Valamennyi emberi és állati mozgás és fejlődés, és így maga az élet mögött is a rezonancia titkát találjuk. Magát a „titok” jelenségét is a rezonancia magyarázza.
Csak addig marad valami titok számunkra, amíg nem kerülünk rezonanciába vele. A titkokat tulajdonképpen nem is kell elrejteni, rezonancia hiányában ugyanis maguktól „elbújnak” előlünk.
Az úgynevezett titkos tanok is így maradhattak sokáig felfedezetlenül, például a tarot, amely szimbolikus képein keresztül egy ősrégi, időtlen fejlődési utat ábrázol, és sokáig rejtve maradt a világ szeme elől.
A tudomány előtt maga a rezonancia törvénye is sokáig ismeretlen volt, annak ellenére, hogy – tudattalanul – már régóta dolgozott vele. A tudományos világ csak viszonylag rövid idővel ezelőtt vált éretté a rezonancia befogadására, az úgynevezett tükörneuronok felfedezésével.
Ez Giacomo Rizzolatti nevéhez fűződik, aki ma a Pármai Egyetem professzoraként egy „tükörneuronok” témájára szakosodott kutatócsoport vezetője. Ezek a speciális neuronok olyan, az agyban található idegsejtek, amelyeknek a rezonancia megteremtése a feladatuk.
Tevékenységüknek köszönhető, hogy mi is azonnal ásítani kezdünk, ha ásítani látjuk beszélgetőpartnerünket, illetve, hogy mi is keresztbe rakjuk a lábunkat, ha valaki más ezt teszi. Valami folyamatosan és a lehető leggyakrabban rezonanciába akar lépni bennünk, ami mögött feltehetőleg a tükörneuronok állnak.
Azért is ők a felelősek, hogy a kismajmok majmolják az anyjukat, illetve, hogy gyermekeink is utánzással tanulnak. Ilyenkor valójában az történik, hogy a kicsik rezonanciába kerülnek a nagyokkal, és játékosan tanulják meg, ami egyébként nehezen menne. Az is ezzel magyarázható, miért sajátítja el a világ valamennyi gyermeke olyan könnyen és hiba nélkül az anyanyelvét – rezonanciába kerülnek az idősebbekkel.
Ha olyan pedagógusoknak engedjük át ezt a feladatot, akik nem ismerik a rezonancia törvényét, az egyértelműen rossz eredményekkel és elpazarolt évekkel jár.
Az emberek ösztönösen mindig is tudtak a rezonanciáról, aminek a néphagyomány a maga nyers stílusában hangot is adott: például amikor az ördögöt a legnagyobb kupaccal hozta összefüggésbe, arra utalva, hogy a pénz mindig a pénzt keresi.
A nyelv egyébként is kincsestára a rezonanciára utaló kifejezéseknek. Ha úgy érezzük, hogy „kötődünk valakihez”, az nem azt jelenti, hogy egy kötéllel vagyunk hozzáerősítve, hanem hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag jól érezzük magunkat vele.
Akivel „egy hullámhosszon vagyunk”, ugyanazt ézi, amit mi, akárcsak az, akivel „egymásra vagyunk hangolódva”. Még műszaki nyelvből átvett „együttrezgés” szó is azt a szókincset gazdagítja, amely a mindennapi élet és a hétköznapi nyelv színterére hozza a rezonanciát.
Felhasznált irodalom:Ruediger Dahlke: A sors törvényei
