Az epigenetikát, vagyis a „gének feletti irányítást” tanulmányozó tudósok laboratóriumaiban erősítették meg azt az elképzelést, hogy meggyőződéseink élettani változásokat idéznek elő a testünkben.
Akkor hát mi van a „gének felett”, ha epigenetikai irányításról beszélünk? Igen. Jól sejtettük. A tudat. Mint kiderült, a DNS-ünket ugyan nem változtathatjuk meg, de
a tudatunk erejével megváltoztathatjuk a megnyilvánulásait.
A Watson és Crick által kifejtett hagyományos genetikai determinizmus — ők fedezték fel a DNS dupla spirálvonalát — azt a véleményt támogatja, hogy a testünkben mindent a gének irányítanak, vagyis a génjeink jelentik a végzetünket. Ha ez igaz, akkor szó szerint a génjeink áldozatai vagyunk. Szívbetegség, mellrák, alkoholizmus, depresszió, magas koleszterinszint — akármi. Ha a családban előfordult, lényegében annyi nekünk.
A genetikai determinizmus dogmájáról tanultakat könnyű összefoglalni. A DNS-ünkkel születünk, amely RNS-ként sokszorozódik, mielőtt fehérjévé alakul.
Csakhogy az epigenetika tudománya új elméletekre bukkant, amelyek kétségbevonják az egész genetikai determinizmust. A tudósok ma már úgy gondolják, hogy külső dolgokkal — mint például a táplálkozás, a környezet, sőt, a gondolatok és az érzelmek — befolyásolni lehet azokat a szabályzó fehérjéket, amelyek meghatározzák, hogyan, sőt, mikor nyilvánul meg egy bizonyos módon a DNS.
Más szóval ez egyáltalán nem olyan végleges és halálbiztos, mint gondoltuk.
Egyre több tudományág kutatja a gyógyulás vagy a megbetegedés körül forgó gondolatok hatására fellépő élettani változásokat.
Csakhogy egészségről vallott nézeteink általában a gyermekkorunkból származnak, abból az időből, amikor akaratunk ellenére belénk plántálták az egészséggel kapcsolatos negatív gondolatokat.
Az emberek többségét sajnos nem úgy nevelték, hogy pozitívan gondoljon az egészségére. Gyerekkorunktól kezdve olyan hiedelmeket programoznak a tudatunkba, amelyek kifejezetten szabotálják az egészségre és a boldogságra irányuló erőfeszítéseinket.
A „könnyen megfázom”, „állandóan telezabálom magam”, „valószínűleg nem élek sokáig”, „a rák ismétlődik a családban” és az ehhez hasonló kijelentések hatására a tudat olyan élettani mechanizmusokat indít el, amelyek valóban ártanak a testnek.
Nem csak a testi egészségre vonatkozhatnak ezek a beprogramozott gyermekkori hiedelmek. Mélyebb, szélesebb önkorlátozó hiedelmeink is lehetnek („értéktelen vagyok”, „nem vagyok elég okos”, „nem érdemlem meg, hogy sok pénzt keressek”, „lúzer vagyok”, „senki sem fog szeretni”).
Epigenetika – kissé közelebbről
Mint kiderül, gondolataink megváltoztatásával ténylegesen megváltoztathatjuk, miként kommunikál agyunk a testünk többi részével, ezáltal változást idézhetünk elő szervezetünk biokémiájában. És nem csak az agyunk képes ilyen fokú rugalmasságra.
A DNS-ünket ugyan nem változtathatjuk meg, de mint azt dr. Bruce Lipton sejtbiológus és szerző állítja,
azzal, hogy megváltoztatjuk, mit hiszünk, meg tudjuk változtatni DNS-ünk kifejeződését.
Genetikai kódunk egy modellre hasonlít, amelyet millió különböző módon lehet értelmezni. A Humán Genom Projekt előtt a biológusok azt feltételezték, hogy legalább 120 000 génünk van, minden testben előállított fehérjének egy. Elképedtek, amikor felfedezték, hogy hozzávetőlegesen csak 25 000 génünk van, de számtalan különböző módon tudják kifejezni magukat.
Sőt, ma már azt is tudjuk, hogy annak a 25 000 génnek mindegyike
legalább 30 000 módon nyilvánulhat meg a környezeti jelek által befolyásolt szabályzó proteinek hatására (végezzük el a szorzást!).
A kutatások azt is kimutatták, hogy a környezeti tényezők hatástalaníthatnak bizonyos genetikai mutációkat, amivel hatékonyan megváltoztathatják a DNS kifejeződését.
Ezeket a megváltoztatott géneket azután továbbadhatják az utódoknak, lehetővé téve, hogy az utód egészségesebb vonásokat mutasson annak ellenére, hogy még mindig magában hordja a génmutációt.
Az epigenetikai szabályozás tanulmányozása gyökeresen átalakítja a gondolkozásunkat a génekről. Azt hittük, hogy egyes embereket „jó génekkel” áldott meg a sors, míg másokat olyasmivel vert meg, amit az orvostársadalom érzéketlenül „vacak protoplazmának” nevez.
Valójában csak kevés olyan betegség létezik, amelyet egyetlen génmutáció okoz. A betegségek kevesebb mint 2 százalékáért okolható egyetlen hibás gén, ilyen a cisztás fibrózis, a Huntington-kór és a béta-talasszémia.
A rákosok és a szívbajosok mindössze 5 százaléka tulajdoníthatja családi örökségnek a betegségét. A tudósok most kezdenek rájönni, hogy a génkészlet jóval érzékenyebben reagál a sejt környezetére, mint ahogy a genetikai determináció sejteti.
Ez azt jelenti, hogy a kórlefolyások nagy többségét a sejtet érő környezeti tényezők magyarázzák, például a táplálkozás, a hormonális változások, sőt, a szerelem. Nem kell a DNS-ünk áldozataivá lennünk.
