A „zóna”. Van, ahol ez a szó már a köznyelv részévé vált, a csúcsteljesítmény pillanatainak megjelölésére szolgál. „A zónában volt az illető.” Sokszor halljuk, olvassuk ezt a kifejezést, elsősorban a sporttal kapcsolatban.
A „zóna” az az állapot, amikor tényleg minden bejön, amikor az ember úgy érzi, mintha robotpilóta vezetné a csúcsteljesítmény eléréséhez, és ez mindenféle szellemi vagy fizikai tevékenység közben előadódhat.
A költők, ha mélyen ihletett állapotba kerülnek, és könnyű kézzel, bőségben teremtik a szépséget, a „zónában” vannak. A nagy szónokok, ha igazán jól sikerül megszólalniuk, szintén a „zónában” vannak.
Eljuthatnak ide a zeneszerzők is, és ilyenkor időtálló klasszikusok kerülnek ki a kezük alól. Minden munka, minden tevékenység, légyen bár mégoly köznapi vagy alantas, megemelkedhet a zóna titokzatos megjelenése által, ilyenkor az átlagosnál magasabb színvonalú teljesítmény születik.
Aztán — ugyanolyan gyorsan és titokzatosan — elmúlik az egész. A lehetőség azonban, hogy mire lehetünk képesek, arra sarkall, hogy újra meg újra visszatérjünk. A legtöbb ember számára a zóna élménye igen ritka, véletlenszerű esemény, amely egyszer csak ott van, mintegy a derült égből. És ugyanolyan hirtelen véget is ér.
Azok számára, akik valamiféle kiszámíthatatlan, isteni kegyelemként élik át ezeket a különleges alkalmakat, a csúcsteljesítmény elérése mindig ritka élmény marad. Azok azonban, akik a valóság felszínénél mélyebbre akarnak tekinteni, létezik egy termékeny terület, az a hely, ahol a zóna állandóan hozzáférhető, ha tudjuk, miként férjünk hozzá.
Ugyanezen a területen található a szinkronisztikus események (a jelentős véletlenek) világa is. E tartomány felderítéséhez az az első lépés, ha tudatosítjuk, hogy létezik. Csak így válhatunk fogékonnyá a világban létező információnak erre a szeletére.
A valóság fel-színét, az explicit rendet, ahogy David Bohm kvantumfizikus (Einstein tanítványa és a holográfia elméletének egyik megalkotója) nevezi, eltorzítja az ego és a tudatos elme, amelyben állandóan kergetik egymást a gondolatok.
Az implicit — vagy rejtett — rend az érvényes valóság területe, a tiszta tudatosságé. Sogyal Rinpoche, a Tibeti könyv életről és halálról című híres, klasszikus mű szerzője úgy nevezi ezt: az elme természete, a Rigpa. G. I. Gurdjieff számára ez volt a lényeg.
Az implicit rendhez, ahol igazi lehetőségeink rejlenek, egyetlen tudatos kapcsolat áll rendelkezésünkre: az érzékeinken keresztül. A tiszta, torzításmentes, alapvető, tudatos érzékelés lehet az ösvény, amelyen megközelíthetjük ezt a megfoghatatlan, rejtélyes helyet: a „zónát”.
A zóna, mint látni fogjuk, több tényező együtthatásában rejlik. Ez az együtthatás, jóllehet néha véletlenül áll elő, szándékosan is kiváltható. Ha tudjuk, mit hangoljunk össze, és hogyan, akkor megtisztíthatjuk érzékelésünk előtt az utat, eljuthatunk a „zónának” nevezett birodalomba.
A Zóna közös nevezői
A zónaélményeknek sok közös ismérvük, közös nevezőjük van, ezt az ilyen eseményekről szóló beszámolók, leírások sok éven át tartó elemzése után bízvást leszögezhetjük. A hasonlóságok között szerepel a könnyűség érzése, az erősen összpontosított figyelem, a jelen pillanatba való tökéletes belehelyezkedés, és a gondolatok, a technikai megoldásokra vonatkozó elképzelések teljes „kiüresedése”.
Az élmény olyan, mintha valamiféle robotpilóta lépne működésbe, és rendkívül magas színvonalon végezné az irányítást. A csúcsteljesítményt elért sportolók, ha a verseny után megkérdezzük őket, gyakran válaszolják azt, hogy „nem gondoltak semmire”.
Ez pedig azt jelenti, hogy sem negatív, sem pozitív gondolat nem járt a fejükben. Vajon lehetséges-e, hogy a fellépés, a teljesítés előtt tapasztalt „lámpaláz” nem is a fellépéstől való félelemből származik, hanem az odáig vezető lépésekből — hogy a gondolat- és cselekvés-sorozat eredménye?
Más szóval: a száguldó gondolatok és a megszokott, beidegződött, szertartássá vált fizikai cselekedetek talán összeadódnak, és ahogy ezek fontossága nő, úgy nő a feszültség is.
A zónaélmény elősegítésének egyik fontos technikája az, hogy leltárt készítünk a fennálló körülményékről. Ehhez nem kell mást tennünk, mint minden csúcsteljesítmény (vagy „zónaélmény” ) után megjegyezni a lehető legtöbb részletet — bármilyen apróságnak tűnjék is –, ami az esemény előtt, közben vagy közvetlenül utána előfordult.
Idővel egész kis listát állíthatunk így össze, s az ebben szereplő tételek között megkereshetjük a közös nevezőket. Ilyenformán lehetőségünk nyílik újrateremteni a zónaélmény táján előforduló körülmények legtöbbjét vagy éppenséggel mindegyiket.
A lehető legtöbb közös nevező felsorakoztatásával a szó szoros értelmében „bedíszletezhetjük a színpadot” a zóna megjelenéséhez.
Mindenki hallott már a híres sportolók, előadóművészek különféle „babonáiról”: a „kabala” ingekről, nyakkendőkről, érmekről, szerencsét hozó mozdulatokról, sőt egyszer-kétszer talán mi magunk is folyamodtunk hasonló babonához.
Ilyenkor valójában nem tettünk egyebet, mint hogy a babona által megpróbáltuk újra előállítani a korábbi siker körülményeit. Az ilyen, korábbi sikeres teljesítmények idején jelen lévő, felszíni közös nevezők a „régi barátok” — felsorakoztatása azt eredményezheti, hogy kényelmesebben érezzük magunkat, és önbizalmunk fokozódik.
Ha pedig — időt szánva a dologra, és figyelmet szentelve a részleteknek — több ilyen közös nevező tudunk feltárni és a felkészülés körülményei között újra megjeleníteni, ezzel előnyünkre „cinkelhetjük a kártyákat”.
Van más módja is annak, hogy a teljesítés körülményeinek hasznát vegyük. Megtehetjük például azt is, hogy gyatra teljesítmény után is megjegyezzük a közös nevezőket, és a későbbiekben igyekszünk kizárni ezeket a fennálló körülmények közül.
Az események utólagos áttekintésével felszámolhatjuk a lényeg elszigeteltségét, az összes körülmény figyelembevételével egyetlen eseményként tekinthetjük az egészet, és az egyes részleteket pozitív vagy negatív előjellel láthatjuk el.
Idővel valóságos tárházat hozhatunk létre az olyan, meghatározó jellemzőkből, amelyek nagy befolyást gyakorolnak valamely esemény kimenetelére.
Csak arról ne feledkezzünk meg, hogy nem egy, nem is kettő, hanem nagyon sok apró részlet befolyásolhatja a teljesítmény egészét. Nem jó, ha mindent a kabalamacira bízunk.
A Zóna elemei
A zónaállapotra a megfigyelések szerint mindig jellemzőek bizonyos mozzanatok. A zónaélmény esettanulmányaiban azonos, ezért univerzálisnak tekinthető leírások találhatók, ugyanúgy, mint a halálközeli élmények esetében.
A zóna összetevői ezek szerint a következők:
1. Jó fizikai közérzet (egészségesnek, életerősnek érzi magát az ember)
a) magas energiaszint érzése
b) az idegrendszer nyugalmi állapota
c) rendkívüli egyensúly érzése
d) könnyűség érzése
2. Jó tudati közérzet, éberség
a) fokozott érzékeléssel kísért szellemi éberség
b) gyors és pontos felidézés
c) felfokozott kreativitás
3. Tiszta, rendkívüli mértékű összpontosítás
a) a jelenbe való tökéletes belehelyezkedés képessége
b) agyi egyensúly
c) jellegzetes agyhullám minták
A következőkben a zónának e három ismérvét a velejárókkal együtt alapos vizsgálatnak vetjük alá. Sőt: ezek képezik a velejét az emberi teljesítmény új lehetőségének, annak a lehetőségnek, hogy beléphessünk a zónába, és nemcsak különleges, ritka isteni kegyelem révén, hanem meghatározott cselekvések és kölcsönhatások eredményeképpen.
A Zóna első ismérve: Jó fizikai közérzet
Az első alkotóelem a jó fizikai közérzet az ember életerővel teltnek, egészségesnek érzi magát , ennek tanújelei a magas energiaszint érzése, az idegrendszer nyugalmi állapota, a rendkívüli egyensúly, összeszedettség érzése és a könnyűség érzése, majdnem mintha lebegne az ember.
Nem lehet meglepő, hogy a tartós fizikai csúcsteljesítményhez egészségre és életerőre van szüksége az embernek.
Mindenfajta sporttevékenység közös nevezője az edzés, a kondíció. Ha az egészség, a fizikai állapot az átlag alatti, akkor nagy valószínűséggel a teljesítmény is átlag alatti lesz.
A zónaélmény bekövetkezhet alacsonyabb szintű egészségi állapotban is, rendszeres előfordulása — és természetesen az akaratlagosan elért csúcsteljesítmény is — csak jó egészségi és edzettségi állapotban elképzelhető.
Ennek igen egyszerű oka van: az energia. A zóna élményére az energiával feltöltött, „energikus” állapot jellemző. Sok élsportoló, amikor csúcsteljesítményeiről beszél, azt mondja, hogy közben rendkívül energikusnak érezte magát, annak ellenére, hogy láthatóan a fizikai kimerültség állapotában volt.
Tény, hogy az ülő életmód alacsony energiaszintet eredményez, a napi rendszerességgel végzett testgyakorlás pedig, ha nagyon kímélő gyakorlatokból áll is, fokozza az ember állóképességét, általános energiaszintjét, javítja egészségi állapotát.
A sportolók edzésének másik közös nevezője a különleges étrend. A különféle sportágakhoz javasolt étrendek különböznek ugyan egymástól, de mindegyikben megtalálhatók azok az elemek, amelyek hozzájárulnak az energia, az erő, a gyorsaság és az állóképesség optimális szintjének eléréséhez.
Bizonyos sportágak (például a golf és a biliárd), valamint némelyik különleges tevékenység (például a sebészet) stabil idegrendszert és a motorikus funkciók feletti tökéletes uralmat követel. Ebben a tekintetben a megfelelő kondíció és a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás erős pozitív hatást válthat ki.
Ezzel szemben annak a dohányosnak, aki semmiféle testgyakorlást nem végez, és nem figyel arra, hogy mit eszik, valószínűleg gyengül a motoros funkciók feletti uralma, és több mint valószínű, hogy „ideges” ember válik belőle, ami bizony a motorikus ügyességet igénylő tevékenységek esetében komoly hátrányt jelent.
A különleges gyakorlatoknál is fontosabb azonban a következetesség. A hivatásos erőnléti edzők természetesen különleges programokat állítanak össze, az egyéni tulajdonságok és az adott tevékenység figyelembevételével, de az erőnlét, a fitnesz kulcsa valójában a gyakorlás rendszeressége.
A mindennapos, tíz-tizenöt perces séta az egyik legegészségesebb dolog, amit az ember tehet. Ez az egyszerű gyakorlat hozzájárul a testsúly szabályozásához, a szív és a keringés karbantartásához, az elme élesítéséhez.
Mindez fokozza a „létezés egyensúlyát”, ami összefüggésben áll a központosítással. A rendkívüli központosítás is olyan mozzanat, amelyről rendszeresen beszámolnak azok, akik megtapasztalták a zóna élményét.
Ez a fogalom nemcsak a fizikai kiegyensúlyozottságot jelenti, hanem az elme, a szellem egyensúlyát is. Ha zaklatott, zűrzavaros helyzetben az embernek van egy nyugodt, szilárd középpontja, ahová visszavonulhat amelyre támaszkodhat, az sokat segít abban, hogy „játékban maradjon”, feltöltse készleteit.
Szöges ellentétben áll ez a görcsös akaratra épülő, végletekig elszánt hozzáállással, ami idő előtti kimerüléshez vezet. A fizikai központosításhoz hozzátartozik az optimális egyensúly beállítása. Az egyensúlyérzék fejleszthető; a fizikai egyensúly megtalálásának része, hogy az ember a test súlypontjára összpontosítsa figyelmét.
Ez a pont körülbelül kétujjnyira a köldök alatt található. Ha tudatunk fókuszát erre a pontra irányítjuk, ezzel elvonjuk figyelmünket a fejről és a mellkasról, ezért a test egyensúlyi helyzetének meghatározásában kevesebb szerep jut a felsőtestnek.
A „középponttudat” kialakítása az egyensúlyjavító hatás miatt az egyik legelső dolog, amit a harcművészetekben megtanul az ember. Sok harcművészetben az egyensúly központi szerepet játszik.
Sőt az alapos vizsgálat minden fizikai tevékenység esetében azt igazolja, hogy a jó teljesítményben komoly szerepe van a biztos egyensúlynak.
A zónaélményről szóló beszámolókban általánosan emlegetett érzés a könnyűség. A nagy futballisták szinte siklanak a pályán, és ugyanez a bámulatos mozgékonyság a legjobb teniszezőkön is megfigyelhető.
Muhammad Ali híres jelmondatát „szálldosok, mint a pillangó” tökéletesen igazolva látták azok, akiknek volt szerencséjük fénykorában a szorítóban látni őt.
Egyes táncosok és kosárlabdázók mintha fittyet hánynának a gravitációra, ihletett mozdulataik közben valósággal repülni látszanak. A játék örömébe belefeledkezett gyerekeken is megfigyelhető, milyen könnyedén szedik a lábukat.
Az edzettség és a megfelelő étrend természetesen szintén szerepet játszik ebben a „könnyűségben”, de azért nem csak ebből áll az egész. A tánc (különösen az energikus, vad táncok) által is fejleszthető a könnyedség, a mozgékonyság, és közben a szervezet olyan vegyi anyagokat bocsát ki a vérkeringésbe, amelyek elősegítik „a szellem fölemelkedését”.
A Golf in the Kingdom című könyvben egy pszichiáter kijelenti: Testgyakorlás és vad táncok által egész osztályokat lehetne felszabadítani az elmegyógyintézetekben.
Az ihlet (mint például a zenei vagy az irodalmi ihlet) és a hirtelen, váratlan felismerés olyan, mint amikor jó hírt kap az ember — mint amikor az ember hosszú távollét után viszontlátja szeretteit; ennek nyomán előállhat az a helyzet, amelyben „kijön a lépés”.
Az öröm katalizátorként szerepelhet a könnyűség érzésének bekövetkeztében, márpedig örömöt mindenfelé találhat az ember, ha tudja, hogyan keresse. Megtalálhatjuk a természetben, megtalálhatjuk más emberekben, és ami a legfontosabb, megtalálhatjuk önmagunkban is. A hatvanas években volt egy dal, amelynek címe ezt hirdette: „Az én csodája”.
A Zóna második ismérve: Jó tudati közérzet, éberség
Ezek a fizikai állapotok vezetnek el a zóna második felismerhető eleméig: a jelek szerint a zónaállapot bekövetkezésének és — ami még fontosabb — belső szerkezetének szükséges építőkövei. Ez a második alkotóelem a jó tudati közérzet, az éberség, az éleslátás állapota, amelynek kísérőjelenségei: a fokozott érzékeléssel kísért szellemi éberség, a gyors és pontos felidézés, és a felfokozott kreativitás.
És mindezeken túl a reményteli várakozás érzése: az imaenergia. Aki képes befelé fordulni, sohasem válik a külső zűrzavar áldozatává. Ezért fontos meditációs gyakorlatra szert tenni: hogy mindig legyen egy szilárd, nyugodt központ, ahová visszatérhetünk, egy különleges hely, ahol biztos révbe érhetünk, ha az élet tengerén viharok dúlnak.
Ebben a középpontban örömöt és békességet találunk, és együttérzést fejleszthetünk ki, amelyet a gyakorlatba is átültethetünk. A mondás szerint az ostoba önző ember csak önmagára gondol; a bölcs önző ember viszont csak másokra gondol. A karma ugyanis mindenképpen az ő fejére száll vissza.
Ha van egy ilyen különleges hely, akkor minden szellemi tevékenységet könnyebb megszervezni és levezényelni, s ekkor, paradox módon, a fizikai tevékenységek minősége is javul. Az elme működése közvetlen hatást gyakorol a test teljesítményére.
A tudat kezdet és vég nélküli folyama karmikus hatást gyakorol a szamszára fizikai megnyilvánulására. (Szamszára: „áthaladás”; szanszkrit szó, a születés, szenvedés és halál vég nélkül ismétlődő körforgása, amelyet a karma tart mozgásban. )
E gondolatok vezetnek el tehát a jó tudati közérzet és éberség birodalmába. Fontos észben tartani, hogy a tudat befolyásolja ugyan a testet és a test befolyásolja a tudatot, de igazából a mentális technikák ismerete és alkalmazása az, ami „a jó irányba gurítja a labdát”, és ami még fontosabb, ez fordíthatja vissza a gyatra teljesítményt eredményező tendenciákat.
A tudat ébersége is jellemző a csúcsteljesítményekre. Az ember ilyenkor egyetlen pillanat alatt képes helyes döntéseket hozni, tudatossága felfokozódik, kitágul, érzékszervei élesebben, pontosabban közvetítik a valóságot.
Ennek az állapotnak ellentéte a zavarodottság, a tétovázás, a lassú vagy „tompa” gondolkodás. Az éberség állapota nemcsak a testi edzettséget és a jó minőségű pihenést befolyásolja, hanem az érzékszervi észlelést is, amennyiben pontos jelzéseket követel tőle.
Az érzékszervek edzése tehát mentális folyamatainkat is javítja. Hogyan edzhetjük érzékszerveinket? Ennek egyik módja természetesen az, hogy vigyázunk a receptorok tisztaságára, egészségére, óvjuk a fertőzéstől, a betegségektől.
Például: a szembetegség vagy a szemünkbe került szennyeződés korlátozza a látás funkcióját, ennélfogva az agyunk pontatlan, torz érzékleteket kap. Az érzékszervek edzésének másik módja az, hogy apró lépésekben fokozzuk érzékelési képességüket.
Ezt a kevéssé ismert technikát egyes ezoterikus csoportok (például a nindzsák) évszázadok óta gyakorolják, mert közvetlen, gyakorlati módszert kínál az emberi teljesítőképesség fokozására.
Az apró lépésenként való érzékszervjavítás technikája – a hallás példáján bemutatva — a következő. Az ember a fokozatosság elve alapján sokat tágíthat hallási tartományán.
Kezdjük azzal, hogy tízméteres átmérőjű körben igyekszünk meghallani mindenfajta hangot. Napjában többször gyakoroljuk, hogy ezen a viszonylag szűk területen érzékelünk minden apró neszt, legyen bármilyen csekély vagy jelentéktelen.
A legtöbb ember számára naponta háromszor húszpercnyi gyakorlás elég ahhoz, hogy az adott területen valóban minden apró zajra figyelmes legyen. Már kevés gyakorlással is meglepődünk, mennyi váratlan zaj vesz körül bennünket.
Két hét múlva az érzékelés körét kibővíthetjük harminc méterre, és így tovább; „hallóizmaink” minden ilyen tágításkor edzettebbé válnak. Tudományosan dokumentált kísérletek során sikerült a kísérleti alanyok hallását annyira kifejleszteni, hogy két ember beszélgetését 300 méteres távolságból is hallották — ez az emberi hallás általánosan elfogadott „határa”.
A látásunkkal is elvégezhetjük ugyanezt. Michael Murphy, az Esalen Intézet egyik alapítója, több könyv szerzője — egyik műve, a The Future of the Body (A test jövője) az emberi képességek tanulmányozásának alapkönyve — olyan, dokumentált eseteket közöl, amelyek szerint golfozók 400 méter távolságból látták a pályára tett pénzdarabot!
Az érzékek élesítése mélyreható változást idéz elő az ember teljesítőképességében. Javul az ítélőképesség, ami gyorsabb és pontosabb döntéseket eredményez. Az érzékelés felfokozott állapotában ráadásul kevesebb mellékes, jelentéktelen, zavaró érzéklet jut át a tudat szűrőjén. Emiatt tisztábbá válnak a tudati folyamatok, kevesebb „kósza gondolat” okoz zavart.
E jelenségek mindegyike jellemző a zónaélményre. A tudat éberségének további jele a gyors és pontos felidézés képessége. Olyanok, akik teljesen elmélyültek az adott tevékenységben, ráadásul „nyomás alatt”, például sportverseny vagy mérkőzés résztvevőjeként, később a legapróbb részletekig fel tudják idézni az eseményeket.
Ez a jelen pillanatra való összpontosításból fakadó „gondolati tisztaság” eredménye. Az egyes akciók — például labdaelütés — pillanatában a résztvevő esetleg semmilyen külső mozzanatnak nincs tudatában, az esemény után azonban mindent maradéktalanul fel tud idézni. A múltban lejátszódott, hasonló események felidézésére való képesség szellemi vagyonunk nagyon értékes része lehet.
A korábbi tapasztalatok segítenek a döntésekben, különösen akkor, ha hasonlóak a körülmények. Mint látjuk, ez is jó ok arra, hogy igyekezzünk ilyen körülményeket teremteni — például piros pólót viseljünk olyan tevékenység végrehajtásához, amelyet korábban piros pólóban hajtottunk végre sikeresen.
Végül: minden tevékenységben a csúcsteljesítmény jellemzője, hogy az ember képes az akció kellős közepén is újítani, változtatni, méghozzá olyan simán és átmenet nélkül, hogy esetleg még ő maga sem veszi észre.
Ez a rendkívüli kreativitás sem véletlenül áll elő. Ez is gyakorlás eredménye — gyakorolhatjuk a rugalmasságot, a más lehetőségek iránt tanúsított nyitottságot.
A merev gondolkodás szűkíti a látókört, a szűk látókör pedig kizár egy sereg lehetőséget.
Ha a lehetőségek elfogynak, a kreativitás zsákutcába jut.
A Zóna harmadik ismérve: Tiszta, rendkívüli mértékű összpontosítás
A zónaélmény harmadik alkotóeleme a rendkívül tiszta összpontosítás, a különleges koncentráció, amelynek jellemzője a jelenbe való tökéletes belehelyezkedés képessége, az agyi egyensúly és az agyhullámok jellegzetes mintái.
Ez a harmadik elem az első kettő megvalósulása nyomán áll elő, és része egy meghatározott folyamatnak. Minden sportpszichológus tanácsainak listáján előkelő helyen tartja azt a képességet, hogy az ember tudjon tökéletesen belehelyezkedni a jelen pillanatba, mintegy feloldódni benne.
Ezt persze mondani könnyebb, mint megvalósítani — mégpedig azért, mert nem lehet „próbálkozni” a megvalósításával. Úgy egyszerűen nem működik. Lehetséges azonban megteremteni a megfelelő körülményeket, és így előmozdítani a látszólag véletlen előfordulását.
Aki a zónában tartózkodik, tökéletesen a jelen pillanatban él.
Az ide vezető utak egyike a következetes rutin. A rutin hiánya tudati zűrzavart eredményez, szétszórt, céltalan gondolatokat, ami teljes bizonyossággal vezet egyenetlen teljesítményhez, kiszámíthatatlan hullámhegyekhez és hullámvölgyekhez.
Az agyi egyensúly például azt jelenti, hogy az agy jobb és bal féltekéjét azonos ingermennyiség éri. A hatékony cselekvés érdekében az információ feldolgozásában mindkét agyi félteke részt vesz. A gyakorlati megoldásokat és a logikát tehát ugyanolyan hangsúllyal kell használni, mint az intuíciót és a kreativitást.
Végezetül pedig az agyhullámok. Ezek mintáit sok tudományos kutatás tette tárgyává. Az EEG Mind Mirror nevű berendezés működés közben méri a mintákat, és segítségével jó néhány rendkívül érdekes felfedezés került már napvilágra.
Sportolókat, a harcművészetek művelőit, képzőművészeket, muzsikusokat, költőket és más emberi tevékenységek művelőinek agyhullámait vizsgálták már, csúcsteljesítmény közben és olyankor is, amikor csak küszködve tudtak teljesíteni.
Az eredmények bámulatosan egybehangzóak.
A magas színvonalú teljesítés állapotában — vagyis a zónában — ugyanazok a minták jelentkeznek.
Anna Wise, az EEG Mind Mirror megalkotójának, C. Maxwell Cade-nek a tanítványa így nevezi ezt:
„A felébredt elme agyhullám mintája.”
