Az ötlet elvileg nem új. Már sci-fi írók is pedzegették a témát. Elképzelésük szerint a világmindenség voltaképpen egy algoritmusok alapján működő hatalmas gép, amelyet valamely külső erő, valaki működtet (Na, ki? – kérdezgették a szerzők, természetesen korántsem tréfásan, inkább aggódva, és nem mindegyikük az „Isten” szót adta meg válaszul…)
Stephen Wolfram amerikai kutató az A New Kind of Science című könyvében az eddigiektől merőben eltérően, új módon veti fel a kérdést. A tudomány új válfaját, nézőpontját ismertető mű szerint a világot nem részecskék és hullámok építik fel – ahogyan jelenlegi tudásunk alapján hisszük -, hanem igencsak apró számítógépes programok.
A szerző szerint ugyanazok az algoritmusok, amelyekből a mai számítógépes programok felépülnek, adják egyben a létezés összes formájának alapjait a mindenségben is. Vagyis az idő, a tér vagy akár az olyan bonyolult szervezetek is, mint az ember – igazából programok, és program maga az univerzum is.
Az optimista tudós végül azt állítja, hogy
egy napon olyan szédítő fejlődési szintre érünk, amikor mi, emberek a saját céljainkra használjuk majd fel az univerzum nevű hiperszámítógép teljes kapacitását!
Ahhoz azonban, hogy ide eljussunk – és ezt már nem Wolfram állítja, hanem az elektronika mai bajnokai, az egyre nagyobb teljesítményű gépeket fejlesztő tudósok – még sokkal jobb számítógépekre kell szert tennünk. Az már szinte senki előtt nem kétséges, hogy a mai gépfajták teljesítménye csak egy ideig fokozható, aztán valamilyen más területre kell áttérnünk.
Az egyik lehetséges út a kvantumkomputer, ennek kapacitása egyenesen óriási, szinte leírhatatlan. Egy kvantumnotebook képes lenne másodpercenként 10 az 51-ik hatványon műveletet végezni! Ez majdnem a kétszerese annak, amit jelenleg a Földön élő összes ember agya végez egy másodperc alatt!
És miért lenne szükség a (közel)jövő emberének ekkora számítógépes teljesítményre?
Hát hogy átalakítsa a mindenséget!
Mivel az intelligencia hatalmas erő, és ha elég naggyá lesz, akkor megváltoztathatja a mindenséget, a benne mozgó erőket, hatásokat – egyszóval akár az időt és a teret is.
És mivel az intelligencia nem utolsósorban a jövő előrelátásának képessége, hát itt a lehetőség, hogy az emberiség saját intelligenciaszintjét hihetetlen méretekre fokozva valóban megváltoztassa a jövőt, vagyis mindent maga körül, amely az ő sorsát képes irányítani, befolyásolni. Akár a fizikai környezetet, még kozmikus, univerzális méretekben is. A jövendő korszak szuperszámítógépei előre látnak majd minden lehetséges katasztrófát, ami az emberiséget fenyegeti, és időben kivédik. Akár ezeréves időtartalékkal jelezheti előre a bajokat, így lesz idő felkészülni rájuk.
Úgy vélem, csak egy dologról feledkeznek el a lelkes kutatók. Nem kétséges, hogy a mindenségben léteznek más civilizációk, a hozzánk eljutó jelekből (ufók, stb.) ítélve nálunk fejlettebbekről is hírt adnak.
Azonkívül civilizációk léteznek a tér más dimenzióiban is, ott, ahová mi, földi halandók be sem tudunk hatolni.
Ezért feltételezhető, hogy ha lehetséges lenne szuperszámítógépekkel befolyásolni, megváltoztatni időt és teret, ők már megtették volna.
Ám itt az ellenérv: lehet, meg is tették, csak mi nem vettük észre. Lehet, világunk a mi észlelésünk kezdete előtt mássá lett már, és ezt hisszük természetesnek. Lehet, az egész univerzum már egy vagy több igen fejlett társadalom tudományos igényei szerint működik és fejlődik, miközben mi most készülünk starthoz állni egy olyan versenyben, amelynek résztvevői már végigfutották a távot, és régen hazamentek, élvezve a kedvük szerint kialakított új világ lehetőségeit.
Szerző: Nemere István – nemere.hu
