Európában már a középkorban is voltak iskolák a varázsvesszős kutatások tanításaira. Tapasztalt varázsvesszős embereket hívtak, ha például az ember kutak építéséhez a legjobb helyet akarta megtalálni, vagy ha gazdag érclelőhelyeket kerestek.
Az 1920-as és 1930-as évektől ezeket az ismereteket újra felelevenítették, és kísérleteztek a radiesztézia lehetőségeivel. Gyakran arról volt szó, hogy vizet találjanak; de főleg abban voltak érdekeltek, hogy felfedezzék azokat a zónákat, amelyek egyaránt ártalmasak embereknek és háziállatoknak.
A módszer
A varázsvesszők legkülönbözőbb fajtái léteznek. Egy gyakorlott varázsvesszős kutató már egy egyszerű villaággal is felfedezhet valamennyi szükséges információt. Ezenkívül vannak egy- és kétkezes pálcák különböző anyagokból.
Egyszerű fém ruhaakasztót is két „L” alakú részre lehet vágni, és megfelelően meghajlítva pálcaként használni. Úgynevezett íjszerű vesszőkhöz szintén felhasználhatók meghajlított műanyag botok, de léteznek ma már komplex varázsvesszős rendszerek és műszaki alapokra helyezett ingák.
A varázsvesszős kutató azzal a szándékkal mozog a föld fölött vagy egy helyiségen keresztül, hogy valami konkrétat találjon. Ennek eredményeként a varázsvessző egyszer csak „észrevehetővé” válik: kileng, megrándul, elmozdul. Itt persze igen fontos a megfelelő gyakorlat, bizonyos „forgatókönyv”, rituálé a keresés menetét illetően.
Minden esetben a segédeszközök az ember érzékenységén keresztül reagálnak. Tehát a varázsvessző soha nem önmagában mozog, hanem a kutató egyfajta meghosszabbított keze, amelyről leolvasható, mit is jeleznek finom izommozgásai.
Ami tehát láthatóvá válik, az saját testének szuperérzékeny reakciója a környezetre. Nagyon magas mindemellett a „varázsvesszős” reakció gondolati befolyásolhatósága is.
Tudományosan bizonyított
Hogy egyesek képesek a varázsvesszős kutatásokra, tudományosan mindig újra és újra beigazolódott. Híressé váltak az 1989-ben nyilvánosságra hozott müncheni csűrkísérletek, amelyek valóban az első megrendíthetetlen tudományos vizsgálatok radiesztéziai jelenségeket illetően.
Ezeknél az útmutató kísérleteknél nem arról volt szó, hogy zavarzónákat találjanak. Az ilyesmi radiesztéták sokkal magasabb százalékánál lehetséges. Ezen a téren a képzetlen ember is felismerhet és tanulhat valamit: képes saját érzékenységét fejleszteni.
A müncheni csűrkísérlet
Egy duplatalajú csűrben varázsvesszős embereknek vizet és elektromos vezetéket kellett találniuk. Ez alatt a talaj alatt a kísérlet vezetői, König és Bertz ezeket a víz- és áramvezetékeket vízszintesen minden irányba és magasságba eltolhatták, és újra és újra átrendezhették.
Mindemellett műanyag, fém- vagy üvegvezetékeket és különböző áramerősségeket és vízáramlási sebességeket alkalmaztak.
A kísérleti személyek olyan varázsvesszős emberek voltak, akik azt hitték magukról, hogy olyan részleteket is meg tudnak nevezni, mint például vízmennyiség és pontos hely, vagy a vízcső mélysége a talajban.
Kiderült, hogy csak kevesen voltak képesek közülük ezeket pontosan megállapítani – körülbelül öt százalékuk. Ennek a pár embernek azonban valóban sikerült ismételten is, és minden változatban, messze a valószínűségi hatásfokon felül.
A 95 százalék azt hitte, hogy megtalálják az áramot és a vizet, de a vizsgálatoknál többnyire mellényúltak. Ezt figyelmen kívül hagyva tudományosan bebizonyították, hogy a varázsvesszős effektus valóban létezik: emberek rendelkezhetnek olyan képességgel, hogy egy ilyen pálca segítségével vizet vagy elektromos vezetékeket észleljenek.
Azoknak a magas találati hányada, akik valóban alkalmasnak, rátermettnek bizonyultak, még a tanulmány vezetőit is meglepte.
