Három amerikai tudós megpróbálja az egymással kölcsönhatásban álló párhuzamos univerzumokat átemelni a sci-fik birodalmából a tudomány világába.
Howard Wiseman professzor és dr. Michael Hall, a Griffith Egyetem Kvantumdinamikai Központjának munkatársai, valamint dr. Dirk-Andre Deckert, a Kaliforniai Egyetem fizikusa szerint a párhuzamos univerzumok valóban léteznek és kölcsönhatásban állnak egymással.
Eszerint a „közeli” világegyetemek egy taszító erőnek köszönhetően hatással vannak egymásra, vagyis nem egymástól függetlenül fejlődnek. A szóban forgó kölcsönhatás megmagyarázhatja a kvantummechanika összes bizarrnak tűnő vonzatát.
A világegyetem mikroszópikus méreteken zajló működésének magyarázata csak a kvantumelmélettel oldható meg, ami elvileg minden anyagra alkalmazható, ugyanakkor rendkívül nehéz mélyrehatóan vizsgálni ezt a témát, mivel látszólag olyan furcsa jelenségekről beszélünk, amik megsértik az ok-okozat törvényeit.
„Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy senki sem érti a kvantummechanikát” – jegyezte meg egyszer egy elismert amerikai elméleti fizikus, Richard Feynman, aki ezzel gyakorlatilag össze is foglalta azt, amit szinte mindenki megfogalmaz magában, legfeljebb nem hangoztat.
A Griffith Egyetem által kifejlesztett „sok kölcsönhatásban álló világ” megközelítés azonban egy új és merész szemszögből vizsgálja a területet. „A párhuzamos univerzumok elmélete a kvantummechanikában 1957-től létezik” – mondta Wiseman.
„A jól ismert ‘sok-világ értelmezés’ szerint minden univerzum egy csomó új univerzumba ágazik, amikor egy kvantummérés történik. Ezáltal minden lehetőség realizálódik – egyes univerzumokban a dinoszauruszok végzetét okozó aszteroida elkerüli a Földet, másokban Ausztráliát a portugálok gyarmatosították. A kritikusok azonban megkérdőjelezik ezeknek az alternatív univerzumoknak a létét, mivel semmilyen hatással nincsenek a saját univerzumunkra. Ebben a tekintetben a mi ‘sok kölcsönhatásban álló világ’ megközelítésünk teljesen más, ahogy a név is jelzi”
Wiseman és kollégái szerint az általunk tapasztalt univerzum csupán egy a hatalmas számú világegyetem közül, melyek között vannak, amik szinte teljesen megegyeznek a miénkkel, míg mások nagyban különböznek. Az összes világegyetem valós, folyamatosan létezik az időben, és pontosan definiált tulajdonságokkal rendelkezik. Minden kvantumjelenség egy egyetemes taszító erőből adódik a „közeli”, vagyis hasonló világok között, ami hajlamos eltéréseket előidézni, eltérőbbé tenni egymástól az univerzumokat.
Dr. Hall szerint megközelítésük lehetőséget ad a párhuzamos világegyetemek létezésének tesztelésére. „A megközelítésünk szépsége, hogy ha csak egy világ van, akkor elméletünk lekorlátozódik a newtoni mechanikákra, míg ha hatalmas számú világ létezik, akkor reprodukálja a kvantummechanikát” – magyarázta. „A kettő között megjósol valami újat, ami eltér a newtoni- és a kvantumelmélettől is. Hisszük, hogy új mentális képet adva a kvantumhatásokról, munkánk hasznos lesz a kvantumjelenségeket tesztelő és kiaknázó kísérletek tervezésénél”
A kvantumevolúció véges számú világok alkalmazásával történő megközelítésének jelentős következményei lehetnek a molekuláris dinamikákban, ami fontos a kémiai reakciók megértése szempontjából. „Ezek nagyszerű elméletek, nem csupán koncepciójukat, de a nagy valószínűséggel az előidézendő áttöréseket tekintve is” – értékelte a tanulmány Bill Poirier, a Texasi Műszaki Egyetem kémia professzora.
