Brandon Carter asztrofizikus még az 1980-as években fogalmazott meg egy különös valószínűségi érvelést, mellyel azt próbálta megmutatni, hogy feltehetőleg mikor fog eltűnni az emberiség.
Ehhez arra volt szüksége, hogy megállapítsa, eddig mennyi ember született a Földön, illetve, hogy mennyi ember él majd még a jövőben. Az érvelést később Cartertől függetlenül Holger Bech Nielsen és J. Richard Gott is kidolgozta – később utóbbi tudós számolásai váltak elterjedté, aki a faj életciklusát kezdte el elemezni.
Gott a kopernikuszi elvből indult ki, melynek lényege, hogy nem az ember áll a világ fizikai és időbeli középpontjában – eszerint létezésünk egy véletlenszerű dolog, éppen ezért teljesen mindegy, hogy a vizsgálódó ember pontosan mikor is él.
Az életciklusra vonatkozó kopernikuszi elv gondolatán 1969-ben morfondírozott el igazán, amikor életében először látta a berlini falat. Gott az építmény létezését egy intervallumon szerette volna leírni, melynek kezdőpontját ismerte, hiszen a falat 8 évvel korábban, 1961-ben húzták fel.
A kutató ezután egy valószínűségszámítási intervallumot, a konfidencia-intervallumot használta fel, melynek segítségével mintából tudjuk megbecsülni egy számunkra ismeretlen érték alsó- és felső határát. A becsült paraméter egy előre megadott valószínűséggel fog ezen tartományba esni – ha például egy alacsony, 5 százalékos valószínűséggel számolunk, a keresett érték igen kis eséllyel fog a kijelölt, egyébként viszonylag szűk intervallumban elhelyezkedni.
Gott ez alapján úgy számolt, hogy 50 százalék az esély arra, hogy a berlini falat létezése középső két negyede alatt látja. Ha a matematikus az építmény fennállásán kijelölt intervallum elején jár, akkor a fal létezésének harmada telt el, és még háromnegyede van hátra. Ha viszont az intervallum végén látja, éppen fordított a helyzet, és immár csak az eddigi fennállása harmadáig fog létezni. Ez alapján a szakértő arra jutott, hogy 50 százalék esély van arra, hogy a fal eddigi “élete” harmadáig vagy háromszorosáig fog még állni.
Mivel a kutató pontosan tudta, hogy a falat 8 éve építették, meglehetősen precíz becslést tudott adni arra, hogy mikor fog ledőlni. Eszerint 1969-ben azt lehetett megállapítani, hogy a fal még legalább 2,6; de maximum 24 évig fog még állni.
S lőn, 1989-ben valóban lebontották.
Mennyi időnk van még?
A szakember az esetről 1993-as tanulmányában számolt be, és rögtön felvetette, hogy a módszer segítségével nagyjából bárminek a létezési időtartamára lehet következtetni. Így például egy párkapcsolatéra is: ha valaki 3 éve van együtt szerelmével, az 95 százalékos bizonyossággal állíthatja, hogy legfeljebb 117 év múlva véget fog érni a kapcsolata. Ez persze elég durva becslés, és egyetlen ember életében rengeteget számít akár plusz-mínusz 5 év is. Éppen ezért érdemes a modellt egy jóval tágabb létezésre, mondjuk az emberiség fennállására kiterjeszteni.
Gott ezt meg is tette. A szakember a precizitás érdekében immár 95 százalékos valószínűséggel kezdett el számolni, tehát a keresett érték az emberiség fennállásának harminckilencede, illetve harminckilencszerese közé kellett hogy essen.
Gott a rendelkezésre álló tudományos adatok alapján úgy számolt, hogy az emberiség nagyjából 200 ezer éve létezik. Ez alapján úgy becsült, hogy
fajunknak minimum 5 128, maximum 7,8 millió éve van hátra.
A felső határ igen hízelgő, az alsó viszont kissé ijesztő.
Azért ez nem fix
Az elmélettel kapcsolatban később több kritika fogalmazódott meg. Egyrészt maga a becslés igen tág, így sokan úgy gondolták, eleve értelmetlen ekkora intervallummal dolgozni. Mások magával a konfidencia-intervallum használatával nem voltak kibékülve – tény, hogy a módszer régóta megosztja a matematikusokat, sokan más statisztikai rendszerekre esküsznek.
Egyesek ugyan elfogadták a technikát, viszont azzal nem értettek egyet, hogy fajunk túl lenne fennállása 2,5 százalékán.
És akkor ott vannak a matematikához nem kötődő ellenérvek. Ezek közül kiemelkedik az az elképzelés, mely szerint bármikor bekövetkezhet egy olyan, meg nem jósolható történés, amely egy szempillantás alatt eltörli az emberiséget – mondjuk egy aszteroidabecsapódás. Mivel egy ilyen eseményt mai tudásunk szerint lehetetlen kimutatni, hiába becsüljük meg fajunk természetes élethosszát, ha egy váratlan csapás mindent átír.
Egy másik, talán ennél is erőteljesebb ellenérv evolúciós. Egyrészt nem ismerjük pontosan, hogy fajunk, a homo sapiens sapiens pontosan mikor alakult ki, másrészt hibás lehet az a gondolkodás, mely szerint az emberiséget egy változatlan, állandó fajnak tekintjük.
Ha csak az elmúlt néhány évezredre gondolunk, elképesztő, milyen változásokon esett át a fajunk. Azzal, hogy évmilliókkal előre tekintünk, komoly hibát vétünk, hiszen ennyi idő alatt az evolúció is komoly változásokat hoz, egészen új életformát alakít ki.
Éppen ezért felesleges az emberiség létezéséről beszélni. Sokkal célravezetőbb lehet azt keresni, hogy mennyi ideje van még természetes fennállásából a bolygót uraló értelmes, embertől eredeztethető létformáknak – hogy ebbe a mesterséges, ember alkotta intelligenciák is beletartozhatnak-e, az megint egy jó kérdés.
Egy szó mint száz, az érvelésnek vannak hibái. Ugyanakkor mégis jól szemlélteti, milyen sok területen alkalmazhatóak a különböző statisztikai technikák.
