A 375-ös út – Ahol az UFO-k sűrűn megfordulnak

A 375-ös út az Egyesült Államokban,  Nevada államban található. A 93-as főútvonal mellett fekvő autóscsárdától indul, és a Warm Springs nevű kisvárosnál torkollik a 6-os főútvonalba.

A 98 mérföldnyi sivár aszfaltúton haladva – mely néhány órányira van csak Las Vegastól – olyan sokan észleltek már UFO-jelenségeket, hogy 1996-ban Nevada közlekedési minisztériuma Földön Kívüli Országútnak (Extraterrestrial Highway) minősítette a 375-ös utat, Bob Miller kormányzó pedig földönkívüli-barát útjelző táblákat adott át a hivatalos avatási ceremónia keretében.

Az “ET-út” Hiko és Warm Springs települések között vezet hegyi hágókon és sivatagi terepen. Nem mondhatni, hogy errefelé hatalmas lenne a forgalom, ugyanis az autópálya felügyelőség közleménye szerint, mindössze ötven gépkocsi ha áthalad erre naponta, kivéve amikor az UFO-k iránt érdeklődőknek évente kétszer rendezvényeket tartanak Rachelben.

Az itt lakók szerint a váratlanul feltűnő fénygömbök és egyéb furcsaságok az évek során, az UFO-fanatikusok Mekkájává tették a 375-ös országutat.

A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek ide látogatók, kíváncsiskodók, akik maguk is szeretnék megtapasztalni a különös felvillanásokat, és a többségük bizony nem elégszik meg a szokásos magyarázattal, miszerint e fényeket csak a közeli katonai támaszpont repülőgépei okoznák.

Az átadási ceremónia főszereplője, Bob Miller kormányzó szavai még mai is emlékezetesek:

“Ha a földönkívüliek visszatérnek, jó lenne, ha ide, Nevadába jönnének. A legtöbben mikor az égre tekintenek, barátot vagy ellenséget látnak. Én nem. Én intergalaktikus turistákat látok.”

A Fekete Postaláda

Fontos még szót ejteni a híres Fekete Postaládáról, mely szintén ezen az úton található, méghozzá az 51-es körzet felé vezető leágazásnál. A helyi legenda szerint ez a bázis levelesládája , mások pedig gyakran azzal viccelődnek, hogy az idegeneknek lehet itt üzenetet küldeni.

fekete postaláda

Egy biztos, ez is kihagyhatatlan célpontja a téma szerelmeseinek, akárcsak az út menti fogadók, ahol “űrlény-burgert” rendelhetünk, hosszasan cseveghetünk olyanokkal, akik már sok mindent tapasztaltak, illetve “UFO-néző körútra” is befizethetünk.

A 375-ös útnak filmes vonatkozása is van. A Twentieth Century Fox nagyszabású ufós mozijának, a Függetlenség Napja című filmnek a reklámkampányában is szerepet kapott a mára már legendássá vált útszakasz.

Legújabb cikkek

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

Magyarország erőhelyei és a Pilis-rejtély

2022-12-086 perc olvasási idő

Spirituális szempontból erőhelynek nevezzük azokat a helyeket, ahol érezhető módon erősebb életenergiák vannak jelen. Ha tehetjük, keressük fel…

Ezek is érdekelhetnek

error:
Share via
Copy link