Ahol az istenek és az emberek világa összeér és egységbe forr, ott van a Föld középpontja, a Világ Köldöke. Ott fakad a forrás, amely táplálja és a fejlődéshez szükséges erővel ellátja az emberek világát.
Az ókori görögök számára a delphoi Apollón-szentély volt az a hely, ahol a föld és az ég összeér. Maga Zeusz határozta meg a Föld középpontját, mégpedig úgy, hogy egy sast küldött a Föld keleti határához, és egy másikat a nyugatihoz.
Aztán a két madár egyforma sebességgel repült visszafelé, és Delphoi felett találkoztak. Ezért áll a köldök formájú kő, az omphalosz mellett Apollón templomában két aranysas.
Apollón papnője Püthia, a delphoi jósnő volt. Egy föld alatti helyiségben, egy magas trónuson ült, belélegezte a föld repedéséből kiáramló gőzöket, és a jóslatok nyelvén, gyakran homályosan válaszolta meg a neki feltett kérdéseket.
Püthiában egységbe olvadt az istenek és az emberek világa, és neki volt köszönhető, hogy a napisten fénye világított a Földön. Ő volt a Világ Köldöke.
Más népek máshol keresték a Világ Köldökét. A régi kínaiak Pekinget tartották a világ közepének, ahol a Mennyei Birodalom egyik fia ült a császári trónon.
A császár volt az a földi, anyagi forma, amelyben a Jade-császár égi szelleme lakozott. Benne egyesült a földi és az égi világ.
Az inkák isteni népét 1000 körül említi először a történetírás. Állandóan költözködő, titkokkal övezett indián törzsnek írták le őket, akik eredetileg keletről jöttek, és fanatikusan keresték a cuzcót, a Világ Köldökét.
Az inkák aranyból készített napsugarat vittek magukkal, amelyet minden letelepedés alkalmával lefektettek a földre. Egy félreeső hegyi faluban, az Apurimac forrásánál, a napsugár elsüllyedt a földben.
Ez volt számukra a jel, amely megmutatta, hol van a Világ Köldöke. Így keletkezett Cuzco, a szent város; a neve egyébként azt jelenti, hogy „köldök”.
Négyszáz év alatt a hegyi falu a Tahuantinsuyu, a Négy Világtáj Birodalmának vallásos központja lett; lakói tudatában magában foglalta az egész, általuk ismert Földet, és a városon kívül semmi sem létezett a számukra.
A birodalom felett a Szapa Inka, a Nap fia uralkodott, isteni apja megbízásából. Az inkák meg voltak győződve arról, hogy megtalálták a Világ Köldökét, és az ebből fakadó, mély, isteni önbizalommal a kopár Andokot a Nap birodalmává varázsolták, ahol föld és ég, isten és ember egységbe forrott.
Az emberi köldök a mikrokozmosz, az emberi lény világának a középpontja. A köldökünkön keresztül növünk bele a kilenchónapos ciklus alatt az anyagi formák és jelenségek világába.
Kilenc hónapon keresztül a köldökzsinór köt össze bennünket a kozmikus anyával, és a Föld egy földi anya alakjában jelenik meg, aki kilenc hónapig táplálja az új, testileg és szellemileg is fejlődő emberi lényt.
Így nyer anyagi formát a földi anyaméhben egy új, „életre hívott” szellem. Az emberi köldökben is találkozik tehát az égi és a földi világ.
A köldök az a kapu, amelyen keresztül belépünk a földi világba. Ezért nem is annyira téves, amikor a kisgyermekek azt hiszik, hogy az anyjuk köldökén át jönnek a világra.
A megszületés után azonnal elvágják az újszülöttet és az anyját összekötő, fizikai köldökzsinórt, amely azonban nem jelenti azt, hogy ezzel a kozmikus anyához kötődő szoros kötést is elvágnák.
Ez az anyagi kettéosztottság csak látszat, mint bármi más az anyagi világban. A valóságban minden egy, és minden mindennel összefügg; az anya és gyermek közötti szellemi köldökzsinór is megmarad.
Ezért mondhatjuk, hogy az emberi köldök is omphalosz, amelyen keresztül találkozik egymással az istenek és a halandók világa, és ezért a létezésed középpontja is.
Ott keresd a Világ Köldökét, ahol a te világod köldöke van, és ha megtaláltad, nem számít, hogy Delphoiban, Pekingben vagy Cuzcóban helyezkedik-e el.
A Négy Világtáj Birodalma és a Nap Birodalma mindenütt jelen van, és mindenki, aki a dolgok egyensúlyát és a létezés középpontját kutatja, a Világ Köldökét keresi.
Aki így felfedezi magában a Világ Köldökét, ténylegesen megtapasztalja a makro- és a mikrokozmosz egységét, és felfedezi, hogy mi van fent, és mi lent.
