Sokak szerint a fantomok csak agyszülemények. De mi a helyzet azzal a hiedelemmel, hogy állítólag tibeti szerzetesek képesek olyan erősen gondolni, koncentrálni valamire, hogy az mások által is láthatóan megjelenik?
A Tibethez vezető út még a szokásosnál is mostohább volt 1923-24 telén. Ennek ellenére az utazók egy kis csoportja küzdött a hóviharral és a jeges széllel. Ez a csapat főleg zarándokokból állt, akik lelki nyugalmuk megtalálása érdekében kívánták felkeresni a szent helyet, és a félisten vezetőt, Dalai Lámát.
A titokzatos asszony
Az utazók között volt egy idős asszony, aki úgy nézett ki, mint egy paraszt a távoli tartományokból. Ruhája megjelenése nagyon szegényes volt.
Vörös gyapjúszoknyája és kabátkája, steppelt dzsekije, fülvédős báránybőr sapkája mind lyukas és viseltes volt.
Vállán egy kosztól megfeketedett öreg bőrtáska lógott, amely az utazásra szánt élelmet tartalmazta.
Zsíros fekete hajával és sötétbarna arcával úgy nézett ki, mint egy hétköznapi parasztasszony. Ám a haja valójában fehér volt, csak kínai tintával befestette.
A bőrének barnaságát pedig kakaó, porított faszén és olaj segítségével nyerte. Ez a tibeti parasztasszony azonban nem más volt, mint a korábbi neves francia operaénekesnő, Alexandra David-Neel.
Az asszony igen különös helyeken járt életében, ahol nagyon sok élményt szerzett.
Többek között elsajátította a tumo technikáját, azt az okkult képességet, hogy meztelenül üldögéljen a himalájai hidegben.
A legkülönösebb képesség elsajátítása azonban a tulpa volt – a képzelet szülte fantom, amelyre olyan erősen gondol a médium, hogy az mások számára is láthatóvá válik.
Más szóval, a tulpa nagyon jó példája annak, amit az okkultisták csak úgy hívnak: a gondolatok megtestesülése.
Mi is az a tulpa?
Ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni a tulpát, el kell fogadnunk, hogy a tibeti buddhisták szerint a gondolat több mint intellektuális funkció. Szerintük ugyanis minden gondolat hat a „tudatanyagra”, ami szétterjed az anyagi világban, hasonlóan a tóba dobott kavicshoz, amely gyűrűket kelt a víz színén. Más szóval, a gondolat „gondolatgyűrűket” kelt.
Tartós gyűrűk
A gondolatgyűrűk általában csak nagyon rövid ideig élnek. Mondhatnánk azt is, hogy ugyanabban a pillanatban meg is halnak, ahogy megszületnek, így hatásuk nem tartós. Ha azonban a gondolat különösen erős, vagy hosszantartó, akkor a gondolatgyűrű egy erősebb, maradandóbb gondolati formává növekszik, és természetesen az élete is hosszabb.
A tulpákat és más gondolati alakokat a tibetiek nem tartják valóságosnak, de szerintük a minket látszólag körülvevő, szilárdnak tűnő anyagi világ sem az. Mindkettő csupán illúzió. Az I. században élt buddhista a következőképpen fogalmazta ezt meg:
„Eredetileg minden jelenség a lélekben lakik, és nincs külső megjelenési formája, ezért – mivel alaktalan – hiba lenne azt gondolni, hogy bármi is létezhet. Minden jelenség csak a lélek hibás gondolataiból születik. Ha a lélek független lenne ezektől a téves gondolatoktól, az összes jelenség eltűnne.”
Ha beigazolódnának a tibeti buddhisták és varázslók által hitt gondolati formák, akkor számos szellemjárás, és megmagyarázhatatlan jelenség megmagyarázható lenne. Az okkultizmussal foglalkozók szerint néha a szellemek, amelyek egy-egy bizonyos helyet járnak be, valójában csak tulpák, olyan gondolati formák, amelyeket egy-egy varázsló hozott létre, mégpedig saját céljaira.
A tulpa nem más, mint egy különösen erős gondolati alak, amely lényegét tekintve semmiben sem különbözik más szellemektől. Különbözik viszont egy normál gondolati alaktól, mégpedig abban, hogy
nem a véletlen révén kelt életre, hanem szándékosság eredményeképpen.
Láthatóvá tett gondolatok
A tulpa mágia tanítványainak nagyon sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy saját gondolataikat láthatóvá tegyék. Kolostorba vonulnak meditálni, folyamatos misztikus imákat kántálnak az általuk szolgált istenséghez, hogy képes legyen minden egyes pillanatban a védőszentre, vagyis a yidam-ra koncentrálni.
Maguk körül ún. védelmező köröket – kyilkhor-okat – alakítanak ki, amelyek azonban szimbolikus ábrák, így bármilyen alakjuk lehet – amelyeket védő istenének szentel. Ha a tanítvány végzett a hosszadalmas gyakorlatokkal és szertartásokkal, „meglátja” a yidam-ot, először haloványan és csak nagyon rövid időre, végül tartósan és tökéletes tisztasággal.
Ez azonban a folyamatnak csak az első része. A meditációt és a gyakorlatokat ugyanis addig kell folytatni, amíg a tulpa meg nem jelenik a yidan formájában. A tanítvány érzi a tulpa lábfejét, látja, hogy a szeme mozdulatlanul követi őt, sőt, olykor még beszélgetni is tud vele. És ezek után kell felkészíteni a tulpát, hogy elhagyja a kyilkhor-ok vonzáskörzetét, és a tanítvánnyal együtt utazzon tovább. Ha a tulpát tehát teljesen felébresztették, akkor válik mások számára is láthatatlanná.
Alexandra David-Neel elmesélte, hogy ő bizony látott egy ilyen fantomot, amely érdekes módon nem volt látható a kreálója számára. Ebben az időszakban rendkívül érdeklődött a buddhista művészet iránt. Egyik délután meglátogatta őt egy tibeti festő, aki a „haragos istenek” ábrázolására specializálódott.
Amikor ez a férfi közelebb lépett, az asszony megdöbbenve látta, hogy a férfit a félelmetes és csúnya istenek egyikének ködös alakja követi. Közelebb ment a fantomhoz, kinyújtotta a kezét, és úgy érezte, mintha egy puha tárgyat érintene meg, amelynek anyaga a legkisebb nyomásra is szertefoszlik. A festő erre elmesélte, hogy néhány hete mágikus rítusokat végez, amelynek során azt az istent hívta, akit az előbb Alexandra David-Neel is látott.
Ez az eset volt az, amely annyira felkeltette az asszony érdeklődését, hogy elhatározta: ő maga is formál egy tulpát. Kolostorba vonult, és minden ébren töltött pillanatát meditációnak és megjelenítési gyakorlatoknak szentelte. Hamarosan a szeme sarkából megpillantotta egy szerzetes képét, amely egyre tartósabb, élesebb és élethűbb lett.
Amikor az asszony elhagyta a kolostort, ez a fantomszerzetes is csatlakozott hozzá, és csupa olyan cselekedetet hajtott végre, amelyre senki sem kérte és nem utasította. Például megállt egy hegy tetején és úgy nézett körül, ahogyan azt egy utazó tenné.
Alexandra néha még a köntöse suhogását is hallotta, és az érintését is érezte magán. A tulpa azonban váratlan fordulatot vett, teljesen megváltozott. Vékonyabb lett, ellenségessé és szemtelenné vált. Mivel teljesen irányíthatatlan lett, az asszony úgy döntött, hogy megszabadul tőle. Ez azonban fél évi koncentrációjába és meditációjába került.
Zárszóként
Ha valóban hihetünk a tibeti történetnek, akkor a tulpákat bizony nem szabad félvállról vennünk. Ezek ugyanis valóban az emberi agy figyelemreméltó hatalmának kiváló példái, és nem utolsósorban szüleményei.
