Dr. Courtney Brown – A tudományos távolbalátás

Valószínűleg Ingo Swann könyve a legjobb információforrás ahhoz, hogy megismerjük a modern távolbalátás eredettörténetét.

Ő fejlesztette ki az Egyesült Államok katonai szervezete által használt távolbalátási jegyzőkönyvek első formáját. Swann az Útmutató a természetes extraszenzorális erőről (Everbody’s Guide to Natural ESP) című könyvében elméleti áttekintést ad arról, hogyan működik a távolbalátás.

Nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a távolbalátásra vonatkozó nézetei csupán hipotézisek vagy elméletek. Swann eredetileg festőművész, emellett különösen tehetséges, született médium, de nem tudós. Elmélete nem más, mint intuitív módon keletkezett, értékes gondolatok halmaza.

Szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy a távolbalátásnak (abban az értelemben, ahogy én használom) semmi köze sincs, a televízióból vagy a bulvárlapokból ismert parapszichológiához.

A távolbalátás szigorú szabályok szerint felépülő, és a vele foglalkozó személyt erősen igénybe vevő tudományág, amely gondosan megtervezett jegyzőkönyvekkel dolgozik, és csak az tudja helyesen adatgyűjtésre használni, aki megfelelő kiképzésben részesült.

A tudományos távolbalátás

A távolbalátási kísérleti fejlesztések, finomítások útján vált módszerből tudománnyá. Kutatásaim során a távolbalátás gyakorlása közben tovább mélyültek az ezzel kapcsolatos ismereteim, technikai tudásom.

Az 1980-as években kifejlesztett, korszerű katonai módszernek az előnye a koordinált távolbalátással szemben, hogy megszüntette a földrajzi kódok használatában rejlő korlátozó hatást. A korszerű katonai távolbalátási módszerrel nagyobb mennyiségű, bár eltérő minőségű adatot lehet beszerezni, mint a koordinált távolbalátással.

ingo-swann
Ingo Swann

Figyelemre méltó tény, hogy vannak olyan magáncégek, amelyek katonai fejlesztésű módszereket használnak. Sőt, ezeket a módszereket gyakran különféle címkékkel látják el, attól függően, hogy ki használja őket.

A katonai eljárásokat oktató tanárom is átkeresztelte a módszert, de úgy tudom, a különféle néven ismert eljárások közel ugyanazok, mint amit az Egyesült Államok katonai szervezetének keretében fejlesztettek ki, és amit a mai napig használnak.

A tudományos távolbalátás (SRV= Scientific Remote Viewing) is a katonai fejlesztéseken alapul, csak annyiban tér el tőle, hogy más célra és másképp használják. Szerkezetében viszont teljes mértékben megegyezik vele.

Az SRV-t úgy fejlesztették tovább, hogy az használható legyen a távolbalátó személy és a telepatikus érintkezésre alkalmas lények közötti kölcsönös kommunikációra. A katonai területen alkalmazott távolbalátás mindig passzív ismeretszerzés volt, kommunikációs célokra nem használták. Amikor az SRV-t említem, akkor a korszerű, katonai fejlesztésű eljárásokat is értem alatta.

Az SRV olyan jegyzőkönyvek sorozatából, vagy mondjuk úgy eljárásokból áll, amelyek alapján feltárható a tudatalatti kommunikációja a tudattal, ily módon értékes információ áramlik a tudatosság egyik szintjéről a másikra. A tudatalattiból felszínre kerülő információt rendszerint intuíciónak. Ez valaminek a megérzését jelenti, amiről egyébként nincs közvetlen tudomása az egyénnek.

Például az anyák gyakran megérzik, mikor van bajban a gyermekük. Szívükbe hasít az érzés még akkor is, ha semmilyen konkrét információjuk sincs gyermekük állapotára vonatkozóan.

Általánosabban szólva, az intuíció téren és időn keresztül működik anélkül, hogy fizikai információ továbbadását tapasztalnánk. Az SRV rendszerbe foglalja az intuíció értelmezését, amit pontosan dokumentálnak, majd kielemeznek.

A tudományos távolbalátás során rögzítik a tudatalattiból érkező információt, még mielőtt a szokásos éber állapotban lévő tudat befolyásolhatná akár a racionalizálást, akár a képzeletet. a jegyzőkönyvek egy része hasonlít a távoli tárgyak lerajzolásához, amelyről terjedelmes irodalom áll rendelkezésünkre.

A célpontra vonatkozó információ leginkább a tudatalatti révén jut el a megfelelően kiképzett egyénhez. A távolbalátó leírja az információt a távolbalátó ülés folyamán, de közben szigorúan a jegyzőkönyv előírásaihoz tartja magát. Az SRV szabályai arra irányulnak, hogy a megfigyelő ne használja a tudatát, amíg a távolbalátó foglalkozás be nem fejeződik.

Hacsak egy kicsit is eltérnek a jegyzőkönyv menetétől, akkor a tudat belép a folyamatba. Ez viszont teljes csődöt jelent, mivel a tudat azonnal hozzálát az adatok értelmezéséhez, ami aktiválja a képzeletet. A tapasztalatok az mutatják, hogy ekkor torzulnak az adatok.

Az SRV legfontosabb alapszabálya, hogy az adatok addig nem kerülnek elemzésre, amíg azok áramlanak, illetve amíg a távolbalátó automatikusan minden benyomást, észleletet fel nem jegyzett. Enélkül a módszer nem lenne egyéb egyszerű fantáziálásnál.

A célpont kódjai

A tudományos távolbalátás mindig egy célpontra összpontosít. Szinte bármit a vizsgálat tárgyává tehetünk, amiről információt szeretnénk nyerni. Tipikus célpontnak nevezhetők a helyszínek, események, emberek, de sokkal nagyobb kihívást jelentő célpontokat is lehet választani.

A tudatalattinkhoz fordulunk ilyenkor, hogy a tudat számára is érthető módon nyerjünk információt. Az SRV-ülés (SRV= Scientific Remote Viewing=tudományos távolbalátás) meghatározott sorrendben végrehajtott lépések sorozatával kezdődik a célpont kódjainak felhasználásával.

A célpont fizikai kódjai helyett általában a célponthoz rendelt, véletlenszerűen kiválasztott, négyjegyű számokat adják meg kódként; a távolbalátónak nem kell tudnia, hogy a számok milyen célponthoz vannak rendelve.

A számjegyek kiválóan megfelelnek a célnak, de betűkkel is lehet dolgozni. A kódok persze nem a célpont földrajzi elhelyezkedésére utalnak, valójában értelmezhetetlenek a távolbalátó tudat számára.

Ha kódként számokat használunk, nem pedig mondjuk a célpont nevét, akkor ezzel megkönnyítjük a tudat és a képzelőerő távol tartását az adatgyűjtés folyamata során. Ezzel lehetetlenné tesszük a találgatást vagy az adattorzítás egyéb formáit.

Számtalan eset bizonyítja, hogy a tudatalatti mégis folyamatosan tisztában van a célponttal, annak ellenére, hogy csak számkódok formájában szerepel. A gyakorlatban a távolbalátó a kódokon kívül többnyire semmilyen más információt nem kap.

Ilyenkor tehát az alany a számkódok alapján megy végig a jegyzőkönyvön; úgy gyűjti az információt, hogy az ülés befejezéséig nem is tudja, mi a célpont.

A célpont kódjaira építve a távolbalátó az SRV szabályaihoz tartja magát az ülés folyamán. Ha a célponttal létrejön a mentális kapcsolat, egyfajta jel keletkezik. Az alany megtanulja megkülönböztetni a jelinformációt, vagyis a célpontból érkező információt a torzító hatástól (így például a képzelődéstől).

Az ülés végén közlik a távolbalátóval a célpontot, hogy összehasonlíthassa az ülés folyamán nyert adatokkal, és így visszacsatolást kapjon az adatgyűjtésre vonatkozóan.

Az SRV-jegyzőkönyv

Az SRV-jegyzőkönyv hét szakaszból áll, mindegyik fázis más jellegű információt nyújt a célpontról. az egyes szakaszok 1-től 7-ig következnek egymás után, bár nem mindig mennek el a hetedik fokozatig, ha az információra már valamelyik korábbi szakaszban fény derült.

Az SRV-jegyzőkönyv hét szakasza

1. szakasz

Az 1. és 2. fázist nevezzük “előkészítő szakaszoknak”, ezalatt épül ki a kapcsolat a megcélzott helyszínnel. Az 1. fokozatban a célpontról nyert információ – például, hogy valamely ember alkotta dologgal kapcsolatba hozható-e a helyszín – még meglehetősen nyers.

2. szakasz

Tovább mélyül a hellyel kialakított kapcsolat. Ebben a fázisban a célponttal összefüggésbe hozható színekre, a felszíni szerkezetekre, a hőmérsékletre, ízekre, szagokra, hangokra vonatkozó információt nyerünk.

3. szakasz

A célpontról vázlat készül.

4. szakasz

Intenzív kapcsolat alakul ki a célponttal. Ebben a fázisban a tudatalatti teljes erővel hozzálát a “probléma megoldásának”, megindul az információ beáramlása a tudatba.

5. szakasz

Lehetőség nyílik a részletek tanulmányozására, például egy szobában lévő berendezés megfigyelésére. Ezt a szakaszt gyakran kihagyják az SRV-ülés során, hacsak nem igényelnek közelebbi információt egy bizonyos konkrét tárgyra vonatkozóan.

6. szakasz

A távolbalátónak lehetősége nyílik arra, hogy távolbalátó képességével irányított felfedező útra induljon a cél helyszínén. Az alany korlátozott mértékben a tudatát is mozgósíthatja annak érdekében, hogy a tudatalatti speciális feladatokat hajtson végre. Ekkor kerül sor az időre és a földrajzi helyzetre vonatkozó adatok elemzésére. A korábbinál részletesebb rajzok is készülnek.

7. szakasz

A helyszínre vonatkozó auditív információt lehet nyerni, például elhangzik a hely neve.

A tájékozatlanságból eredő kritika

A távolbalátás kritikusai általában az irányító részvételével gyűjtött adatokat pellengérezik ki, azt állítva, hogy ezeket az adatokat az irányító előítéletei, értelmezése befolyásolta.

Véleményük szerint az irányító úgy vezeti a látó személyt, ahogy egyes terapeuták szándékosan vagy akaratlanul kézmozdulatokkal irányítják az autista gyerekek kommunikációját.

A kritika tulajdonképpen a távolbalátással nyert adatok hitelességét támadja. Ezek a vádak azonban meglehetősen gyenge lábakon állnak.

Ne feledjük, a távolbalátás révén nyert legtöbb adatot önállóan is le lehet ellenőrizni, ha azok földi célpontokra vonatkoznak. A jegyzőkönyvek elemzése során ez számtalanszor megtörtént.

Még egyszer: a leírtakat nem elhinni kell, ahogy az ember Istenben hisz; ezek az adatok egyszerűen vagy pontosak, vagy nem azok. Ha a célpontot fizikai úton képtelenség ellenőrizni, akkor önállóan és vakon bármelyik távolbalátó megvizsgálhatja, és megerősítheti.

Rendkívül csekély a valószínűsége annak, hogy 3. típusú vizsgálati körülmények között a távolbalátók mindegyike ugyanazt a dolgot látja: a szigorú feltételekkel lefolytatott, empirikus tudományos kísérletekre jellemző, a statisztikai adatokat megközelítő eredmények születnek.

Mindenkinek, aki valamilyen gyökeresen új felfedezést tesz, szembe kell néznie a kritikai visszhanggal. Pélául James Bruce felfedező, az európaiak közül elsőként lépett Afrika etiópiai területére.

Az 1700-as évek második felében tett felfedező útjain sok olyan dolgot tapasztalt, amit a kortárs britek egyszerűen nem hittek el. Az emberek hazugsággal vádolták, azt mondták, ilyen különös hely nem létezik. Etiópia ettől függetlenül létezett, és a későbbi felfedezők ugyanazt találták, mint James Bruce.

Nem sok ráció van abban, hogy Bruce-t hazugsággal vádolták. az emberek mégis így reagáltak, pedig nem volt olyan személyes tapasztalatuk, amit az övével szembehelyezhettek volna. Az egyetlen ésszerű megoldás, tapasztalatainak ellenőrzése lett volna.

A közvetlen tapasztalatokat nélkülözők hitetlensége természetes reakció. Ha valakinek a tapasztalataiban kételkedünk, nem az állítás lehetségességéről kellene vitázni, hanem utánajárva le kellene ellenőrizni.

error:
Share via
Copy link
Powered by Social Snap