Egy távolbalátási technika segítségével léptek kapcsolatba az oroszok a földönkívüliekkel – állítja egy amerikai oknyomozó újságíró

George Knapp amerikai oknyomozó újságíró és UFO-kutató szerint, Oroszország egy titkos program keretében földönkívüliekkel lépett kapcsolatba – számol be a Mirror.

A szakértő szerint mindezt egy oroszok által kifejlesztett távolbalátási technika (remote viewing) alkalmazásával érték el, melynek során a földi tudósok kapcsolatba léphettek az idegenekkel.

Knapp azt mondja e pszichikus technika lényegében betekintést nyújtott a földönkívüliek elméjébe, s így arra is lehetőségük nyílt, hogy az idegenek technológiájának egy részét megszerezzék.

Az UFO-kutató férfi elmesélte, hogy az 1990-es években, oroszországi látogatása során, ő maga is szemtanúja volt az említett távolbalátási technika demonstrációjának.

A Jeremy Corbell oknyomozó filmessel készített podcastban Knapp úgy fogalmazott:

„Van egy gigantikus UFO-programjuk, ami kb 10 évig tart, majd egy másik projektre váltanak. Ezeknek a célja pedig, hogy megfejtsék, hogyan lehet lemásolni az idegen technológiát.”

George Knapp

Knapp azt is állítja, hogy oroszországi látogatása során találkozott Alekszej Jurjevics Szavin altábornaggyal, aki hajlott arra, hogy a nyilvánossággal is megossza a kutatási eredményeket:

„Mutatott nekem néhány oktatófilmet. Az egyiken például az volt látható, amint egy orosz tengerészt levisznek a hajó legalsó szintjére, majd megkérik, hogy azonosítsa a hajón kívüli haditengerészeti járműveket és azok pozícióját, mindezt úgy, hogy lehetősége sem volt bármelyik ablakon kinézni.”

„És nagyon pontosan meghatározta őket, hihetetlenül pontosan! – emlékszik vissza a kutató.

Savin Alekszej Jurjevics altábornagy

Az altábornagy többek között azt is elmondta Knapp-nak, hogy a kifejlesztett távolbalátási és egyéb pszi-technikákat a civilekkel, így például átlagos orosz háziasszonyokkal is megismertették.

„Volt ott egy nő, aki az orvosi diagnózisok felállítására specializálódott e technikák segítségével. Engem is átvizsgált a módszerével. Bár vannak dolgok, amiket ránézésre is kitalálhatsz egy másik emberről, anélkül, hogy médium lennél, de ő olyanokat is elmondott rólam, melyeket komoly orvosi felszerelések nélkül lehetetlen lett volna megállapítani, s melyekről csak én tudhattam.”

Néhány orosz háziasszony, akik állítólag részt vettek a projektben

Knapp elmagyarázta, hogy azok, akik elsajátítják ezt a távolbalátási módszert, arra is képessé válnak, hogy olyan lényekkel kommunikáljanak, akik nem a Földről származnak:

„Kivetítik a tudatukat a kozmoszba, aztán „belefutnak” valaki másba, „beszélgetnek”, esetleg információkat vagy képeket osztanak meg egymással. A betanított személyek pedig leírják vagy lerajzolják a látottakat, mondhatni egyfajta „csatornázásról” van szó.”

Oroszországban több állítólagos UFO-eset történt, ezek közül a legnagyobb visszhangot az 1989-es voronyezsi incidens váltotta ki. Az eset kapcsán a szemtanúk azt állították, hogy óriási robotszerű idegeneket láttak egy parkban kiszállni egy űrhajóból, sétálni, majd visszaszállni a járművükbe.

Pszi-képességek távolbalátás

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend