Mindannyian tévedhetünk. Bárkivel előfordulhat – függetlenül intelligenciájától vagy tanultságától – hogy elhisz valami teljesen alaptalan dolgot vagy hagyja magát becsapni, ha egy ügyes csalóval találkozik. Az egyik leghíresebb példa erre Conan Doyle tündéreinek esete.

1917-et írunk: javában dúl az első világháború. Nehéz év ez az egész világnak mindazonáltal nemigen lehetne megakadályozni két angol kislánynak, hogy vidám gondtalanságban töltse el nyári vakációját.

A tízéves Frances Griffith Angliában, a Yorkshire tartománybeli Cottingley-ben vendégeskedett nagynénjénél és hat évvel idősebb unokanővérénél, Elsie Wrightnál.

A lányok délutánonként a ház közelében csörgedező patak partján játszottak, majd esténként vizes cipővel és ruhával tértek haza: — A tündérek voltak! — állították a barátnők.

És csakugyan, egy ideje gyakran meséltek a szülőknek törpékről és tündérekről, akikkel együtt időztek a pataknál.

Elsie édesapja kételkedett a történetben, szokásos gyerekes fantáziának tartotta. Ám egy reggel kislánya meggyőzte, hogy adja oda neki fényképezőgépét. Egy kis gépről volt szó, amelybe egyszerre csak egy fényképlemezt lehetett betenni.

Aznap este Wright apuka előhívta a lánya által készített képet, és meglepetésére a kis Francest látta a lemezen apró lények társaságában, akik valóban táncoló tündéreknek tűntek.

Két hónappal később a barátnők újabb fényképpel tértek haza: a kép ezúttal Elsie-t ábrázolta egy törpével.

Mindennek ellenére Wrightnak még mindig voltak kétségei, viszont felesége, Polly a teozófiai hitközösséghez tartozott. Ez a misztikus vallásfilozófiai irányzat elismeri a tündérek, törpék, szellemek és manók létezését.

Polly elvitte hát a fényképeket a helyi teozófiai társulat elnökének, akire nagy hatást gyakoroltak a játszadozó lények, így továbbküldte őket híres írónak, Sir Arthur Conan Doyle-nak.

Doyle maga is hitt a természetfeletti lények létezésében, nem csoda, hogy rögtön szívügyévé vált a dolog. Kikérte egy szakértő véleményét, aki megerősítette, hogy a képek nem kettős expozíció eredményei, meggyőzve őt ezzel a képek hitelességéről.

Sir Arthur Conan Doyle

A szkeptikusoknak Doyle azzal érvelt, hogy a fényképeket egyszerű kézművesek lányai készítették, akiknek fogalmuk sem volt a fényképezés trükkjeiről.

Először cikket írt az esetről, majd egy teljes könyvet dedikált a tündéreknek. Az unokatestvérek beleegyeztek, hogy csinálnak még néhány fotót, de hamar megunták a dolgot, és több kép nem is készült.

Csak nagyon sok évvel az eset után kezdett lassan fény derülni arra, hogy mi is az igazság. A londoni Kodak kételkedni kezdett a képek hitelességében, és mélyreható vizsgálatot indított.
Számos nyom utalt arra, hogy a tündérek valójában papírból kivágott figurák lehettek: a képeken látható lények kétdimenziósnak tűnnek és a szárnyaik élesen kirajzolódnak, mintha mozdu-latlanok lennének. Ha csakugyan mozogtak volna, akkor a képen elmosódottnak látszanának.

1971-ben, amikor a BBC interjút készített Elsie Wrighttal, ő egy alamuszi mosoly kíséretében kijelentette, hogy a tündérek lehettek akár a képzeletük szüle-ményei is.

Az ügy végleg lezárult, amikor 1982-ben, hatvan évvel az eredeti események után, a Kodak alapos vizsgálatának eredményeképpen, valamint a számítógépes nagyításoknak köszönhetően kiderült, hogy a cottingley-i tündérek valójában kivágott papírfigurák voltak nejlonszállal felfüggesztve.

Egy gyerekeknek szóló, 1915-ben kiadott könyv (The Princess Mary’s Gift Book) adta meg a választ arra, hogy honnan másolták ki a papírfigurákat a kamasz lányok.

1983-ban már maga Elsie Wright is célozgatás nélkül bevallotta, hogy a tündéres fotókat csak gyerekes tréfának szánták.

„Sajnos, számunkra ez csupán egy játék volt, azonban néhány felnőtt, közöttük elsősorban Sir Arthur Conan Doyle nagyon is komolyan vette. A félelemmel vegyes tisztelet, amit iránta tápláltunk, arra késztetett bennünket, hogy várjuk meg a történet összes szereplőjének halálát, mielőtt felfednénk az igazságot.”

Ez az eset jól illusztrálja, hogy még az olyan rendkívül zseniális és körültekintő embereket is, amilyen kétségkívül Sir Arthur Co-nan Doyle is volt, néha egészen egyszerű becsapni.

A vágy, hogy higgyünk valamiben, amiről teljes szívünkből reméljük, hogy igaz még a legragyogóbb elmék érveit is el tudja homályosítani.

tündér

Kövess minket a Facebookon!

LEGÚJABBAK

error:
Send this to a friend