Rupert Sheldrake kutatásai is alátámasztják az előzetes megérzés létét

Van alapja annak a sokak által tapasztalt jelenségnek, hogy amikor az ember hirtelen gondol valakire, az illető hamarosan felhívja őt telefonon – közölte kutatásai alapján Rupert Sheldrake kutató, és telefon-telepátiának nevezte el ezeket az érdekes „véletleneket”.

Sheldrake, akinek vizsgálódásait a cambridge-i Trinity College finanszírozta, az általa végzett kutatások révén arra a megállapításra jutott, hogy igenis létezik ilyen előzetes megérzés, mégpedig nemcsak telefonhívások, hanem e-mailek esetében is.

A módszer meglehetősen egyszerű volt: megkérték a kísérleti alanyok 4-4 ismerősét, hogy hívják fel a laborban várakozó barátjukat. A hívás beérkezése előtt megkérdezték az alanyokat, hogy mit gondolnak, ki fog telefonálni.

„A találatarány 45 százalékos volt, vagyis jóval magasabb, mint elvárható 25 százalék. Annak, hogy ez a vak véletlen műve, 1000 milliárd az egyhez az eshetősége”

– jelentette ki a tudós a brit tudományfejlesztési társaság előtt tartott beszámolójában.

Elmondása szerint ugyanez volt a találati arány akkor, amikor a kísérleti alanyoknak még az elektronikus üzenet beérkezése előtt arra kellett tippelniük, hogy kitől kapnak emailt.

A dolog egyetlen szépséghibája az, hogy a kutatásba bevont alanyok száma csekély volt: a telefonhívások esetében 63, az emailekében 50 fő.

Sheldrake azonban szentül hisz abban, hogy

létezik gondolati kapcsolat az egyes társadalmi csoportok tagjai között,

és közölte: legközelebbi kutatása során azt fogja vizsgálni, hogyan nyilvánul meg ez a jelenség szöveges mobiltelefon-üzenetek esetében.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend