A Calingasta-völgy UFO-észlelései

A Calingasta-völgy egy tíz kilométer hosszú és négy és fél kilométer széles kiszáradt tómeder Argentínában, Boreal város mellett, a San Juan tartományban. A zónában gyakran észlelnek furcsa fényeket. Fehér fénygömbök teherautókat, személygépkocsikat követnek, zavarják a forgalmat.

Egy tanár elmondta Patricia Parente újságírónak, hogy teherautóval utazott haza, amikor ő és a vezető kis gyertyákra hasonlító fényeket pillantott meg a távolban. Nemsokára egy nagyobb fény tűnt fel a vezetőülés felett, amely lassítani próbálta a teherautót.

Egy sofőr és felesége egyszer éjszaka eltévedt a kiszáradt tómederben. A szemtanúk megesküdtek arra, hogy egy fehér fénygömb vezette ki őket az országútra.

Scott Corrales, aki 1998-ban megalapította a Hispán Ufológiai Intézet folyóiratát, összegyűjtötte a völgyekhez fűződő hiedelmeket is. Idős helybeliek szerint a fények mágikus „repülő csontok”, amelyek jó vagy kedvezőtlen eseményeket jeleznek előre.

Megsárgult krónikák szerint elhagyott bányák, földbe rejtett arany felett jelentek meg a spanyol megszállás idején. Babonás falusiak, buzgó hívők azt hiszik, hogy a „Luces del mal” (gonosz fények) szovetséget kötöttek az ördöggel, hogy megkaparintsák az aranyat.

Albudon lakosai egy hatalmas keresztet állítottak fel falujuk határában, hogy távol tartsák az alvilág erőit. A Cachaquies-völgy az Andokban UFO-k által szívesen látogatott hely. Gyakran észlelnek azonosítatlan repülő objektumokat a 2250 méterrel a tengerszint felett elterülő város, Cachi felett.

2008. májusban egy hírügynökség jelentette, hogy San Carlos lakosai egy körülbelül 40 centiméter magas lényt pillantottak meg, amely erőteret alkotva riasztotta el a hozzá közeledőket. Két szemtanú, Walter Lopez és Omar Ferlatti szerint a kosztümös lény mágneses sugarakat bocsátott ki. Ugyanabban az időben egy nagy UFO-t észleltek a tartomány más helységei felett.

Nem mindenki ijed meg a törpe látogatóktól. A bennszülöttek azt hiszik, hogy a látogatók jóságos manók. Pablo Villarubia, az okkult jelenségek kutatója a saltai Cafayete múzeumban egy múzeumőrtől, Elga Brabótól megtudta, hogy ő is látta az „El duende de Torna Coloradót”, melyről úgy tartják, egy „játékos ismeretlen teremtmény”.

2008. július 19-én El Tilmo arról tudósított, hogy Cachi lakosait egy óriás UFO ejtette ámulatba. Antonio Zuletta ufológus egy reggeli rádióműsorban interjút készített Evangeline Romeróval, az egyik szemtanúval.

A szemtanú szerint a korong alakú, fémesen csillogó objektum fehér, bíborpiros és narancssárga fénysugarakat bocsátott ki középső részéből. A focilabda nagyságú repülő szerkezet zajtalanul haladt délről észak felé.

Antonio Zuleta is megfigyelt egy lassú repülő objektumot hatezer méter felett az Andokban. 2001. június harmadikán a férfi és a felesége hegyoldali házukban tartózkodtak. Este kilenc óra körül egy zöld és piros fényeket kibocsátó objektumot vettek észre az Andok felett.

Az UFO körülbelül húsz perc múlva repült el. Az UFO-kutató videóra rögzítette az ovális objektumot. A felvétel külföldön is szenzációt keltett. Egy saltai UFO-kutató, alaposan megvizsgálta. Szerinte az objektum földön kívüli űrhajó volt, az égszinkék fénykévéket kisugárzó tárgy intelligenciára utaló manővereket végzett. Gyorsan fokozta, lassította sebességét, és időnként megváltoztatta az alakját.

Share via
error:
Send this to a friend