Az építészeti leletek, valamint a helyi mítoszok és legendák párhuzamos vizsgálata a Paleo-SETI-kutatásban mindig is, és teljes joggal, nagy jelentőséggel bírt.
Írországban is létezik egy ilyen mitikus mű: a Lebor Gabála Érenn, Írország meghódításának könyve. Olyan írásról van itt szó, amely legteljesebb formájában a 11. század végére nyúlik vissza, és meglehetősen összetettnek számít.
Ebben különböző forrásokat kombináltak, például ősrégi szájhagyományokat, koraközépkori írásokat és bibliai szövegeket.
Ez abból adódik, hogy a szerzetesek a szöveget csak a 8. századtól kezdték papírra vetni, s ők keresztényi látásmóddal szemlélték az ősi gall hagyományokat. Így a legendák vélhetően igaz magján szinte kényszerűen rakódott egyik réteg a másikra.
A szerzetesek, akik gyakran az uralkodó családok megbízásából írtak, ügyesen összekapcsolták az ősi mondákat az ótestamentumi motívumokkal, és így lehetővé tették az ír uralkodó klán genealógiájának (származástan) és az uralkodói jogra tartott igényének megalapozott legitimációját.
Különösen a tarai Uí-Néill-dinasztia klánja állította, hogy a goidelek népétől származik. A Lebor Gabála Érenn így tulajdonképpen a goidelek törté-nete. a teremtéstől egészen az ír föld elfoglalásáig.
A Lebor Gabála Erenn könyve azokban a passzusokban válik érdekessé, amelyekben az ír föld egy másik népéről tudósít, akik már a goidelek előtt meghódították a zöld szigetet.
Ezek a fejezetek visszanyúlnak a tényleges ősi kelta legendákig, és szemmel láthatólag nem is nagyon változtattak rajtuk. Itt is írnak különböző inváziókról, miközben egy „ősi nép” nyilvánvalóan mindig is lakta a szigetet: a fomorianok.
Ezek sajátságos anatómiai ismertetőjegyeikkel tűntek ki. Egykarú, egylábú és egyszemű démonoknak írták le őket.
Az első, egyáltalán megemlített, ír földön folytatott ütközetben, amelyet egy másik legendás Jáfet-utóddal, név szerint Partholonnal és annak népével folytattak, és amely egy álló héten keresztül zajlott, a harcoló felek egyik oldalán sem öltek meg senkit, miután a harcban csak mágikus fegyverek kerültek bevetésre.
Ezt a fir bolgok és a tuatha dé Danannok invázíói követték. Az ütközetek, különösen az utóbbiakkal történő összecsapásokban már korántsem mentek olyan simán, baj nélkül.
A tuathákat a nagy Danu istennő népének tekintették. Hőseik közül egyeseket — Nodens, Ogma, Brigid és Lug — a későbbi kelta időkben istenekként tisztelték.
Képességeik mindenesetre látszólag messze meghaladták az átlaghalandóét. A Lebor Gabála Érenn sem egységes abban a kérdésben, hogy ezeket a lényeket démonoknak vagy embereknek tekintse.
Származásukat vagy egy távoli szigetre teszik fent a magas északon, ahol a varázslás mesterségét kitanulták és gyakorolták, vagy olyan lényeket láttak bennük, akik egyenesen a mennyből érkeztek.
Támadásukat az ír föld ellen rendkívül látványos módszerrel hajtották végre:
A levegőn keresztül jöttek, sötét, felhőszerű képződményekben, és három napon át elsötétítették a napot. Követelésük a fir bolgokkal és formorianokkal szemben meglehetősen egyértelmű volt: ütközet vagy a királyi birodalom átadása.
Két pusztító csatában mindkét népet legyőzték, miközben a legyilkolt fir bolgok száma a százezret is elérte. Még akkor is, ha ezt a számot szokás szerint viszonylagosnak kell tekintenünk, világosnak tűnik, hogy a tuathák fegyvereinek pusztító hatásúaknak kellett lenniük, amit a legenda megfelelő módon meg is örökített.
A tuathák azonban civilizációs áldásokat is nyújtottak, és a tarai királyi székhely építőiként tekintettek rájuk. Négy legendás kincs volt a tulajdonukban, köztük a tarai mágikus kő.
Ennek a kőnek megvolt a képessége, hogy királyválasztás esetén hangosan felkiáltson, amint felismerte a megfelelő embert. A legendák néhány gyűrűerőd építését is nekik tulajdonítják (például Grianan of Aileach-ét). De ugyanígy kapcsolatba hozzák őket a híres newgrange-i megalitikus helyek létrehozásával is.
Új hipotézisek
A tuatha dé Danannok azonosak lennének azokkal az „isteni” lényekkel, akikről a Paleo-SETI kutatáson belül már több alkalommal írtak, és akik inkább földöntúli illetve földönkívüli jellegzetességeket mutattak? Olyan tulajdonságokat, amelyeket eddig természetistenségekhez szoktak kapcsolni?
Ebben az esetben a dúnok aran-szigeteki misztikus létesítményeit valószínűleg teljesen új szemszögből kell szemlélnünk. A konzervatív történelmi értelmezést ezúton új gondolatokkal kell kiegészíteni.
A létesítmény használati céljára vonatkozó eddigi értelmezési próbálkozások nem tették lehetővé egy biztos álláspont kikristályosodását.
Némely létesítményt — mint például Dún Eochlat — pusztán csak csillagképek gigantikus ábrájaként tervezték, úgy, ahogy talán Zimbabwéban is történt?
Lehet, hogy a tuathák többi ősi létesítményét nem is emberi lények elleni véderődöknek építették?
Legalábbis erre utalnak Dún Aonghasa és Dún Ducathair „Chevaux-de-frise”-ei, de a Staigue erőd vagy akár Newgrange hermetikusan zárt kamrái is.
Ezek a kamrák‚ a hegyes, éles szegélyű kőtömbökből épített akadályok, az öt méter széles halmok formájában megjelenő „demarkációs vonal”, a bejáratok és az oromzatok hiánya inkább nyújthatnának védelmet egy páncélos-, vagy légitámadás ellen, mint a hagyományos várfalrendszerek.
Eközben szándékosan nyitva kell hagyni azt a kérdést, vajon a fir bolgok vagy a tuathák építették-e a létesítményt, ugyanis ha komolyan vehetjük a a leírásokat, akkor valószínűleg nem a tuathák voltak az egyetlen nem-emberi faj.
Az építmények szerkezete inkább utal célépítészetre, mint arra, hogy állandó lakhatás komfortját nyújtsa. Úgy tűnik, hogy az egyenetlen terepen mindet nagyon gyorsan felépítették.
Egy mindeddig ismeretlen gabonafajta régészeti lelete további utalás lehet egy olyan élelmiszerre, amelyet eredetileg nem az ember termesztett.
Később nyilván a bárányhús lett a dúnok urainak legfőbb tápláléka, és ők nem voltak rászorulva meleg ruházatra, amelyet a meleget adó gyapjúból készítenek.
Miért ölték volna le különben oly zsenge korban, kb. egyéves korukban az állatokat? Mert ők másfajta hőszigetelő anyagokkal rendelkeztek, amelyek feleslegessé tették a gyapjút, mint meleget adó textíliát.
Úgy tűnik, a kutyát sem ismerték az ott lakók, de legalábbis megvoltak nélküle. Talán mert ezek az ott lakók az emberek ellenségei voltak?
Ki tudja, talán az írek ősi tündér- és koboldhitének mégis volt egy nagyon is valós eredete, amelynek gyökerei mélyen lenyúlnak a zöld sziget titokzatos múltjába.
