UFO-k és földönkívüliek

Az Eltérítés projekt

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Az eltérítés áldozatai többször beszéltek elektroenkefalográfról, röntgenről és MRI-ről, (azaz mágnesességen alapuló számítógépes agyvizsgálati módszer), továbbá egyéb technikákról, majd elmesélték, hogy ezen vizsgálatok után parányi idegen tárgyat ültettek beléjük.

De ezek az implantátumok vajon az idegen technológia bizonyítékául szolgálnak?

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején egy Jose Delgado nevű kiváló idegorvos kifejlesztett egy stimoceiver nevű szerkezetet, ami pici elektródákból állt, s frekvencia modulált rádióhullámokon keresztül képes volt elektronikus jeleket kisugározni, illetve felfogni.

Ha ezt beültetik az agyba például a sinus cavitison keresztül – az eltérítés megszokott forgatókönyve szerint – akkor ha a rádióhullámok aktiválják, komoly stimulánsként fog működni. Manapság már modernizálták ezt a szerkezetet, mikrohullámú impulzusokkal működik, így meglepően nagy távolságokból lehet befolyásolni az alany aktivitását.

Jelenleg nem az a kérdés, vajon alkalmaznak-e a hadsereg kutatói ilyen miniatűr eszközöket, a lényeg az, hogy egyáltalán már léteznek ilyesmik, az emberi/földönkívüli technológia részei, ami feltételezhetően fényévnyi távolsággal van lemaradva a földönkívüli látogatóink által birtokolt szerkezetektől.

Ha az idegenek valóban kísérletezni akarnának az emberekkel, a fejlett civilizáció által gyakorolt eltérítés forgatókönyve tényleg ilyen ősi szerkentyűket tartalmazna? Vagy valaki más felelős ezekért a kísérletekért? Valaki, aki sokkal földibb annál, hogy az idegenek idejéből származó technológiát alkalmazzon?

Talán a hadseregről van szó. A kormány által fizetett tudósokról, akiknek a nem halálos fegyver kifejlesztésére irányuló kísérleteik kikerültek az olyan laboratóriumok, mint az új-mexikói Los Alamos vagy a texasi Austinban lévő Institute of Advanced Technology falai közül. Van min elgondolkodnunk…

A kérdéshez is hozzátartozik, hogy számos eltérített regressziós hipnózis alatt nemcsak arról számolt be, hogy egy űrhajó fedélzetére vitték, hanem arról is, hogy földalatti katonai bázisra került, s gyakran itt hajtották végre az implantátum beültetését.

Jelenleg is két olyan esettel foglalkozom, amelyben katonai személyzet szerepel. Angol katonai személyzet. A történeteik hátborzongatóak. Mindkét társaság meglehetősen zavarba jött attól, amire emlékezni véltek. A sokkal színesebb eltérített-beszámolók gyakran szólnak az automataszerű, nagy, kerek szemű, kis szürke teremtményekről, akik egyaránt ostobának és érzelemmentesnek látszanak.

De a magasabb termetű, sokkal emberibb külsejű idegeneket úgy írják le, hogy sebészi köpenyt viseltek, képesek beszélni az eltérített anyanyelvén, bizonyos esetekben egyenesen szleng kifejezéseket használnak.

Bár a fejlett technológiával rendelkező idegeneknél egyáltalán nincs kizárva, hogy elsajátítsák az emberi nyelvet, a helyes kiejtést, a szófordulatokat stb, mindazonáltal ezek a vallomások nem bizonyítják azt, hogy a humanoidok tulajdonképpen emberek és nem idegenek. Mivel a beszámolókban szerepel, hogy a műtétet földalatti katonai bázison hajtották végre, ésszerű következtetésnek tűnik, hogy a humanoidok a katonai személyzet tagjai közül kerültek ki, többnyire a hadsereg kebelében működő, kormány megbízatást teljesítő tudósokról lehet szó.

Ez a feltételezés nem is annyira nevetséges, mint elsőre hangzik.

Ha a katonaság valóban a stimceiver tökéletesítésén dolgozik, tevékenységére nem is találhatna jobb fedőtörténetet, mint az idegenek által végrehajtott eltérítést. Milyen jobb álruhába lehetne öltöztetni azt a szupertitkos fekete hadműveletet, hogy a valódi eltérítők a katonák, és tudósaik ültetik be az implantátumokat?

Egyáltalán kinek jutna ez az eszébe? A komoly paranoiában szenvedőktől eltekintve ki gyanítaná, hogy ilyen mértékben képesek megsérteni az emberi jogokat?

Más részről, ha valóban létezik egy olyan kalóz idegen faj, amely szoros kapcsolatban áll az élet árnyékos oldalán elhelyezkedő katonasággal, és mindkét fél genetikai kísérleteket végez az emberekkel, akkor a fedőtörtének igencsak megállja a helyét, s a hadseregnek nem kell kiötölnie valami más sztorit. Sokkal bölcsebb elrejtőzni a létező dolgok mögé és mindent ráfogni az idegenekre.

eltérítések
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend