Mintha csak egy visszatérő álom lenne, újra és újra feltettem a kérdést: hogy is kezdődött ez az egész ? Egy efféle kérdésre korábban felsoroltam volna az impulzusokat és az események sorozatát, amelyek odáig vezettek, hogy ténylegesen közvetíteni kezdtem a plejádiak üzeneteit, és itt meg is álltam volna.
A kérdés véget nem érő ismételgetése során azonban valamiféle energia örvénylett nyughatatlanul egész valómban, ahogy újra és újra átgondoltam a történetet.
Látóköröm kitágult, az események több irányból és párhuzamos idősíkokból érkeztek, hogy a rendeltetések szövedékévé álljanak össze.
Bátyám értelmi fogyatékos volt, s emiatt gyerekkoromban úgy éreztem, más vagyok,mint a többiek, megbélyegzett, kilógok a sorból. Fiatal értelmemnek rengeteg kihívást jelentett bátyám jelenléte, és a családunknak nagyon sok leckét kellett megtanulnia.
Csak nemrégiben történt, hogy a P-k – ahogy becézni kezdtem őket -arra ösztönöztek, nézzem meg újra gyermekkorom régi fényképeit, hogy újraalkothassam elképzelésemet arról, ki vagyok én.
Ebből a megközelítésből bátyám, Donald arcán mennyei szeretet tündökölt, és azt láttam, hogy minden egyes fotón a fény feléje hajolni látszott, és megvilágította őt. Nem is gondoltam rá eddig, hogy talán puszta léte is áldás volt az életemben.
Családunk lengyel származású anyai nagyanyám felügyelete alatt fedezte felhatárait. Babci életét méltóság és büszkeség szőtte át. Mint az 1900-as évek hatalmas méretű európai kivándorlásainak egyik úttörője, olyan földre került, ahol -ahogy neki mondták -, aranyburkolat fedte az utcákat.
Az ő hatására két bátyám, első húgom és én gyermekként játszva felfedezhettük a csodás földet, amely az ő birodalma volt. Neki köszönhetem az igazi szeretetet és általa tanultam meg a Föld szeretete iránti hódolatot.
Elmondta nekünk, hogy leánykori neve lengyelül azt jelenti: csillag. Tanításait a Föld szeretetéről később saját csillagkapcsolatom, a plejádiak hangján hallottam vissza.
Tizenéves koromban úgynevezett „másságom” vezetett el a metafizikus tanok felfedezéséhez. Kíváncsivá tett az a felismerés, hogy a realitást számtalan módon lehet értelmezni.
A hetvenes évek végén egyebek között a Seth-szövegekkel ismerkedtem, majd sok éven át foglalkoztam álombeli kalandjaim lejegyezésével, miközben oldalról oldalra ittam magamba a Seth-tanítást.
1987 augusztusában, majd hét hónappal később, 1988 márciusában röpke időre összeomlott körülöttem a realitás. Egy látszólag jelentéktelen múlt elkülönített és elraktározott eseményei törtek sikoltva a felszínre, türelmetlenül követelve, hogy vegyek tudomást róluk.
Mindkét alkalommal sokkos állapotba zuhantam, amikor a környezetemben lévő emberek megbeszélték egymással a földönkívüliek emberrablásairólszóló híreket.
Az első alkalommal valahogy átsiklottam az egész felett, de másodszor már a testem minden – vagy majdnem minden – addigi tapasztalatot meghaladó módon életre kelt.
Emlékek árasztottak el. A földönkívüliekről nyilvánosságra hozott adatok belopóztak az álomfeljegyzéseimbe, olyan igazságot hozva felszínre, amelyet nehéz volt feldolgozni.
Évekkel korábban, a nyolcvanas évek elején, amikor az új-mexikói Taosban laktunk, egy késő éjjel a hálószobámban három, ragyogó kék fényt árasztó lényt láttam. Akkor ez a kaland hatalmas pánikot váltott ki belőlem, ami egyáltalán nem jellemző rám.
Mivel nem volt semmiféle vonatkoztatási rendszer, amelyhez viszonyítva felmérhettem volna saját viszonyomat és biztonságomat ezzel az ismeretlen jelenséggel kapcsolatban, elraktároztam az eseményt a Seth ihlette álomfeljegyzéseimben, és otthagytam, mint a valóság egy meg nem magyarázott darabját. Ez az egész hirtelen már nem volt többé álom, pedig éveken keresztül ezen a címen biztonságos helyen volt a pszichémben.
A régi kérdés újra előbukkant. Az élet feljegyzéseinek mely kategóriájába tartozik az én személyes találkozásom ? Tényleg igaz volt ?
Ekkor a találkozás képe újra belém villant, hirtelen minden sejtem tudta, hogy a földönkívüliek valóban léteznek. Testem soha nem felejti el a három kék lénnyel történt találkozást, azt, ahogy lebegtek fölöttem, nyugtatgatva valami nyilvánvaló, de mégis leplezett megrázkódtatás után.
Az eszem felszólítást kapott, hogy fogja fel a történteket. Kihívás volt, hogy használjam ezt az élményt, és magamba olvasszam, hogy nyitottá tehessen arra, ami ezután következett.
Pár hónappal később, 1988. május 18-án a görögországi Athénban realitásaink a plejádiakkal hivatalosan is keresztezték egymást. Már csaknem három hete úton voltam egy vidám metafizikus társasággal, Egyiptom és Görögország templomaival ismerkedtünk.
A Nagy Piramissal kezdve végighaladtunk az ősidők emlékeinek kanyargó ösvényein, gyermeki ártatlansággal és naivitással, elvarázsolva a csendes kövekben elraktározott titkoktól.
Az út végén ellátogattunk az Akropoliszra és Delphoiba, és amikor egy hotel bárjában búcsúzkodtunk, valami kapcsolatfelvételre késztetett, arra, hogy menjek a szobámba, és csendben ülve képzeljem magam a Nagy Piramisban a Király Termébe.
Emlékszem, mennyire lelkesített az ötlet – úgy éreztem, ennek jött el az ideje, ráadásul az út hangulatába is beleillett. Felmentem a szobámba, és amikor már biztonságban éreztem magam, leültem egyenes háttal. Gondolatban visszatértem a Király Termébe, miközben „óm” hangokat zúgattam.
Azt mondtam magamnak, hogy tiszta csatornává akarok válni, most nyomban. Néhány röpke pillanat múlva kényszert éreztem arra, hogy megszólaljak. Mivel a késztetés egy, a sajátomtól eltérő, suttogó hang formájában kezdett érvényre jutni, elmém egy másik része – a racionális, a „készenlétben álló” rész – gondolatban kérdezgetni kezdte a beszélő hangot !
Ez az első kaland hatalmas mentális és lelki ügyességet kívánt részemről – beszéltem egy ismeretlennel, gondolatban kérdéseket intéztem hozzá, aztán figyeltem a válaszokat, hogy irányíthassam a társalgást.
Úgy fél óra múlva az ismeretlen közölte, hogy ők a plejádiak, de ez volt minden. Az egész társalgás nem tartott tovább egy óránál. Tisztán éreztem az erőket. Sok energia volt ott, és valami egészen kellemes, harmonikus kapcsolat alakult ki, válaszaik megnyugtattak, s ma már az egészre úgy emlékszem vissza, mint a bölcsesség és a béke érzésére.
Amikor kinyitottam a szememet, mély áhítatot éreztem. Létezik ez ? Vajon beléptem valahová azzal, hogy a mélyen gyökerező késztetéseimet követve az utolsó pillanatban csatlakoztam ehhez az utazáshoz, vagy túl mélyre merültem el a vágyak illúziójában, és az egészet csak álmodtam ? Mi a különbség ?
Na és a plejádiak ! Ez kezdettől fogva nyomasztott. Épelméjű ember nem hiszi el, hogy földönkívüliekkel kerültem kapcsolatba, és a nevükben beszélek. Ez azén hosszú évek során kialakított, csendesen radikális énemnek túl sok volt ahhoz,hogy elképzelhesse.
Micsoda belső káoszt váltott ki bennem, hogy követtem ezt a sugallatot ! Azóta megtanultam, hogy higgyek, és tiszteljem az engem mozgató energiákat. Most már képes vagyok arra, hogy kiolvassam azoknak a kezdeti sugallatoknak a történetét a saját születési horoszkópomból csakúgy, mint a plejádi horoszkópból.
Kapcsolatunk első hónapjában a P-k javasolták, hogy tanulmányozzam az asztrológiát. Vajmi keveset tudtam ezen ősi tudományról, a magasabb rendű tudás komplexitásáról és az iránta való elkötelezettségről, amely által megismerhető az univerzális nyelv és a rendeltetési kód.
Az aznap történt megnyilvánulás idejére érvényes születési horoszkópjukban a plejádok Napja a Bika csillagkép 25. foka 57. percénél áll. A Plejádok – vagyis a Fiastyúk – csillaghalmaza a Bika 28. fokánál van. Érdekes egybeesés.
Visszatekintve a kezdetekre, amikor ismerkedni kezdtünk egymással, nem figyeltem a trükkjeikre és a finom kis módszereikre, amelyekkel a saját valóságomat farigcsálták. El voltam foglalva azzal, hogy hozzászokjam a gondolathoz: kapcsolatban állok a földönkívüliekkel.
Találkozásaink, kapcsolatfelvételeink rendszeressé és egyre könnyedebbé váltak, kialakult köztünk a bizalom és a megértés. Testvérem, Karen, aki a segítségemre volt az üléseken, a kezdetektől fogva izgatottan várta a kijelölt időt, amikor leülök közvetíteni. Nem voltak kétségei, de ami engem illet, én kételkedtem, hogy valóban igaz-e ez az egész.
Azon vágyamtól vezérelve, hogy együttműködhessek, feltételekhez kötötten felajánlottam testemet és hangomat, hogy a kijelölt időpontokban használhassák. Kijelentettem azt is, hogy ha a plejádiak valóban léteznek, és nem okoz számukra nehézséget, hogy elvégezzék a munka dandárját, akkor a dolgokat úgy rendezhetik el, ahogy akarják.
Kissé önelégülten úgy határoztam, hogy semmi esetre sem fogom az időmet rájuk fecsérelni, ha nem adják kézzelfogható bizonyítékát jelenlétüknek. Ez a hozzáállás némelyek számára az ostobaság netovábbja lehet, de azok, akiknek már van némi tapasztalatuk ebben a birodalomban, tudják, hogy meg kell szabni a határokat.
Jó két hetembe tellett, mire elmélyítettem a kapcsolatot velük. Egy test-és szellemfejlesztő gyakorlaton történt meg, hogy elborított a plejádiak szeretethulláma, és a lelkembe vésődött az a felbecsülhetetlen érték, amelyet számomra tartogattak.
Megadtam magam. Végül azt is megértettem, hogy a plejádiak az első naptól kezdve titokzatos módon jelen voltak a világomban. Tanáraim lettek, a barátaim, akikre vágytam. Úgy látszott, közvetlen vonaluk van a szinkronicitás-impulzus játékokhoz, amelyek életre keltik az embereket és az eseményeket.
Miután soha nem voltam aggodalmaskodó típus, könnyen megtanultam a lazítást plejádi módra, miközben rajtam keresztül létrehozták a saját életüket. Minden irányból érkeztek emberek és lehetőségek.
Az volt a munkám, hogy kezeljem az energiáikat, azok fizikai kísérője legyek. Nekem kellett megtestesítenem mindent, amit tanítottak – szembesülnöm kellett a tanítottakkal, és átélni azokat.
Ma kellemes összhangban élünk, és az igazat megvallva sokkal inkább földönkívülinek érzem magam, mint embernek. Életre keltették a tanításaikat rajtam keresztül, az életem egy plejádi misztériumjátékká vált, amely révén többdimenziós lelkem szívdobogására tudtam hangolódni.
Nem állítom azt, hogy teljes mértékben tisztában vagyok mindazzal, amivel szembesültem. Néha elgondolkodom azon, vajon hányan léphettek már be az illúzió hasonló birodalmába.
Mélységes hálát érzek a lehetőségért, hogy szabadon kifejezhető életet élhetek ebben a gyorsan változó világban, és a kreatív önmegvalósításért, amely révén oly sokak életének értelmet adhattam, mert ez számomra nagyon értékes ajándék – a visszakapott kegyelem.
Felhasznált irodalom: Barbara Marciniak – Hajnalhozók – A Plejádok tanításai című könyve
