Sungit – A kristálygyógyászat legjelentősebb ásványa

A sungit nevű ásvány legismertebb lelőhelye az Oroszország és Finnország politikai határát képző Karélia történelmi vidék, azon belül is az orosz rész, ahol már vagy háromszáz esztendeje ismerik. A telér Szentpétervártól északra több mint 9000 négyzetkilométerre terjed. Földtani korát kétmilliárd évesre becsülik.

A sungit kialakulásának módja máig tisztázatlan. Az ásvány talán a Phaeton bolygó maradványa, de az is elképzelhető, hogy tengeri algák, eleven egysejtűek szerves iszapjából keletkezett, és összefügg a földi élet kialakulásának csodájával.

Ezek a tengeri algák tartalmazzák ugyanis a természetes alakban csak rendkívül ritkán előforduló fulleréneket, amelyek a sungitban is megtalálhatók.

A sungit jellemzői

De mi a különös ebben a rendszerint fekete, szénszerű ásványban? A sungit akár 95 százaléknyi szenet is tartalmazhat. A kő széntartalma akkor a legnagyobb, ha szerkezete üveges, színe pedig fémes fekete. Ezt nemes sungitnak is nevezik.

sungit

Csak megmunkálatlan formában kapható, mivel szerkezetéből adódóan nem lehet belőle csiszolt vagy formázott ékkövet előállítani. Ha kevesebb szenet tartalmaz, sungitnak vagy sungitszénnek nevezik. Széntartalma ekkor legfeljebb 70 százalék, és ékszer, védőlemez vagy csiszolt kavics is készülhet belőle.

A nagyobb darabokat ragasztani kell, majd óvatosan lecsiszolják őket. Mivel a kő már fejtés közben is könnyen reped, ritkák a 10 centiméternél nagyobb átmérőjű darabok.

A szénatomok különleges elrendezésének és az ebből adódó gyógyhatásnak köszönhetően a sungit rövid idő alatt a kristálygyógyászat legjelentősebb ásványává vált. A szén ugyanis az az anyag, amely az életet alkotja. A víz és az oxigén után a szén a legfontosabb elem, megtalálható minden élőlényben, valamint a földköpenyben is. Képes összetett molekulákat alkotni, ezért kötést alakít ki szinte minden elemmel, de főleg a vízzel és oxigénnel.

A sungit sokoldalú felhasználása

Az említett fullerének a sungitnak tulajdonított legtöbb gyógyhatásban szerepet játszanak. Vegyi tulajdonságaiból adódóan a kőnek igen jó az elnyelő képessége, ezért energetikailag valószínű képes távol tartani viselőjétől minden negatívumot, így nemcsak gyógykristályként, hanem amulettként is alkalmazható. Már ma is használják a mobiltelefonok és egyéb rádióhullámot kibocsátó eszközök elektromágneses sugárzása elleni védelemre.

sungit amulettek
Sungitból készült amulettek

Szintén magas széntartalmának és a különleges C60-as fullerénnek köszönhetően a sungit reakcióképessége igen magas, ugyanakkor érdekes szelektív tulajdonságokat mutat. Dimitrij Rogov, a sungit szakértője ezzel kapcsolatban azt írja, hogy a sungit elvonja a testtől, ami megterhelő, viszont feltölti azzal, amire szüksége van.

Természetesen roppant izgalmas a kő kiemelkedő természetes antioxidáns, más néven gyökfogó képessége. Ezért napjainkban az öregedésgátló krémeket vegyi úton előállított C60-as fullerénnel dúsítják.

A sungit sok más hasznos tulajdonsággal is rendelkezik, például használható:

  • ízületi porckopás kezelésére
  • légúti, illetve szív- és érrendszeri betegségek panaszainak enyhítésére
  • a gyökércsakra működésének serkentésére

Újabban már a sungit mezőgazdasági és zöldségtermesztési alkalmazására is akad példa, de szobanövényeinknek is jót tesz, ha öntözővizükbe sungitot teszünk.

Akár az élettér és a víz energetizálására, akár amulettként, akár a fürdővízbe téve regenerálódásra használják, ezzel a kővel sok hatékony módszer áll rendelkezésünkre jólétünk megteremtéséhez.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend