők jelenlétét észlelték. Ezek a lények vagy azért jöttek, hogy megkönnyítsék neki az átmenetet, vagy hogy közöljék velük, hogy még nem érkezett el haláluk órája, ezért vissza kell térniük anyagi testükbe. Egy asszony így mesél: “Ezt az élményt szülésnél tapasztaltam. Nehéz szülés volt, mert sok vért veszítettem. Az orvos lemondott rólam és megmondta hozzátartozóimnak, hogy haldoklom. Ám én egész idő alatt éber voltam és hallottam, amint ezt kijelentette. És akkor úgy éreztem, magamhoz térek. Egyszer csak észrevettem, hogy emberek vannak körülöttem, akik – úgy tűnt – a szoba mennyezetén lebegtek. Mindenki ott volt, akit korábbi életemben ismertem, akik már előttem meghaltak. Felismertem a nagymamámat és egy lányt iskolás koromból, valamint sok rokont és barátot. Éreztem, azért jöttek, hogy óvjanak és vezessenek.”

Más esetekben a szellemi lények, akikkel a haldoklók találkoznak a földi életből nem ismerősök. Néhány ritka esetben a beszélgetőpartnereim arra a megállapításra jutottak, hogy azok a lények, akikkel találkoztak, az ő “őrangyalaik” voltak. Egy férfinak az egyik szellemi lény azt mondta: “Életednek eddigi szakaszában én segítettelek, mostantól fogva másnak adlak át.”

A Fénylény

Az általam tanulmányozott közlésekben a leginkább bámulatba ejtő az az elem, amely az egyénekre a legnagyobb hatással volt: egy ragyogó fénnyel való találkozás. Ez a fény leírhatatlan fényessége ellenére semmiképpen se bántja a szemet, nem kápráztat, nem akadályoz abban, hogy jelenlétében más dolgokat is érzékeljenek. Szokatlan megjelenési formája ellenére egy személy sem kételkedett abban, hogy ez a fény élőlény, Fénylény. Ebből a lényből leírhatatlan szeretet és melegség árad a haldoklóra. A Lény megjelenése után, hamarosan felveszi a kapcsolatot – gondolati úton – a haldoklóval és kérdéseket tesz fel neki. Ezt bizonyítja egy asszony következő megfogalmazása: “A Lény hozzám intézett első szavai ezek voltak – mintha kérdezett volna: kész vagyok-e meghalni? És mit csináltam egész életemben, amit most megmutathatnék?”

Minden élményes megjegyzi, ezek a kérdések bármennyire is mélyrehatóak, mégsem lehet azt állítani, hogy szemrehányóak lennének. Mindnyájan állítják, hogy a Lény által feltett kérdések sohasem vádlók, vagy ledorongolók, mert nem számít, hogy milyen a válasz, utána is ugyanaz a korlátlan szeretet és megértés árad a Lényből mint előtte. A kérdéseknek az a célja, hogy életüket őszintén és alaposan gondolják át, nem előre megfogalmazott válaszokat akar hallani, hanem a megkérdezettet segíti, hogy ő maga jöjjön rá az igazságra.

Visszatekintés

A Fénylény megjelenése, vizsgálás és szó nélkül feltett kérdései egy döbbenetes képsort indítanak el, amellyel a Lény panorámaszerűen bemutatja a haldoklónak élete fontos eseményeit. Közben kiderül, hogy a Lény előtt az egyén egész élete kiterítve fekszik. Célja az, hogy a haldoklót ösztönözze arra, hogy életére visszaemlékezzen. Az emlékezés folyamatából a Lény kiemel néhány jelenetet, amelynek megfigyelését különösen ajánlja.

A visszatekintés rendkívül gyorsan megy végbe, amit az érintettek látomásszerű képzeletnek említenek, mégis azt állítják, hogy életüket lenyűgöző elevenséggel mutatja be, miközben a képek láttán érzelmileg és hangulatilag néha újból át is élték a jeleneteket.

Figyeljünk meg, ilyen szempontból egy jellegzetes közlést: “Amikor a Fény megjelent, első szava ez volt: “Mit tettél életedben, amit most megmutathatsz nekem?!” – vagy valami ilyen. Abban a pillanatban megkezdődött a visszatekintés. Ejha, hát ez meg mi? – gondoltam, amikor gyerekkorom jelent meg. Attól kezdve, egymás után gyakorlatilag életem minden egyes évét láttam kisgyerek-kortól egészen a jelenig. A képek úgy peregtek le, mintha kívülről, a valóságban láttam volna őket, rendkívül szemléletesek, színesek voltak – és hatásosak.”

Rá kell mutatni arra, hogy olyan beszámolók is elhangzottak, amelyekben a visszatekintés élményét a Fénylény megjelenése nélkül tapasztalták meg. Azokban az élményekben, ahol a Fénylény egyértelműen “irányítóként” volt jelen, a visszatekintésnek komolyabb meggyőző ereje volt.

 Határ vagy sorompó

Néhány esetben a résztvevők leírták, hogy halálközeli élményeik folyamán eljutottak egy helyhez, amit “határ”, vagy “választóvonal” szóval jelöltek meg. A különböző szereplők más-más kifejezést használtak, mint pl. túlsó part, ajtó, kerítés, vagy egyszerűen egy vonal. Elmondták, ha átlépték volna ezt a “határt”, nem térhettek volna vissza fizikai testükbe.

Íme egy beszámoló: Hirtelen egy hullámzó gabonamezőn találtam magam. A mezőn észrevettem egy kerítést és elindultam feléje. A másik oldalon észrevettem egy embert, aki szintén a kerítéshez közeledett, mintha találkozni akart volna velem. Hozzá akartam menni, de úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlanul visszahúz. Ugyanakkor láttam, hogy ő is megfordul és eltávolodik a kerítéstől.”

Visszatérés

Azoknak az embereknek, akikkel beszéltem, valamikor vissza kellett térniük élményeikből. Voltak olyanok, akik “haláluk” után néhány pillanat múlva kétségbeesetten kívánkoztak vissza anyagi testükbe és haláluk miatt bánatosak voltak. Amikor azonban a haldokló bizonyos mélységig jutott élményeiben, nem tetszett neki a visszatérés, sőt igyekezett ellenszegülni, nehogy vissza kelljen venni testi létformáját. Különösen érvényes ez azokra, akik találkoztak a Fénylénnyel. Egy férfi így mesél: “Ennek a Lénynek a közelségét sohase akartam elhagyni.”

Más személyek közölték velem, hogy biztonságban érezték magukat szokatlan, fizikai test nélküli állapotukban, mégis azon voltak, hogy visszatérjenek a fizikai létbe, mert befejezetlen feladataik voltak. Lássuk, hogy beszél erről egy több gyermekes családanya: “Gondolkoztam, hogy itt maradjak-e? Aztán megláttam a három gyermekemet és a férjemet. Mit tegyek? Nem könnyű elmagyarázni. Amikor a Fény jelenlétét éreztem, akkor tényleg nem akartam visszatérni. A családom iránti felelősséget nagyon komolyan vettem és abban a pillanatban is tudatában voltam ennek, így előbbre valónak tartottam, hogy visszatérjek.”
Mások úgy vélik, hogy a továbbélés engedménye “Isten” akaratából történik, vagy mert ők ezért imádkoztak, vagy mert az Isten, vagy a Fénylény őket különleges feladat betöltésére rendelte.

Néhány kevés esetben az érintettek olyformán nyilatkoznak, hogy saját akaratuktól függetlenül, mások szeretete és imája hozta vissza őket a halálból.
A testükbe való visszatérést, csak nagyon kevesen élik át tudatosan: “Nem emlékszem, hogyan kerültem vissza fizikai testembe. Úgy éreztem, mintha elűztek, vagy elaltattak volna – és aztán az ágyban egyszer csak felébredtem. A többiek még mindig ugyanazon a helyen voltak, ahol őket a testen kívüli állapotban láttam.”

Mások viszont emlékeznek arra, hogy élményük végén nagyon gyorsan, sőt gyakran egy rántással húzták vissza őket fizikai testükbe: “A mennyezet alatt lebegve láttam, hogyan élesztgetnek. Amikor az elektródokat a mellemre helyezték és testem megvonaglott, éreztem – mint egy kő esem bele a testembe. Aztán arra emlékszem, hogy a testemben felébredtem.”

Az élményekkel kapcsolatos különböző érzések felgyógyulás után bizonyos ideig még megmaradnak.: “Visszatérésem utáni első héten néha sírtam, mert láttam azt a világot, én viszont itt élek. Szívesen soha nem tértem volna vissza.” “Csodálatos érzéseket hoztam magammal, amelyeket ott kaptam. Ez az érzés több napig eltartott. Néha még most is érzem.” “Ezt az érzést akkor nem lehetett szavakkal kifejezni. Sohasem felejtem el, mindig gondolok rá.”

Felhasznált irodalom: Raymond Moody: Élet az élet után

Legújabb cikkek

Ezek is érdekelhetnek

A Látás művészete

A Látás művészete

Sok sportoló számolt be látásának döbbenetes erejű felfokozódásáról. Például John Brodie, az amerikai futball egykori kiválósága is megtapasztalta…

Baba Vanga – A legendás vak jósnő

Baba Vanga – A legendás vak jósnő

Baba Vanga nevét nemcsak parapszichológiai forrásokban emlegették, hanem a napi sajtóban is. A vak bolgár asszony személye manapság is igencsak foglalkoztatja…

Kalandozások a testen kívül

Kalandozások a testen kívül

Milyen érzés lenne, ha hirtelen azt vennéd észre, hogy a saját testedet kívülállóként szemléled, és egy távoli, külső…

Louis Antonio Gasparetto, a festő médium

Louis Antonio Gasparetto, a festő médium

Louis Antonio Gasparetto brazil klinikai pszichológus a kreatív médiumitás egyik legjelentősebb gyakorlója. Gasparetto festő médiumként szinte egyedülálló módon…

error:
Share via
Copy link