Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

Sámáni élmények és UFO-k

Néhány ufológus párhuzamos világoknak, sőt párhuzamos univerzumoknak a mi valóságunkba történő behatolásáról értekezik.

Jacques Vallée például így nyilatkozik: “Úgy hiszem, az UFO-jelenség azt bizonyítja, hogy létezik a téridőn túli dimenzió. Az UFO-k nem kerülhetnek ide a megszokott térből, csakis a körülöttünk levő multiverzumból.”

Igen figyelemre méltó, hogy az UFO-k által elrabolt személyek később még hipnózis hatása alatt is arról számolnak be, hogy más, a megszokott tér/idő valóságtól eltérő dimenziók hatoltak be a tudatukba.

Milyen lehet a találkozás egy, a tudattérből származó létezővel valamely pszichedélikus anyag hatása alatt? Azaz, hogyan él át a modern nyugati ember egy ilyen kalandot mindenfajta értelmet adó, kulturálisan meghatározott keret hiányában?

Az emberiség ősi mítoszai és vallásai már alig tükrözik a mai tapasztalatot. Egy olyan tudomány új, rideg szabványai váltották föl ezeket, mely kegyesen illúziónak nevezi a tudás többi formáját.

Nem meglepő ezek után, hogy a manapság előbukkanó “isteneket” a science fiction kellékeivel cicomázzák fel. Ez a műfaj áll talán a legközelebb az unus mundushoz, (az egyetlen világhoz) mely egyaránt felöleli a kortárs Techno-logikát és a képzeletbeli valóságot is.

A földönkívüliekkel kapcsolatos témák szilárdan megalapozott motívumai fejlődő mitológiánknak. Az UFO-kapcsolat sok kutató számára ma már belső és külső dimenziók összetalálkozását jelenti, mely egyfajta önkéntelen sámáni élményre hasonlít.

Figyelemreméltó jelenség, hogy a pszichotróp drogok, melyek bizonyítottan a lélek mitikus valóságának elérését segítő katalizátorok, gyakran az idegenekkel történő kapcsolatteremtés élményét hozzák elő. Terence McKenna a földönkívüli – vagy UFO-motívumot tipikusan pszichedélikus eseménynek tartja:

“A pszilocibinevők között talán az UFO-val való találkozás a leggyakrabban hallott motívum… Egy másik térbe kerülve UFO-kkal és idegenekkel – a nagykönyvben leírt kis zöld emberkékkel találkoznak… Az UFO-k más dimenzióból tűnnek elő, talán azt is mondhatnánk, hogy a halálon is túlról. Egy, a miénktől teljesen eltérő dimenzióból érkeznek hozzánk, de érdekfeszítő, ijesztő és megnyugtató módon kötődnek az emberi pszichéhez: sámáni módon.”

Az biztos, hogy a pszichedélikumok oly messzire engedik kóborolni tudatunkat a szokásos, elfogadott valóságtól, amennyire csak lehet. A sámáni élmény eme katalizátorai sámáni tudatállapotokat idéznek elő.

Aki fel akarja fedezni ezeket a világokat, annak kell, hogy legyen mersze elszenvedni azt, amit többnyire a sámáni beavatás rettenetének és terhének szokás nevezni. Ez nyilvánvalóan nem való mindenki számára, illetve még sokunk számára nem.

Fontos megjegyeznünk, hogy eme felfedezések lényegesen hasonlítanak ahhoz, amit az “idegenek általi elraboltatás” néven szoktak jelölni a szakirodalomban.

Ezek nem drogok által előidézett élmények. Whitley Strieber, akit többször is elraboltak már, írt arról a csaknem legyőzhetetlen félelemről, mely mindig velejárója az ilyen élményeknek.

Bárki, aki már átélt egy teljesen kifejlett triptaminos élményt – például DMT-vel -, az együtt fog érezni beszámolóival. Az UFO-kapcsolat, az elrablások jelensége, a pszichedélikus állapotok, valamint a sámáni beavatás rítusai között túl sok a hasonlóság ahhoz, hogy úgy tegyünk, mintha nem volna semmi közük egymáshoz.

A következő, az eddigiektől eltérő típusú kapcsolatteremtést egy nyugati fiatalember meséli el, aki az Amazonasnál fogyasztott ayahuascat:

Mindig félelmetes volt az ayahuasca-ivás. Az általa hozott látomások többnyire nem azok voltak, amiket az ember látni akart, s még a csodás látomásokat is nehezen lehetett beleilleszteni a mindennapi valóságba…

Akkor egy másik hang szólalt meg:
– Szervusz! – mondta.
Senkit sem láttam, csak hallottam a hangot, de nem volt ismerős.
– Ki vagy te? – kérdeztem, abban reménykedve, hogy csak egy magam által kivetített hanggal van dolgom.
– Tudod, ki vagyok – mondta egyszerűen.

Tudtam. Azt éreztem, hogy ő volt az ayahuasca szelleme. Nem csupán kép vagy látomás volt ez… Valami olyasmi érzés volt, mintha a kiismerhetetlennel néznék farkasszemet.

Ez a gondolat már akkor is őrültnek tűnt, de tudtam, hogy igaz. Tiszteletteljes félelem fogott el. Hittem a dolgok szellemében, s tudtam az ayahuasca erejéről, de ehhez a testetlen hanghoz hasonlóról még álmodni sem mertem volna. Kinyitottam a szemem, reménykedve, hogy elmegy, ha nem figyelek rá. Nem ment el. Csak várt rám tovább.

– Mit akarsz? – kérdeztem meg tőle végül.
– Te hívtál – mondta. – Te vagy az, aki egyre hív.
– Nem volt szándékomban… Csak… látni akar tam egy-két dolgot…

A hang azt mondta, ez nem igaz. Azt mondta, azért hívtam, hogy szembenézzek félelmeimmel, vágyaimmal, és mély bánatommal, s most azt kaptam, amire szükségem volt. A hang azt mondta, hogy itt a tisztulás ideje…

Tudtam, hogy igazat mond, s jelenlétének kezdeti félelmetessége alábbhagyott. Akkor megkérdezte, hogy beengedem-e. Olyan furcsa kérés volt ez, hogy egészen meglepett. Azt mondtam, hogy már bennem van az ayahuasca. Azt felelte a hang, hogy nem erre gondolt.

Azonnal egy fejem köré csavarodó kígyót láttam, s láttam, ahogyan kinyílik a fejem, mintha kettévágták volna az agyamat. Olyan volt mint a méhkas. Kígyók tucatjai jöttek, s belecsusszantak agyam alagútjaiba. Először csodás érzés volt, olyan mintha hatalmas erők áradtak volna belém. De egyszer csak kételkedni kezdtem, vajon beengedjem-e őket. Eszembe jutott Julio figyelmeztetése, hogy egyes szellemek jók, mások rosszak. Attól tartottam, hogy egy gonosszal akadt dolgom. Mi van, ha nem az ayahuasca szelleme volt ez, vagy, ha az is, mi van, ha egy sötét, rémes oldala annak?

Megkérdeztem a hangot, hogy mit jelentenek a kígyók – miért kellett belém jönniük – de nem kaptam választ. Részben azt gondoltam, próbának vagyok kitéve. Másrészt viszont tudtam, hogyha a kígyók befészkelik magukat agyamba, sosem szabadulok meg tőlük. Ez rémes gondolat volt.
Hirtelen rájöttem, hogy ki kell szednem azokat a kígyókat az agyamból.

Elkezdtem őket farkuknál fogva kihuzigálni. Erősek voltak, s nehéz volt őket kiszedni, de minél tovább küzdöttem velük, annál biztosabb lettem benne, hogy a hang nem az ayahuasca valódi szelleme. Nem kért volna arra, hogy ilyen zavaró módon léphessen belém. Életemért küzdöttem. Attól tartottam, hogy ha elvesztem a játszmát, örökké a rabszolgájuk maradok.

Mihelyt kirántottam az utolsó kígyót, kételkedni kezdtem döntésemben. Úgy éreztem: lehet, hogy elbuktam a vizsgán, s különleges alkalmat szalasztottam el. Megkérdeztem a hangot, miért tűnik úgy, hogy vizsgáztat. Azt válaszolta a hang, hogy már annyi ajándékot hozott az életembe, hogy igazán lehetne bizodalmam és hitem benne. Nem hangzott dühösnek vagy csalódottnak. Csak annyit mondott, hogy nem kérhetek ennyit anélkül, hogy ne adnék valamit érte. Akkor eltűnt, s tudtam, aznap estére véget értek látomásaim.

Az előző leírással összevetve úgy tűnik, hogy itt egy szövetségesi viszony létrejötte holt hamvába. A szerzőt persze nem vádolhatjuk azért, hogy visszautasított valamit, amit nem értett. A hipertér bármely elővigyázatos felfedezője jól teszi, ha így jár el. Elég tudással és tapasztalattal viszont valószínűleg kialakítható egy kölcsönösen jövedelmező egyezség – Igazi sámáni szövetség – a tudás és az erő eléréséért.

Felhasznált irodalom:Jim Dekorne – Pszichedelikus samanizmus/szerkesztette:Rejtélyek szigete

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar