Sir Peter Horsley légimarsall, korábban a Royal Air Force (RAF, Királyi Légierő) légicsapásmérő parancsnokságának helyettes főparancsnoka, kilencvenféle repülőgépet próbált ki életében, kezdve a Mosquitótól (még a második világháborúban) a Spitfire-n, a Meteoron, a Hunteren, és Lighthingon át a Vulcanig. Kamarásként hét évet töltött el őfelsége, a királynő és Fülöp herceg szolgálatában, s életének ebben a szakaszában történt az a különös találkozás, amely mélységes hatást gyakorolt rá.
Hangok a másik szobából című lenyűgöző önéletrajzában Sir Peter hosszú fejezetet szentel az UFO-kérdéskörnek, részleteket közöl a pilóták megfigyelései nyomán végzett kutatásaiból, olyan részleteket, melyeket megosztott Fülöp herceggel is, akit szintén foglalkoztatott a jelenség. Hasonlóan rajongott a témáért Sir Arthur Barratt, a légierő főparancsnoka, aki a háború végén ment nyugdíjba a RAF kötelékéből.
Barratt bemutatta Sir Petert régi barátjának, James Martin tábornoknak is, aki meg volt győződve róla, hogy a repülő csészealjak földönkívüli járművek egy másik bolygóról, amelynek lakói megpróbálnak figyelmeztetni bennünket a nukleáris háború veszélyeire. Sir Peter nem igazán hitt ebben. 1954-ben egy napon Martin tábornok felhívta Sir Petert, és meghívta, hogy aznap este találkozzék Mrs. Markhammal a hölgy lakásán, Chealsea-ben, a Smith Streeten. Ott, egy gyéren megvilágított szobában azután bemutatták „Mr. Janusnak”.
Minden bevezető nélkül – írta Sir Peter – Mr. Janus egyszer csak belevágott a dolgok sűrűjébe, és megkért, hogy mondjak el neki mindent, amit az UFO-król tudok. Figyelemmel hallgatott végig… Az elbeszélés végén úgy gondoltam, hagy magam is lehetek hasonlóan célratörő, és megkérdeztem Janustól, miért érdekli mindez. Meglehetős egyszerűséggel válaszolt:
„Szeretnék találkozni Edinburgh hercegével!”
Némiképp megdöbbenve Sir Peter azt felelte, hogy ezt nem lesz egyszerű elintézni. Éppen hozzá akartam tenni, hogy biztonsági megfontolásból, de azután meggondoltam magam.
„Itt kezdődött azután minden furcsaság – a férfi rendkívüli képességével, hogy képes volt olvasni a gondolataimban.”
Amikor rákérdezett, hogy miért akart találkozni Fülöp herceggel, Janus így válaszolt:
„Ő széles látókörű ember, aki szilárdan hisz az ember és a természet közötti megfelelő kapcsolat kialakításában, mely nagy jelentőségűnek fog bizonyulni a galaktikus egyensúly jövője szempontjából… Talán Ön és én megvitathatnánk a kérdést előre, hogy eldönthesse, veszélyes vagyok-e, vagy sem.”
Sir Peter 14 oldalt szán a mintegy kétórás beszélgetésre, melyből az alábbi részletek is származnak.
Janus azzal kezdte, hogy rámutatott, az ember minden erejével arra törekszik, hogy megszabaduljon földi kötelékitől, elutazzon a Holdra, és az azon túli planétákra. A repülés a csillagokba mindig is az ember legfőbb álma volt, bár a határtalan csillagközi távolságok ismerete miatt mindez valóban csak álomnak tűnik. Talán majd jó száz év múltával a Naprendszer felfedezése teljessé válik, és nem az az ember természete, hogy ennél a pontnál megtorpanjon… Ahogyan a törzsek rátaláltak a többi törzsre, és Kolumbusz Kristóf utazásai során ősi civilizációk központjaira lelt, az ember utazásai során az univerzumban számtalan, sajátjánál sokkal ősibb kultúra központjára bukkanhat… A tapasztalatok olyan gazdagságban tárulnak majd fel előtte, melyről nem is álmodott: közvetítők és erők mindeddig ismeretlen változatosságát; a gravitáció és az antigravitáció hatalmas mezőit, ahol az objektumok olyan sebességgel haladnak, mintha gigantikus csúzlikból lőnék ki őket!
Még olyan univerzumokat is, ahol a tér, és idő más formulái az irányadók… Miért törekszik az ember a csillagok felé? Az energiái sohasem irányultak kizárólagosan az anyagi gazdagodásra. A történelem kezdetei óta törekszik a szellemiség és kegyelem felé, melynek léte tudatosult benne, de melyet sosem sikerült elérnie. Ez a küzdelem, hogy felülemelkedjék önmagán, ihlette az emberiség legnagyszerűbb vívmányait…
Ezért ha az ember csak az anyagi gyarapodás és személyes dicsőség reményében szállja meg a világűrt nem jut semmire, csakis az ember kutatása saját szellemiségének és természetének gazdagítása érdekében viheti őt közelebb az egyetemes Isten megértéséhez.
Egy sötét kor
A Föld jelen pillanatban egy sötét koron halad keresztül – folytatta Janus. Az anyagi javak többet nyomnak a latban, mint az ember lelke. Gyermekhez hasonlóan az ember belefeledkezett technológiai játékszereibe, melyekről azt hiszi, gazdagságot és boldogulást hoznak. Ez megmutatkozik a kultúra felszínességében, és a természet gondatlan figyelmen kívül hagyásában. Kapzsi vágyában, hogy még összetettebb gépezeteket alkothasson, az ember hajlandó mindent feláldozni – természetes környezetét, állatait, és embertársait is. A borzasztó lehetőség, hogy elpusztítja világát, aligha tartóztatja fel céljai hajszolásában.
A világeredet elmélete
Janus részletesen kifejtette kozmológiáját is – az élet eredetéről a világegyetemben – ,mellyel látszólag az úgynevezett Big Bang elméletet támasztotta alá, melyre mint általánosan elfogadott teóriára utalt a folyton táguló univerzummal kapcsolatban. Ez szerinte nagy sűrűségű gázok határtalan területének gigászi robbanásából keletkezett, mely gázok tartalmazták az élethez és az anyagi valósághoz szükséges valamennyi elemet. Ha elfogadjuk ezt az elméletet —ment tovább —, akkor valamennyi galaxis tartalmazza az élethez szükséges elemeket; az ősrobbanás egyenlően osztja el ezeket az elemeket még a terjeszkedés legszélén találhatóak körében is…
Ha elfogadjuk a táguló világegyetem teóriáját, akkor elfogadjuk, hogy ez nem más; mint a galaxisok óceánja; mely a miénkhez hasonló nap- és bolygórendszerekből áll. A valószínűség törvényei álapján milliónyi bolygónak kell lennie a világegyetemben, mely támogatja az élet kialakulását, és saját galaxisunkon belül is ezreknek, melyek lehetővé teszik a földinél akár fejlettebb életet is.
„A Föld egy fiatal Napanya fiatal gyermeke. Talán még arra a kijelentésre is ragadtathatjuk magunkat, hogy e naprendszer többi planétája valószínűleg nem támogatja az élet kialakulását, eltekintve néhány csökevényes, sejtszerű életformától, és nem többek lakatlan, ellenséges szigeteknél. De képzeljünk el egy galaktikus naprendszert valahol a világűrben a Földhöz hasonló körülményekkel, de egy olyan nappal, mely túljutott már élete delén. Feltéve, hogy lakói túlélték a háborúkat és az idegen inváziókat, szinte lehetetlen elképzelni is a szupertechnológiát és a kulturális fejlettséget, amit elérhettek!”
Egy jóslat
Janus helyesen látta előre, hogy valószínűleg húsz éven belül a legénységgel ellátott rakéták mindennaposak lesznek, és a Földet a különféle típusú és méretű műholdak hálója fogja körül, és hogy komoly erőfeszítések történnek majd a miniatürizációra, a tengerészeti irányítórendszerek és a nagy távolságú kommunikáció terén. Akkor miért érkeznek az idegenek? Mindez csak apró ösvény a galaxis határtalan országútjaihoz képest —mondta Janus. — A Föld végül is csak egy isten háta mögötti hely a galaxisban, félig civilizált emberekkel benépesítve, akik még a szomszédaikra is veszélyt jelentenek!…
„A legtöbb ide érkező jármű robotpilótával irányított szonda, annak felmérésére, mi is történik itt. Némelyikükben személyzet is utazik, hogy átfogja a teljes kutatási programot, és hogy megbizonyosodjék róla, egyetlen szonda sem ér földet, vagy szenved balesetet. Biztosnak kell lenniük abban is, hogy a létezésüknek a ténye nem világosodik meg a lakosság elsöprő többsége előtt. Önnek nagyon is tisztában kell lennie azzal a kárral, amit az önök saját felfedezői okoztak, amikor megjelentek az egyszerű törzsek körében, gyakran előidézve ezzel teljes társadalmak és kultúrák eltűnését… Egy ilyen behatást túlságosan is nehéz megemészteni, és csak a legfejlettebb közösségek képesek megbirkózni egy ilyen feladattal. A felelősségteljes űrkutatás alapvető szabálya, hogy nem avatkozhatunk be mélyebben a természetes fejlődés folyamatába és az univerzum életének rendjébe, mint amikor önök feldúlnak vagy megsemmisítenek egy hangyabolyt, vagy egy méhkast… Önöknek még ősibbé kell válniuk, és meg kell tanulniuk, hogyan viselkedjenek a saját bolygójukon, feltéve, hogy időközben nem irtják ki egymást mindenestül, mielőtt még készek lennének a galaktikus utazásra!…”
A megfigyelők
Ősidők óta keringenek történetek a hajókról, melyek az égből megjelenve különös látogatókat hoztak. A megfigyelők valóban eljöttek önök közé, és meglehetősen szelektív módon kapcsolatot is létesítettek, amikor úgy ítélték meg, hogy ez egyik félnek sem lehet kárára.
„Ezek a megfigyelők régóta tanulmányozzák már a Földet. Fejlett orvostudományuk segítségével ellátták testüket olyan belső berendezésekkel, melyek lehetővé tették számukra, hogy az normálisan működjék, amíg itt nem hagyják a bolygót. Nem túlságosan bonyolult dolog szert tenni a megfelelő ruházatra, és eszközökre, melyek segítségével szabadon mozoghattak… A megfigyelők nem érdekeltek abban, hogy beleavatkozzanak az önök ügyeibe, de ha egyszer képesek lesznek arra, hogy elhagyják saját naprendszerüket, döntő fontosságú lesz, hogy megtanultak-e felelősséget vállalni az élet minden létező formájának megőrzéséért… Ugyan még messze vannak attól, hogy hosszabb utakat tegyenek a világűrben, az ilyen kapcsolatfelvételek rendszertelenek lesznek, és a legnagyobb titoktartás övezi majd őket.. A megfigyelőknek rendkívül kifejlettek a mentális képességeik mint az érzékeken túli érzékelés, gondolatolvasás, hipnózis, és a különböző dimenziók használatának képessége, és egyedül különleges hatalmukra támaszkodva kell vigyázniuk magukra. Csak kiválasztott emberekkel lépnek kapcsolatba, amikor megőrizhető a találkozás titkos jellege. A Nyugat laza szövésű társadalmaiban, különösen Angliában és Amerikában, viszonylag könnyű barátokra lelni, míg szinte lehetetlen a kiilönféle rendőrállamokban és diktatúrákban…”
A beszélgetés véget ért, Sir Peter pedig búcsút intett Mr. Janusnak, és közölte vele, hogy megfontolja a Fülöp herceggel történő eszmecsere kérdését. — Hogy ki volt Janus? — kérdezi Sir Peter. Szándékos félrevezetés részese volt, tanító, képzelgő próféta, vagy ahogyan állította, kozmikus megfigyelő?
Akárki is volt, Janus tudatára ébresztett egy erőnek, mellyel számolni kell. Nagy tudás birtokosának tűnt, és hozzáértéssel beszélt az űrtechnológiáról. Ha bármiféle összeesküvés részese volt, kötelességem volt mindezt jelenteni a biztonsági szolgálatnak, különösen, ha ez bármiféle kapcsolatban állt a királyi családdal.
Közvetlenül a találkozó után Sir Peter szó szerinti jegyzőkönyvet készített az esetről, és átadta azt Sir Frederick Boy Browning altábornagynak, Fülöp herceg kincstárnokának. Browningot teljesen lenyűgözte a téma, és ragaszkodott egy újabb találkozóhoz Janusszal. Sir Peternek megvoltak a maga kételyei, de végül az elkövetkezendő néhány napban többször is felhívta telefonon Mrs. Markhamet. Egyszer sem tudta elérni. Végül felvette a kapcsolatot Martin tábornokkal, aki hirtelen zárkózott és kimért lett.
Sir Peter elment Mrs. Markham chealsea-i lakásába. Nem talált életjeleket. A szomszédok szerint Mrs. Markham sietősen távozott. A függönyök össze voltak húzva — írja Sir Peter. — Lehet, hogy Janus megérezte bizonytalanságomat, hogy értesítsem-e a biztonsági szolgálatot? Soha többé nem láttant Martin tábornokot, Mrs. Markhamet, vagy Janust!.
„Azt gondoltam, hogy találkozunk még, és tovább folytatjuk a beszélgetést, és meglehetősen különösnek találtam a kiürített lakást —emlékezett vissza Sir Peter 1997-ben. Megkértem, hogy beszéljen részletesebben a Janusszal lefolytatott találkozóról. — Mrs. Markham lakása az első emeleten volt, és a társalgóban mutatott he Janusnak, melyet csak alig világított meg a szokványos lámpa. Egy karosszékben üldögélt a tűz mellett. Nem kelt fel, amikor kezet ráztunk egymással. Én a túlsó oldali székbe telepedtem le, Mrs. Markham pedig kettőnk közé, egy kanapéra. Valahogy nem egyszerű leírni őt. Az a legfurcsább, hogy nem keltett maradandó benyomást bennem: tökéletesen belesimult környezetébe. Ha bármilyen jellegzetességre felflgyelhettem, az halk hangjának telítettsége volt 45-50 év körülinek tűnt, vékony szájú, őszülésnek indult hajjal, és szürke öltönyt, és nyakkendőt viselt. Minden tekintetben meglehetősen átlagosnak látszott, kivéve hogy számomra úgy tűnt, ráhangolódik az elmémre, és fokozatosan átvette a beszélgetés irányítását. Mrs. Markharn megkínált kávéval, de egyetlen ponton sem zavarta meg a társalgást. Kezdeti reakciómat a kétkedés jellemezte, de a találkozó végére teljesen meg voltam zavarodva, ez az igazság…”
— És mivolt a Buckingham-palota reakciója, leszámítva Browning tábornok vélekedését? — érdeklődtem.
— Michel Parker, Fülöp herceg személyi titkára tréfának tartotta — felelte. — De Fülöp herceg nyitott volt a kérdésre!
1969-ben Sir Peter Horsleyt kinevezték a Védelmi Minisztériumba, mint a légierő helyettes vezérkari főnökét, ő lett a teljes körű felelőse a világszerte végrehajtott légi hadműveleteknek. Figyelemre méltó önéletrajzában felfedi, hogy a légierő irányítóközpontjában UFO-jelentések tömkelegébe botlott. Az általános működési szabályzat értelmében valamennyi megfigyelést — bármilyen forrásból szármázott is — bejegyeztek, tanulmányoztak és nyilvántartottak. Azok, melyeknek kellemetlen utóhatásai lehettek a közvéleményre, vagy a politikai életre, egyenesen az ő asztalához futottak be.
— Rengeteg jelentés volt ott —mondta el nekem. —Természetesen ezek 95 százaléka megmagyarázható volt. A legfőbb aggodalom az volt, hogy a szovjetek megszállják a légterünket. A jelentéseket elküldték a RAF tudományos és technológiai hírszerző részlegéhez részletes elemzésre. Itt tanultam meg azt is, hogy az amerikaiak szigorúan titkosan kezelik ezt a kérdést.
Befejezésül álljon itt Sir Peter summázata az UFO-jelenségről.
„Számos olyan rangidős RAF-tisztviselővel találkoztam, akik mindannyian egyetértettek abban, hogy valami különös dolog történik. Csak az újságok állítanak olyasmit, hogy hallucinálsz, vagy hogy érzékcsalódás áldozata vagy, ha repülő csészealjakat látsz, vagy földönkívüli lényekkel találkozol…”
Timothy Good ufo-kutató írása nyomán/fordítás:Kovács Géza
